Többségben a függetlenek a fertődi képviselő-testületben
A fertődi időközi önkormányzati választáson a hat képviselői helyet öt független jelölt és a Fidesz-KDNP egy jelöltje szerezte meg vasárnap. A polgármesteri tisztséget az eddigi városvezető, Kocsis Ferenc független jelölt nyerte el.
A képviselőjelöltekre leadott szavazatokat hétfőn hajnali egy óráig összesítették. A hat képviselői helyre tizenhatan pályáztak - mondta a helyi választási bizottság elnöke az MTI-nek. Bors Dezső szólt arról is, hogy a hat önkormányzati képviselő közül ketten a korábbi testületben is tevékenykedtek, a többiek újak a Győr- Moson-Sopron megyei kisváros vezetésében.
Kocsis Ferenc régi-új polgármester az MTI-nek hétfőn elmondta: együttműködő testületre számít.
A korábbi testület és a polgármester között megromlott a kapcsolat. A köztük feszülő ellentétek miatt oszlatta fel magát tavaly november elején az önkormányzat, ezért kellett kiírni az időközi választást.
Kocsis Ferenc közölte azt is: bízik benne, hogy a város érdekében végre megkezdheti munkáját az önkormányzat, és pótolhatja az elmúlt tizenöt hónap elmaradt teendőit. A polgármester fő feladatának a város pénzügyi stabilitásának megteremtését tekinti.
Fertődön négyen indultak a polgármesteri posztért. A befutó 753 szavazatot kapott, a második helyen Bognár Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje végzett 675 szavazattal. A független Bozsvári István, Fertőszéplak korábbi polgármestere 164 szavazattal a harmadik, Horváth Zoltán ( szintén független) 105 vokssal a negyedik lett.
mti

- Az autonómia a felvidéki magyarok megmaradását jelentené
- A magyar érdekek távol esnek az unió érdekeitől
- Nem hiába aggódott a szakma az Új Színház miatt
- Orbán: az egyetemi autonómia fontos dolog
- Orbán: megszületett a válasz az Európai Bizottság kifogásaira
- Nem vonják vissza a felsőoktatási keretszámokat
- A gazdaságszerkezeti reformok folytatását és a szegénység elleni harc fokozását sürgeti az Európai Parlament
- Jóváhagyta az Európai Parlament a frekvenciákat felszabadító uniós szabályokat
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

