Ezt olvasta már?


Szili Katalin szerint Gyurcsány egyedül maradt

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel - mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1-en.

 

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta,

a nemzet újbóli megosztását jelenti

 

13 évvel a 2004-es, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel.

 

Szili Katalin szerint a DK akciója néhány hónappal az országgyűlési választások előtt elsősorban pártpolitikai célokat szolgál, politikai hasznot, szavazatokat szeretnének ezzel szerezni.

 

Kifejtette: egyféle állampolgárság van, és ehhez ugyanazok a jogok tartoznak, ebben már volt nemzeti konszenzus 2010 után.

 

A DK javaslatára utalva a miniszterelnöki megbízott azt mondta, ilyen felvetéssel azok a politikai erők élnek, amelyek beismerik, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli magyarokért.

Szili Katalin emlékeztetett, hogy egyéni jelöltekre a határon kívül élők nem szavaznak, csak listákra.

 

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be: aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

 

Korábbi összeállításunkban arról írtunk, hogy az aláírásgyűjtés kapcsán több külhoni magyar szervezet felháborodott, és a kezdeményezést a Fidesz mellett az MSZP és az LMP is elítélte.

 

A politikai elemzők is beszéltek Gyurcsány ötletéről. A Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója szerint a népszavazási kezdeményezéssel az MSZP-nek is üzent, hogy ő velük ellentétben legalább következetes. „Gyurcsány Ferenc elkezdett helyezkedni” – fogalmazott az InfoRádiónak Boros Bánk Levente. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint jelentős szavazatnövekedést nem tud elérni a DK elnöke.

 

Tamás Gáspár Miklós szerint Gyurcsány Ferenc rossz politikus. A HVG-n megjelent véleménycikkében azt írta: "Gyurcsány pontosan olyan, mint a liberálisok és a baloldaliak torzképe a szélsőjobboldali portálokon és újságokban. Fölszítja a gyűlölködést, hogy aztán tiltakozhassék ellene. Láthatólag semmibe veszi vagy lekicsinyli az utódállamok magyar nemzetiségeit, ami tűrhetetlen." Hozzátette: a joggal való élést nem akadályozni és korlátozni kell, hanem szorgalmazni és bővíteni.

mti/inforadio







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából

Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.

Rakétával szelfizett Tudós Laci

Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...

Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak

Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...

2026 első kötelező Steam‑játéka már itt is van

A videojáték‑ipar évről évre változik. Míg korábban az augusztus és november közötti időszak számított a legerősebbnek, az utóbbi...

Jonah Hill fogyása: így szabadult meg több mint 70 kg-tól

A színész drámai átalakuláson ment keresztül.

„Egy-két női trükk teljesen elvakítja Andrást” – A Nagy Ő Kiara Lord mellett döntött

Danny Blue így látta a versenyt - Kiara ismét nyeregben van.

Ismeretlen drón zuhant zuhant le egy NATO-tagállam katonai bázisának területére: sok a kérdőjel az eset kapcsán

A lengyel katonai rendőrség nyomozást indított egy ismeretlen drón ügyében, amely február 6-án zuhant le katonai területen Leźnica...

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0