Ezt olvasta már?


Szent-Györgyi-díjat kapott két győri orvos

Egykori és jelenlegi páciensei jelölték, de aztán bárki szavazhatott azokra az orvosokra, akik nemcsak a betegséget látták és látják, amikor gyógyítanak, hanem a beteget is.

Idén alapították a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, s a nyugat-dunántúli régió három győztes orvosa közül kettőt Győr adott. Dr. Fodor Gábor a balesetében nyaktól lefelé megbénult Foki Nikiért tesz sokkal többet, mint amit az orvosi hivatása szigorúan elvárna.

Dr. Horváth Viktor évtizedek óta gyógyít úgy, hogy a betegeknek a tekintetét is figyeli. A díjátadó tegnap volt Budapesten, azon részt vett Szent-Györgyi Albert özvegye is (a két díjazott között látható). Érdemes elolvasni, amit a két doktor az orvos-beteg kapcsolatról gondol.

Több mint ötvenezer kelet-magyarországi, 75 ezer nyugat-magyarországi és 45 ezer budapesti szavazattal zárult a közönségszavazás. Bár ezt külön nem jelentették be, de a legtöbb szavazatot országosan dr. Fodor Gábor kapta és dr. Horváth Viktor is dobogóközelben végzett. A győri Petz-kórház két orvosa így beszélt a hivatásukról.

Dr. Fodor Gábor: – Szent- Györgyi Albert minden orvos példaképe, legyen fiatal, mint én; vagy sok év tapasztalatával gyógyító kolléga, akik közül sok ismerős nevet látok a díjra jelöltek között. Ez jó, mert azt mutatja, ami a Szent- György-díj lényege is: a bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolatot ápolni és őrizni lehet (kell) a mindennapokban; ha ez a bizalom megmarad, a kiszolgáltatott, kétségbeesett páciens is hinni tud majd a gyógyulásban; abban, hogy van értelme élni akkor is, amikor nem mozdul a kéz, a láb, a fej. Az én betegem, Foki Niki így él; a díj számára célt és feladatot jelentett, amiért reggelente jó volt ébredni a betegágyon.

Dr. Fodor Gábor aneszteziológus: "A betegeink akkor is hálásak, s akkor is köszönetet mondanak, ha azt épp nem szavakba öntik." Fotók: H. Baranyai Edina

Számomra pedig meg- erősítést, hogy a betegeink akkor is hálásak, s akkor is köszönetet mondanak, ha azt épp nem szavakba öntik. Nem is kell, hogy ezt tegyék, mert a mi eskünk arról szól, hogy mindenkin segítsünk, akinek szüksége van ránk és a tudásunkra. Mindkettőre egyszerre – ha van hitvallás, ami irányítja, s irányítani is fogja a munkámat, az ez.

Dr. Horváth Viktor sebész: "Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! – ezen indíttatás és alapérték szerint élünk, végezzük munkánkat."

Dr. Horváth Viktor: – A hivatás számomra az a képesség, amely lehetőséget ad a fájdalmak enyhítésére, a gyógyításra. Reményt képes nyújtani a reménytelenségben, ahol meg kell tudni látni az embert a betegségben, értelmet kell tudni adni az életnek és célt a küzdésnek. A jövőben még elhivatottabban szeretném folytatni a munkámat, hosszú távon pedig új célokat keresek, és több időt szentelek a családomnak és két gyönyörű unokámnak. Saját nehézségeimből okulva igyekszem segíteni a fiatalokat. A most pályakezdőknek azt üzenem, hogy legyenek nyitottak minden újra. Állandóan képezzék magukat, szánjanak időt a pihenésre és a kikapcsolódásra, tartsák szem előtt a támogató családi háttér fontosságát, viseljék szívükön betegeik sorsát.

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0