Többször is ült volán mögött kábítószer hatása alatt
Jelenleg hat büntetőeljárás folyik a 35 éves férfi ellen.
2017 áprilisa és augusztusa között négy alkalommal is kábítószertől bódult állapotban vezetett az a győri férfi, akit az ügyészség folytatólagosan, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével és kábítószer birtoklásának vétségével vádol - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn.
A harmincöt éves férfi a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 2017-ben öt hónap alatt négyszer vezetett autót Győrben kábítószertől befolyásolt állapotban és ebből három alkalommal tartott is magánál kábítószert.
Cselekményeit az egy hónappal korábban ugyancsak bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt valósította meg, vezetői engedély nélkül.
A terheltet korábban a bíróság – más bűncselekmények mellett – már elmarasztalta közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt is. Jelenleg további hat büntetőeljárás van vele szemben folyamatban, melyek közül több eljárásnak a tárgya kábítószer birtoklása.
A vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze a több mint egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.
Forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Kimondta Zelenszkij: olyan dolgot kér Putyin a békéért, ami Ukrajna számára teljesen elfogadhatatlan
Ukrajna soha nem fogja elismerni a Krím fölötti orosz fennhatóságot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
13 millió alatti elektromos Ford pickup jöhet
Összesen 5 új, 13 millió alatti autót ígér a Ford 2030-ig.
Napok óta nem látták az idős férfit, a legrosszabb következett be
Meghalt egy idős férfi egy ház kigyulladt pincéjében Pusztaszabolcson – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)...
„Már megint mi értelme van ennek?” – Ilyen a mindennapi élet, ha túl intelligens vagy
Az intelligens emberek gyakran kimerülnek olyan helyzetekben, amelyek mások számára ártalmatlannak tűnnek. Ez a cikk feltárja, miért lehet...
Máris itt van Magyarország kormányának szombati rendkívüli bejelentése
Újabb csúcstalálkozóra készül a magyar kormány.
A függöny mögött leskelődött Zsanett: egyből a börtönbe vitték a rendőrök
Korábban is volt már gondja, ami az életében hozott döntéseket illeti, és időközben egy másik dolgott miatt is elfogatóparancs volt a 36...
Kiara Lord félti Stohl Andrást: a múltja miatt lépne hátra?
Ez számára nagy dilemma.
Elfogták az orosz katonai titkosszolgálat parancsnokhelyettese elleni merénylet két gyanúsítottját
Vlagyimir Alekszejev tábornokot három lövés érte, de túlélte. A feltételezett merénylőt és segítőjét hétfőn állítják bíróság...
Lóháton érkezik a segítség Agárdi Szilvinek: „Bajban születik az igazi barát”
Pintér Tibor Agárdi Szilvinek ad gálakoncertet.
Szoboszlai már a Real Madridhoz készül? Véletlenül kimondta az igazságot egy belsős informátor
A szezon legfontosabb meccsére készül eközben a Liverpool, Dominik már máshol jár fejben?
Külön töltik a Valentin-napot? Verstappen és szerelme nem lehetnek együtt
Több ezer kilométer lesz köztük.
Lángoló gömb rontott a templomba, négyen szörnyethaltak
Nincs megnyugtató magyarázat a rejtélyes jelenségre.
Sport
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”
Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.
Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék
Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján
Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”
„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja
Már három éve elrabolta a színész szívét.
Bulvár
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Nincsenek szavak: Habozás nélkül lőtte fejbe a kislányt egy pécsi férfi
Quadozó gyerekekre lőtt a tettes.
Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig
A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.
Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.
Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad
Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte
Gyanús részletek – így halt meg Kontra György az M1 hiradósa
A MÁV szerint a televíziós halálának körülményei még nincsenek teljesen tisztázva, egy szemközti irányból érkező vonat vezetője vette észre a holttestet, és tette meg a bejelentést. Az érintett szakaszon egy v
Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében
A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


