Ezt olvasta már?


Tájékoztató a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működéséről

Az Országgyűlés a 2003. évi LVIII. törvénnyel létrehozta a Wesselényi Miklós Ár-és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapot (a továbbiakban: Alap).

Az Alap célja, hogy az ár-és árvízből eredő belvízkárok megtérítésében való önkéntes részvételre ösztönző elkülönített állami pénzalap működjön, amelybe a Magyar Köztársaság területén a veszélyeztetett területeken lakóingatlan tulajdonnal rendelkező természetes személyek szerződés alapján befizetéseket teljesíthetnek, ezáltal jogosulttá válnak káresemények utáni kártalanításra.

A törvény az Alap kezelésére a Magyar Államkincstárat jelölte ki (továbbiakban: Kincstár).

Tekintettel arra, hogy a szándék egy ügyfélbarát, nem üzleti alapokon működő konstrukció kidolgozása volt, és a méltányosság elvét tartja szem előtt, díjai az esetleges káreseménykor kapható kártalanítás összegéhez képest igen kedvezőek.

A törvényalkotó szándékai közül fontos kiemelni, hogy a kártalanítás

- csak ár és árvízből eredő belvízből származó káreseményekre vonatkozik, tehát csak belvíz vagy talajvíz okozta káreseményekre nem,

- csak természetes személy (tehát társaság nem), és csak tulajdonos (tehát bérlő, haszonélvező stb. nem) köthet szerződést,

- csak veszélyeztetett területen lévő (tehát csak olyan települések esetében, amelyeket az e tekintetben a végrehajtási rendeletet jelentő 18/2003. (XII.9.) KvVM-BM együttes rendelet ilyennek minősít) ingatlanok esetében van lehetőség szerződéskötésre,

- csak lakóingatlanra köthető, tehát sem üdülőre, sem ingatlanon belül a telek értékére, melléképületre, gazdasági épületre, a berendezés/felszerelésre nem köthető,

- csak abban az esetben érvényes, amennyiben megkötik a kártalanítási szerződést (tehát nem automatikus és nem utólagos), és a kártalanítási szerződésben vállalt rendszeres befizetést teljesítik a szerződést kötő természetes személyek.

A törvény célja továbbá, hogy azokban az esetekben is legyen állami segítség, amikor az üzleti alapokon működő biztosítási társaságok elzárkóznak a biztosítási szerződések megkötésétől és a kártalanítástól, vagy nem hosszabbítják meg a szerződést.

A Kincstár a feltételek fennállása esetén nem tagadhatja meg a szerződéskötést és csak súlyos szerződésszegés pl. megtévesztő adatok közlése, vagy változás bejelentési, díjfizetési kötelezettség elmulasztása esetén mondhatja azt fel.

Az Alap feladatát és célját akkor tudja teljesíteni, ha az érintettek minél nagyobb körét meg tudja szólítani, és a veszélyeztetett lakóingatlanok tulajdonosainak minél nagyobb részével szerződni tud. Csak így biztosítható, hogy a méltányos díjakkal megkötött szerződések alapján, a káresemény bekövetkezésekor, az érintettek minél nagyobb hányada állami közreműködéssel és segítséggel kártalanításban részesüljön. – tájékoztat a Magyar Államkincstár Wesselényi Miklós Ár-és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alapkezelő

A dokumentumok elérhetőek a Kincstár honlapján: http://www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/wesselenyi_alap/1

WMÁBKAA







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sötét fellegek a légiközlekedés felett

Az üzemanyagárak és a bizonytalanság lenullázhatják a várakozásokat.

Két mentősirányító, egy mentősvezető és egy betegszállítást felvevő ellen emeltek vádat Gálvölgyi János ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják őket.

A Tisza-kormány nyílt pályázatot hirdet a KEHI elnöki tisztségének betöltésére

Magyar Péter miniszterelnök kedden mentette fel tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábbi elnökét....

Kapitány Istvánnak 49 milliós oka van a jótékonyságra, ezért tudja felajánlani a fizetését

Magyarország gazdasági minisztere szolgálni akar, nem kéri a fizetését a Parlamentben.

Óvatos emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde

Felemás mozgásokkal indult a kereskedés az európai piacokon, ezzel összhangban a magyar tőzsdén sincs egyelőre határozott irány, kis...

Belenyúlt a védett benzináras rendszerbe a kormány – Mit jelent ez pontosan?

A kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát – derül ki a tegnap esti...

Coface: három vállalkozásból kettő késve fizet a beszállítóinak

A romló fizetési fegyelem és a bizonytalan gazdasági környezet egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kis- és középvállalkozásokat....

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0