Ezt olvasta már?


Több mint hatezer diák vett részt a Járd végig! programban

Több mint hatezer diák vett részt a Járd végig! elnevezésű programban 2018 eleje és 2022 vége között; emellett 1700 pedagógus vett részt képzési programokon - közölte a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára csütörtökön Szarvason.


hirdetés

Latorcai Csaba a november 23-26. között a Békés megyei városban zajló IV. Kárpát-medencei Pedagógus Konferencia és Módszertani Napok keretében tartott rendezvényen elmondta, az 1,6 milliárd forint összköltségű, uniós támogatású programot a magyar kormány több céllal hirdette meg.

Ezek a nemzeti összetartozás erősítése; a Kárpát-medencei összmagyar kapcsolatok fejlesztése; személyes és intézményi kapcsolatok kialakítása, fenntartása és erősítése.

Kifejtette, a Kárpát-medence területén több ország osztozik. Kiemelt cél, hogy a térségben a magyar nyelv és kultúra, annak használata és ismerete erősödjön, mert az "fejleszti az összmagyar közösséget, és hosszú távon Magyarország fejlődését is segíti".

A politikus aláhúzta, a program segíti azt is, hogy az itt élő nemzetek felismerjék: egymás kultúrájának, történelmi múltjának ismerete és tisztelete teheti a térséget "az európai szellemi, lelki és anyagi megújulás motorjává".

A közös nyelv és kultúra az oktatás és a munkaerőpiac esetében is összekötő erő, amelynek a kihasználása a magyarországi területek fejlesztéséhez is fontos - jegyezte meg.

Latorcai Csaba elmondta, a mintegy 11 millió 900 ezer magyar anyanyelvű személy közül magyar nyelven csak 245 ezren tanulnak. "Az elvándorlás és asszimiláció hatása hosszú távon ellensúlyozható a magyar nyelv és identitás erősítésével, ami a magyarság megmaradásának feltétele. Ez elsősorban az anyaország felelőssége" - húzta alá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a program célja még a köznevelés minőségének emelése; a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése; az esélyegyenlőség növelése. Ezért kiemelten fókuszáltak a hátrányos helyzetű magyarlakta térségekre és a halmozottan hátrányos helyzetű diákok bevonására - mondta.

A kormány a jövőben is támogatni fog hasonló tematikájú programokat "a nemzet szellemi, lelki és anyagi megerősítése, a jövő generációk érdekében".

A projekt a Szeged-Csanádi egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógus Intézete és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő konzorciumában valósult meg.

Az uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből támogatott programon külhoni iskolák hetedik évfolyamos diákjai vettek részt olyan négynapos tanulmányi kirándulásokon, amelyen Magyarország történelmével és hagyományaival ismerkedhettek meg és hazai általános iskolák diákjaival találkozhattak.

 







0
0

hírek innen, onnan

A laskagomba is segíthet az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Az új technológiák bármely más kontinensen alkalmazhatók lesznek.

Nagy veszekedés lesz karácsonykor a Gáspár családban

Gáspár Bea előre tudja, hogy min fognak összeveszni.

Cara Delevingne saját orgazmusát ajánlja fel a tudománynak

Van, aki halála után a szerveit adományozza a tudománynak, vannak, akik részt vesznek különböző kutatásokban, és van Cara Delevingne,...

Hatezren léptek be szombaton Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 5857-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4253-an...

Agrárminiszter: 5300 milliárd forint érkezik az EU-tól 2027-ig

Nagy István a legfontosabb feladatot is elárulta.

„Egy újabb legendát veszítettünk el” – Csapó Gáborra emlékezik a sportvilág

A legendás sportoló halálhírre mindenkit megrendített.

Meglepően korrekt árakon dolgozik a szegedi karácsonyi vásár

Pozitívan csalódhat, aki a szegedi adventi vásárba veti magát, az árakon ugyanis kevéssé köszön vissza az egyre erősebb infláció, ami...

„Még az intenzíven van” – Szorcsik Viki megrázó üzenete az édesanyjáról

Szorcsik Viki édesanyja agyvérzést kapott, sokáig az életéért küzdött.

A fehérvári püspök szerint "most az mellékes", hogy ki kezdte a háborút, a lényeg a béke

Spányi Antal püspök úgy véli, a verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki kezdte, mert a lényeg az, hogy nem szabad verekedni. A...

NATO-főtitkár: Putyin egyre brutálisabb, életmentő a német segítség

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár döntő jelentőségűnek nevezte Németország Ukrajnának nyújtott támogatását az orosz támadás elleni...

Miért mondanak fel tömegesen a szlovák orvosok?

Szlovákiában már a nyáron is több mint 1000 orvos hiányzott a rendszerből. A helyzet a háziorvosi praxisoknál a legsúlyosabb. Idén...

Novák Katalin Kárpátalján: még a háború sem képes lerombolni a szeretet

Vasárnap Kárpátalján folytatódott Novák Katalin magyar köztársasági elnök kétnapos ukrajnai látogatása. A Kijevben töltött szombati...

Sport

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

Csillagászati összeggel csábítják Cristiano Ronaldót

Hetente több mint 500 millió forintot kereshetne.

Látni kell, micsoda pazar burgert adtak négyezer forintért a katari focivébén

Katar nem épp egy átlagos ország, a katari vébé pedig nem épp egy szokványos vébé. Gondoljunk csak a téli rendezésre, a rendhagyó szabályokra, a sör offoltatására vagy a horribilis méretű költségekre, a sort p

Botrányos döntés a franciák ellen: nem merte kiállítani a bíró a szabálytalan dán focistát

Andreas Christensen lerántotta a gólhelyzetben kilépő Kylian Mbappét.

Faragó Tamás megszólalt az Origónak Csapó Gábor haláláról

Csapó Gábor legendás csapattársa megrendült barátja halálhíre hallatán.

Raphinha: A brazil drukkerek annak szurkolnak, hogy Neymar törje el a lábát

Brazília megnyerte az első meccsét a világbajnokságon, azonban elveszítette Neymart, akinek megsérült a bokája. Csapattársa, Raphinha élesen reagál a hír visszhangjára.

Lionel Messi elszólta magát, majd vezényelte az örömódát az argentin öltözőben

Bunyó is volt a nézőtéren az argentin és a mexikói szurkolók között.

Újabb döbbenetes bírói ítéletek: 10 perc hosszabbítás, nevetséges tizenegyes, rengeteg sárga lap

A lengyeleknek a földöntúli bravúrt bemutató kapusuk tett igazságot.

Hatalmas botrányok lehetnek a vasárnapi meccseken

Kövesse velünk a foci-vb nyolcadik játéknapjának történéseit.

Zokogó arabok a lelátón - kikapott a vb csodacsapata

Elképesztő bírói ítéletek - már megint egy brazil játékvezető volt a főszereplő.

0

Bulvár

Ukrán hírportál: Ismerd meg az Orbánnál is erősebb magyar politikust!

Karácsony Gergely interjút adott Ukrajna egyik legolvasottabb hírportáljának.

Pokoli tél vár ránk. Megismétlődhet az 1987-es rémálom?

A sarki örvény miatt lehet az idei tél jóval hidegebb.

Ezért marad egyedül annyi férfi

A nyugati társadalmakban egyre több az egyedülálló férfi. Mi ennek az oka?

Bécsi Advent: most ne induljon el.

Hétfőre 24 órás sztrájkot hirdetett az osztrák VIDA szakszervezet, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, de ha nem lesz megállapodás, akkor Ausztria teljes területén szünetel majd a vonatközlekedés.

Ő nyerte a Dancing with the Starst: ezért igazságtalan a győzelme a kommentelők szerint

Bár a legtöbben neki szurkoltak, páran nem tudták szó nélkül hagyni, hogy szerintük jókora előnnyel indult a táncos showban.

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

Amikor meglátta az anya az udvarról bejövő 4 éves lányát, rögtön sokkot kapott - Videó

Egy gyerek maga a csoda, még akkor is, ha folyamatosan képes aggodalmat okozni a szüleinek. Egy 33 éves nőnek nem mindennapi története van erről.

Lehervadt a mosoly a virágárus arcáról, amikor Orbán Viktor a bolt rezsiköltségéről kérdezte

„Ki tudják fizetni?” – kérdezte az adventi koszorúért beugró miniszterelnök. „Muszáj lesz” – válaszolta Molnárné Judit.

blogmorzsák

Vaskoporsók – harckocsik az első világháborúban

A franciák, olaszok, amerikaiak, oroszok és németek fejlesztései.

Tragikus az ázsiai nők jogainak helyzete

A Covid pedig tovább rontott ezen. Rengeteg a visszaélés és a szexuális erőszak.

Az RTL egyik leggyengébb ősze

Miközben a TV2 szárnyal, több RTL-es műsor is kezd elfáradni.

Ez az egyik legolcsóbb napelemes lámpa - ház, garázs, terasz köré is jó

Ügyes megoldás, hogy spórolj a rezsin: 0 Ft-ból üzemel, nagy erejű.

KATAR megvette a FIFÁ-t

Korrupció, hatalom, pénz, illegális lehallgatás, a FIFA tükrözi a világot.

Pénisz - Felhasználói kézikönyv

Mi a helyzet azzal a férfi G-ponttal? És valóban számít a méret? Hiánypótoló könyv született.

0