Ezt olvasta már?


Tucatnyi előterjesztést fogadhat el a parlament

Tizenkét előterjesztést fogadhat el mai ülésén az Országgyűlés, míg további három javaslat esetében a módosító indítványokról döntenek.

     A képviselők kétszer is átírhatják az idei költségvetést, emellett új törvényt fogadhatnak el a közadatok újrahasznosításáról, továbbá jogszabályokat változtathatnak az igazságszolgáltatás gyermekbarátabbá tétele érdekében.

    Az ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A határozathozatalokra ezúttal is az interpellációk után kerül sor, utána pedig mindössze három, korábban tárgyalni kezdett javaslat vitája folytatódik a kora esti órákban.

     A Ház két alkalommal is módosíthatja az idei költségvetést. Előbb Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére változhatnak a büdzsé fő számai, a tárcavezető a fővárosi és megyei kormányhivatalok szabálysértéssel kapcsolatos feladataihoz biztosítana pénzügyi fedezetet. Másodszor a svájci CERN kutatóintézet új, Csillebércre tervezett adatbázisa, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont kaphat állami támogatást.

     A határozathozatalok során az Országgyűlés több nemzetközi szerződés módosításához is hozzájárulhat. A képviselők ezek egyikével a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Magyarországon működő intézményeire és vezető tisztségviselőire is kiterjesztheti az ENSZ által biztosított kiváltságokat, mentességeket és könnyítéseket, egy további módosítással pedig azt a magyar és az új-zélandi kormány közötti megállapodást hirdethetik ki, amely a két ország turistáinak ideiglenes munkavállalását szabályozza.

     Szintén a mai ülésen módosíthatják a fővárosi és kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényt, valamint kijelölhetik a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapját. Utóbbi előterjesztést a fideszes Menczer Erzsébet jegyzi; november 25-ét javasolja emléknappá nyilvánítani, és kezdeményezi: az Országgyűlés kérje fel a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, a civil szervezeteket, valamint a közszolgálati médiumokat és az önkormányzatokat, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokról és kényszermunkásokról.

     A parlament ugyancsak kormánypárti javaslatra változtathat a sportról szóló törvényen úgy, hogy a 18 év alatti sportolókkal kötött sportszerződések csak a sportoló törvényes képviselőjének előzetes írásbeli beleegyezésével válhassanak érvényessé.


    A Ház emellett Navracsics Tibor kezdeményezésére további törvényeket módosíthat a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulása érdekében. Az új szabályok egyike lehet, hogy a 16 évnél idősebb fiatalkorúak közérdekű munkára is válthatják majd a rájuk kiszabott, behajthatatlan pénzbüntetéseket.

     Változhat a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló jogszabály is. A fideszes Koszorús László javaslatának elfogadásával a Miniszterelnökség név és lakcím adatokat kérhet le azért, hogy - mint a kormánypárti politikus indoklásában fogalmaz - a polgárok tájékoztatást kaphassanak az őket személyesen is érintő kormányzati intézkedésekről, továbbá azért is, hogy ők is továbbíthassák véleményüket, álláspontjukat a kormánynak.

     A fenti módosítás mellett új tövényt fogadhatnak el a közadatok újrahasznosításáról. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a minisztereknek, a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, valamint az önálló szabályozó szervek: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára adna felhatalmazást az újrahasznosítás részletszabályainak megállapítására.

     Az Országgyűlés háromnapos ülést tart a héten. Kedden a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezdenek tárgyalni a képviselők, csütörtökön a médiaszabályozást módosíthatják.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa

Tarr Zoltán miniszter bejelentette a nevet.

Biró Ferenc minden állítását fenntartja, de nem tesz feljelentést, szerinte az ügyészség dolga, hogy hivatalból üldözze a bűnt

Az Integritás Hatóság elnöke elismerte, hogy az ő javaslatairól egyeztettek, de megismételte, hogy a volt miniszterek kezdeményezték a...

Szakértő szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a párkapcsolatban

A szerelem kezdetén természetesnek tűnik, hogy egyre több időt, figyelmet és energiát fordítunk a másikra. A probléma ott kezdődik,...

Új fejezet kezdődhet az OpenAI-nál: nagy dobásra készül a ChatGPT fejlesztője

Új szintre léphet az AI-verseny: az OpenAI a nyilvános tőkepiacokról finanszírozná további növekedését.

Szuper termálstrandok nyitnak most hétvégén

Kedvezményes belépők, csúszdapark-nyitás és a szezon első strandnapjai is várják a fürdőzőket a hétvégén. Több helyen most indul el...

Összejöhet a nagy felvásárlás a CIB anyabankjának

Az Intesa Sanpaolo hétfőn váratlan, 30 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a világ legrégebbi bankjára, a Monte dei Paschi di...

Kiderült, mikor megy tőzsdére a Perplexity

A Perplexity vezérigazgatója, Aravind Srinivas a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő...

A BMW a fenntarthatóságot is az előnyére fordítja – és a debreceni iX3 a jövőjének a kulcsa

Amikor a BMW zöld utat adott a debreceni gyárnak, sokan még csak egy bátor stratégiai lépést láttak benne, ma viszont már ott tartunk,...

Van vagyonnyilatkozat a Fideszen túl is

Van, akinek könyvei vannak és Horthy-szobja, van, aki

Magyar Péter a Szuvrenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről beszélt napirend előtt a Parlamentben

Magyar Péter a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, a gyűlöletkeltő plakátok a legnagyobb kárt a gyerekekben okozták.

Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0