Szakmai nap a megújult büntetőeljárásról a győri egyetemen
A Magyar Jogász Egylet megyei szervezete és a Széchenyi István Egyetem Kriminalisztikai és Kriminológiai Kutatóközpontja (KRIKRI) "Megújult a büntetőeljárás - az "új" Be. alkalmazásának első tapasztalatai" címmel rendezett szakmai napot a győri jogi karon.
Dr. Takács Péter megyei főügyész köszöntőjében elmondta, hogy tavaly lépett hatályba a 2017. évi XC. törvény a bűntetőeljárásról, ami új alapokra helyezte a bűntetőeljárási rendszert.
Az érdeklődők a rendezvényen egyrészről bepillantást nyerhettek az ügyészség és a nyomozóhatóság együttműködésének írott és íratlan szabályaiba, a nyomozás és bírósági eljárás változó kapcsolatrendszerébe. Az akadémiai oldalról pedig a jog- és műszaki tudományok összekapcsolódásával létrejött új, Magyarországon egyedülálló kutatási eredményeket, tudományos kriminalisztikai módszereket is megismerhették az egyetemi Kriminalisztikai és Kriminológiai Kutatóközpont munkatársainak előadásaiban.
Dr. Takács Péter megyei főügyész köszöntötte a résztvevőket. Fotó: Májer Csaba József Dr. Kovács Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, az öt éve alakult KRIKRI vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a kutatóközpont berkein belül sikeres szimbiózis valósult meg a jogi és a műszaki tudományi diszciplínák együttműködésével, kezdeti lépésként az önvezető járművek és a kriminalisztikai területén. A bűnügyi tudományokban a technikai részeket átfogó kutatásokkal nyitott a központ az egyetem műszaki karainak kutatói felé, és ötvözte a tudásbázisokat. Így például Dr. Kóczy T. László professzorral és Dr. Nagy Szilvia egyetemi docenssel közösen a kéttucatnyi európai egyetemet tömörítő kutatási szervezet, a COST (egyféle európai felsőoktatási és ipari együttműködési központ) keretében Fuzzy valószínűség predikcióval, modellezéssel kezdtek el dolgozni. Ezzel a módszerrel megjósolható lehet, hogy milyen területekre kell nagyobb figyelmet fordítani, bűnmegelőzési programot felépíteni akár a migrációval, akár a terrorizmussal kapcsolatban.
Nyitó előadásában az új büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatban dr. Láng László, a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztályának vezetője osztotta meg a résztvevőkkel tapasztalatait. Rávilágított, hogy 1980-ban még a nagyságrendileg 130 ezer bűncselekménynél az ügyek alig 3,7 százaléka húzódott el egy éven túl, 2012-ben azonban a 412 ezer bűncselekménynél már 60,2 százalék haladta meg az egyéves eljárási időt. Kézenfekvő volt, hogy a jogpolitika úgy döntsön, gyorsítani kell a folyamaton. Tehermentesíteni akarták a bíróságokat. Ennek érdekében az ügyek egy részét elterelték a bírósági eljárásoktól, másrészt a bíróságra került ügyekben nagyobb szerepet biztosítottak a terheltek peralakító, beismerő vallomásának.
Dr. Láng László összegezte a megújult büntetőeljárás tapasztalatait. Fotó: Májer Csaba József
Úgy látjuk ma, hogy ennek a peralakító hatásnak alapvetően a bíróságok előtt kell érvényesülnie. Nem lehet megtakarítani a nyomozást, tehát olyan nem képzelhető el, hogy valaki beismerő vallomást tesz, ezért nem nyomozunk, nem bizonyítunk tovább. Az új szabály azért született, hogy a bírósági eljárások rövidebbé váljanak, és az a függő jogi helyzet, ami a tárgyalások elhúzódása miatt fennáll, a lehető legrövidebb legyen. A nyomozás célja változatlan, a vádemelés feltételeinek megállapítása, kiegészítve azzal, hogy kiemelt eszközzé vált a konszenzus keresése a terhelttel" – mondta dr. Láng László.
Az elmúlt háromnegyedév tapasztalatairól szólva kifejtette, hogy komoly problémát okoz a nyomozásban az adatkérés. Miközben a nyomozóhatóság saját hatáskörben rendelhet el például elővezetést, belföldi elfogatóparancsot adhat ki, bevetheti a leplezett eszközök egy részét, csapdát, rejtett figyelést alkalmazhat, ugyanakkor egy látlelet bekéréséhez, azaz, hogy hány nap alatt gyógyul az a bizonyos pofon, már ügyészi jóváhagyás kell. Sőt, még a lakcímnyilvántartási adatokhoz is, vagyis, hogy kiderüljön, hol lakik a terhelt, vagy a sértett. Mindez negyedévente százezres méretű adatkérést, és tekintélyes adminisztrációt eredményez.
Ugyanígy problémát okozhat a védő kirendelésének jelenlegi gyakorlata. Most már nem a nyomozóhatóság rendeli ki a védőt. Ezzel sikerült kiküszöbölni ugyan, hogy praktikus okokból a kevésbé rámenős ügyvédeket válasszák ki, ugyanakkor a kamara által kijelölt ügyvéd néha minimális büntetőjogi ismerettel rendelkezik. Aki persze jelzi, hogy nem kíván bűntetőjogi ügyekkel foglalkozni, nem fog megjelenni nyomozási cselekményeknél, és a helyettesítéséről sem tud gondoskodni. Ilyenkor történik meg a helyettes védő kirendelése, aki viszont végül nem tarthat perbeszédet.
Dr. Gárdonyi Gergely PhD, r.ezredes, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ főosztályvezetője, a KRIKRI tudományos munkatársa a "Szemle az új Be. tükrében" címmel tartott előadást. Fotó: Májer Csaba József Az egyezségről szólva dr. Láng László kifejtette, hogy az új Be. első három hónapjában huszonkettőt kötöttek az országban, és több mint háromszázat utasítottak el. „Ez azt jelenti, hogy félreértés lehet a mindennapi gondolkodásban az egyezségről. Nem biztos, hogy ugyanazt a törvény olvassák azok, akik egyezséget akarnak kötni minden áron, és azok, akik a büntetőeljárást folytatnák. Ugyanis a törvény szerint két kérdésben nem lehet egyezség. Az egyik a tényállás, a másik a minősítés" – hangsúlyozta az ügyész, megemlítve még az elektronikus kapcsolattartással, mértékes indítvánnyal kapcsolatos tapasztalatokat.
A szakmai nap következő előadásában Garamvölgyi Balázs, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztályának helyettes vezetője a felderítés kihívásairól beszélt. A Széchenyi István Egyetem öt éve működő Kriminalisztikai és Kriminológiai Kutatóközpontjának (KRIKRI) munkatársai pedig Magyarországon egyedülálló, unikális kutatási eredményeiket mutatták be. Dr. Gárdonyi Gergely PhD, r.ezredes, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ főosztályvezetője, a KRIKRI tudományos munkatársa a „Szemle az új Be. tükrében" címmel tartott előadást. A szakvélemény hitelt érdemlőségéről a büntetőeljárásban Dr. Nogel Mónika PhD, tudományos munkatárs osztotta meg a hallgatósággal doktori munkáját is megalapozó tudományos eredményeit. Éves szinten százezres számban készülnek szakértői vélemények Magyarországon, ugyanakkor megalapozottságukat több esetben nem tartják elégségesnek egy-egy ítélet meghozatalához. Az utóbbi időszakban az egész világon nagy reform zajlott le ezzel kapcsolatban. Itthon az emlékezetes Rezesová-ügy indított el egy lavinát.
Az igazságügyi szakértői működés problémái a nagy érzelmi hullámot kiváltó Rezesova-üggyel kapcsolatban kerültek fókuszba. Ott több szakértő ugyanarra a kérdésre más választ adott, és felmerültek összeférhetetlenségi problémák is. Mindezek következményeként elkezdődött egy jogalkotási folyamat 2012-ben. Két év múlva a Kúria összefoglaló anyagában a problémák között szerepelt például a minőségbiztosítás és a megfelelő képzettség hiánya, valamint az is, hogy nincsenek megfelelő garanciák a rendszerben. Ezután született meg 2016-ban az új szakértői törvény, majd pedig az új bűntetőeljárásban is módosult a szakértőkre vonatkozó rész.
Azt vizsgáltam a kutatásaimban, hogy a reformok hoztak-e tényleges változást, de arra jutottam, hogy sajnos nem. Emellett nincs jogi definíció a szakvéleményre, és nincsenek kritériumok, amelyek meghatároznák egy szakvélemény minőségét. Tehát konkrétan nincsen leírva a mai napig egyetlen összefoglaló táblázatban sem, hogy mitől lehet jó vagy rossz egy szakértői vélemény. Vagyis abban a helyzetben vagyunk jelenleg is, hogy egy igazságügyi szakértői véleményről nem tudjuk megállapítani, hogy hitelt érdemlő-e, vagy sem, alkalmas-e arra, hogy bizonyíték legyen a bűntetőeljárásban. Ugyanígy nem tudjuk megmondani azt sem, hogy milyen kritériumrendszernek kellene megfelelnie. Vagyis a szakértői törvényt úgy kellene módosítani, hogy alkalmazható legyen, és megalkotni hozzá a hiányzó rendeleteket. Ezzel együtt az összes itthon alkalmazott szakértői módszer megbízhatóságát vizsgálni kellene, ösztönözni az ezzel kapcsolatos kutatásokat" – mutatott rá Dr. Nogel Mónika.
A bizonyítékok újszerű értékeléséről – az „evidenciáriusról" Dr. Orbán József PhD, tudományos munkatárs beszélt, aki kutatásaiban a Bayes valószínűségi matematikai hálókat köti össze a kriminalisztikával. Egy sokelemes, szövevényes bűncselekményben a kapcsolati hálók, híváslisták elemzésében a Bayes-hálók tudnak segíteni. Ugyanígy akár a jövőben várható eseményekkel kapcsolatban is szolgálhatnak előrejelzéssel, így azok kivédésére a rendőrség megteheti a szükséges intézkedéseket. Orbán József, a bizonyítékok valószínűségével foglalkozó matematikusként „evidenciáriusnak" nevezte el kutatási területét, amit algoritmusok, számítógépes programok, komplett informatikai rendszerek segíthetnek.
A tartalmas szakmai nap lezárásaként a távollévő terhelt elleni eljárás új szabályozásáról Dr. Somogyi Zoltán, kollégiumvezető bíró (Győri Törvényszék) beszélt, aki szintén a KRIKRI kutatója.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Orbán Viktor: ebből legyen elég.
Zelenszkij fenyegetőzik, Brüsszel európai katonákat küldene a frontra. Ebből legyen elég! Mondjunk nemet a háborúra! – hangzik el abban...
Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban
Hajszálon múlt a tragédia.
Bejelenteni vagy engedélyeztetni kell a mezőgazdasági kutat?
A kút mélysége, célja és elhelyezkedése dönti el, milyen eljárás vonatkozik rá.
Károly királyt és Vilmos herceget figyelmeztették: a brit monarchia össze is omolhat, ha nem változtatnak
A brit monarchia sérülékenységére hívta fel a figyelmet a népszerű újságíró.
Közleményt adott ki a rendőrség szombaton egy szabadnapos rendőrről – ez történt Vecsésen
Egy vecsési körzeti megbízott bizonyította, hogy a rendőri hivatás nem ér véget a szolgálati idő lejártával.
Végre kiderült: ezért tekernek egyre többen alufóliát a kilincsre — a szakértő elárulta az egyszerű okot.
Elsőre furcsán hangzik, de szakértők szerint nem valami szeszélyről vagy szokatlan „kütyüőrületről” van szó — a magyarázat...
Ezért nem szabad teljesen elzárni az üres szobákban a radiátort
Télen, amikor a fűtésszámla az egekbe szökik, sokan próbálnak spórolni azzal, hogy a nem használt szobák radiátorait teljesen...
Sokkoló Pentagon-felvételek: UFO-t fényképezett le egy katonai drón
Jeremy Corbell oknyomozó újságíró, dokumentumfilm-készítő és a Weaponized Podcast társműsorvezetője a héten hozta nyilvánosságra a...
A Nagy Ő versenyzője ma már bánja, hogy bunkó volt Andrással
Azt mondja az izgalom és az idegen élethelyzet miatt volt egy kissé „bunkó” Stohl Andrással.
Ébredj lapos hassal: ez az esti két összetevős ital alvás közben pucolja ki a szervezetedet
Sokan küzdenek azzal a frusztráló jelenséggel, hogy hiába figyelnek az étkezésre napközben, reggelente mégis puffadtan, elnehezülve és...
Botrányba fulladt a téli olimpia megnyitója, rosszul kezdődött a világrengető sportesemény
Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a...
Lázár János a Városliget „ékkövének” árát is elszámolta
Rájár a rúd a miniszterre: akár „potom” 100 milliárdból is megépülhet(ne) az új Nemzeti Galéria.
Sport
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”
Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék
Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság
A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Nincsenek szavak: Habozás nélkül lőtte fejbe a kislányt egy pécsi férfi
Quadozó gyerekekre lőtt a tettes.
Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig
A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.
Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében
A tragédia Kiskunfélegyházán történt.
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


