Ezt olvasta már?


Több "gólya" a győri egyetemen

Több mint tíz százalékkal emelkedett a felvett hallgatók száma az általános felvételi eljárás keretében az elmúlt évhez viszonyítva a Széchenyi István Egyetemen. Így szeptembertől 3762 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a tavalyi 3420 fős létszámhoz képest.

Az első helyes jelentkezések alapján már előre lehetett látni, hogy nőni fog a felvett hallgatók száma. A Nyitott Kapuk Napján minden rekordot megdöntött az érdeklődők tömege, ebből is látszott, hogy egyre többen akarják választani a Széchenyi István Egyetemet. Az infrastrukturális és tartalmi oldalt egyaránt átfogó, a képzés színvonalát, a kutatás-fejlesztést érintő folyamatos építkezés is hozzájárult ahhoz, hogy mind jobbnak értékeli, és mindinkább vonzónak tartja a külvilág is a győri egyetemet.

A növekedés háttérében meggyőződésünk szerint a Széchenyi István Egyetem folyamatosan épülő jó hírneve, fejlődő brandje áll, ami sok összetevőnek köszönhető. A munkaerőpiaci visszajelzések rendkívül pozitívak, a végzett hallgatók elhelyezkedési lehetősége a saját szakmájukban is nagyon jó, sőt, a műszaki, jogi, gazdasági területeken például már jóval a diplomaszerzés előtt megtalálják hallgatóink az első munkahelyüket"

– mondta Dr. Kovács Zsolt főigazgató, külön kiemelve az elmúlt évek látványos fejlesztéseit.

Vonzerőt jelent a fiatalok számára, hogy nálunk kiváló körülmények között gyakorlatorientált, korszerű oktatásban részesülhetnek, és tudásukra valóban vevő lesz a munkaerőpiac. A színvonalas képzésen túl az is fontos, hogy milyen környezetben, milyen lehetőségekkel körülvéve tudják eltölteni diákéveiket. A világ élvonalában szereplő hallgatói csapatok (Arrabona Racing Team, SZEnergy, SZEngine, SZEnavis), a szakkollégiumok, a tudományos diákkörök olyan plusz adnak számukra, amellyel szakemberként még értékesebbek lesznek. Emellett a Magyar Kormány és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megújult kollégiumok szállodai szintű ellátást biztosítanak és a sokrétű sportolási lehetőség is komoly vonzerőt jelent. A Hallgatói Önkormányzat jóvoltából és segítségével pedig változatos hallgatói élet, rengeteg kulturális program, szakmai rendezvény várja az elsőéveseket. Nagyon értékes, tartalmas éveket tudnak így megélni diákjaink a campuson, miközben stabilan megalapozhatják a jövőjüket"

- foglalja össze a Széchenyi István Egyetem előnyeit a főigazgató.

Az Audi Hungaria hosszú ideje meghatározó, stratégiai partnere a Széchenyi Egyetemnek.

Örülünk, hogy a győri egyetem attraktivitása nő a tanulni vágyó fiatalok körében. Különösen örvendetes számunkra, hogy a műszaki karok iránti érdeklődés kiemelten magas. Az Audi Hungaria is kiveszi a részét az egyetemi képzésben a közös tanszékek működtetésével, amelynek eredményeképpen évről-évre sok-sok Széchenyis végzős kezdheti meg karrierjét az Audi Hungariánál"

– mondja Lőre Péter, a vállalati kommunikáció és a kormánykapcsolatok vezetője.

Karokra bontva a felvételi eredményeket az látható, hogy az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon a járműmérnök szak nagyon keresett, itt a mester (levelező) képzés például majdnem dupla létszámmal indul. A logisztikai mérnök, műszaki menedzser képzésre jelentkezők száma egyaránt emelkedett. Az Apáczai Csere János Karon továbbra is nagyon népszerű a gyógypedagógus képzés, és szépen erősödött, meggyökeresedett a szociológia is. Az Építész-, Építő és Környezetmérnöki Karon az új típusú építészképzés népszerűsége új hallgatókat vonzott, és a szerkezetmérnöki mesterképzés beindításával teljessé vált a kar képzési palettája. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon az új munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási mesterképzéssel ugyancsak teljeskörűvé vált a kínálat, és továbbra is nagyon népszerű az osztatlan jogász képzés.

Az Egészség- és Sporttudományi Karon örvendetesen, nagymértékben nőtt a jelentkezők és a felvettek száma az ápoló és szülésznő levelező képzéseken, és ugyanígy a sport- és rekreációszervezésen is. A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon megduplázódott a villamosmérnök hallgatók száma. Ez azért is nagyon jó hír, mert a munkaerőpiacon jelentős hiány mutatkozik villamosmérnökökből. Emelkedett a gépészmérnök, a mérnökinformatikus képzésre felvettek száma is. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar alapképzésein több lett az államilag támogatott hallgató - annak ellenére, hogy nagyon magas a ponthatár. A vezetés szervezés (nappali) mesterszak tavalyhoz képes dupla létszámmal indul. Összességében is több, mint tíz százalékkal növekedett a karra felvettek száma Az angol nyelvű képzések is szépen meggyökeresedtek. A Mezőgazdaság- és Élelemiszertudományi Karon a növényorvos, az élelmiszermérnök valamint az agrár mérnöktanár képzés is nagyon népszerű. Húsz százalékkal emelkedett a karra felvett hallgatók száma. A Művészeti Karra szintén magas pontszámú, kiváló felkészültségű hallgatók kerülhettek csak be. A felvettek száma itt is növekedett, ami az egyetemi zenekarok utánpótlását is biztosítja. Kiemelkedő a klasszikus zongora előadó – művész szak, ahol szeptembertől nyolcan kezdhetik meg tanulmányaikat.

Nagyon értékes mérőszám, hogy miként alakul a nemzetközi hallgatók aránya és létszáma, hiszen a nemzetközi felsőoktatási térben való jelenlétünk erősítése az egyik legfontosabb stratégiai irány az egyetemen. Nemcsak a campus, hanem a város és a régió számára is kiemelten fontos lehet ez a terület, mivel a külföldi hallgatók a diploma megszerzését követően segíthetnek a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok létesítésében, bővítésében.

Az eddig jól bevált öt angol nyelvű képzésen kívül a járműmérnök alap és mesterszakot is elindítjuk szeptembertől, 2019-től pedig már 24 angol nyelvű képzés lehet az egyetemen. Örömmel mondhatom, hogy a következő tanévtől a külföldi hallgatók száma is nő a diákságon belül. A bázist nemcsak a Stipendium Hungaricum program jelenti, önköltséges hallgatók is szép számmal jelentkeztek képzéseinkre. A Művészeti Karra várhatóan még a távoli Japánból is érkezik hallgató a hegedű alapszakra. Érdekesség, hogy külföldi diákok magyar nyelven is tanulnak például az infrastruktúra építőmérnöki szakon és az élelemiszermérnök alapszakon. Ugyanakkor a magyar hallgatók számára is adott a lehetőség, hogy részt vegyenek az angol nyelvű képzéseken"

– mondja Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes.

 

Forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0