Újabb autógyár épül Győrben!
A Dana 46 millió eurót – 14,5 milliárd forintot -fektet új győri gyárának felépítésébe, a gyártás 2018 elején kezdődik és a várakozások szerint 2020-ra 200 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. - Győri Napilap -
A 13 ezer négyzetméteres új győri gyárban kúpkerék hajtásegységeket állítanak majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerék hajtásokat gyárt hagyományos hátsó hídház és merev tengelyekhez, valamint összkerék meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is.
Az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Magyarországon, s ezen belül Győrben. A beruházás magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA), amely vissza nem térítendő támogatás és adókedvezmények és formájában támogatja a Dana fejlesztését.
A kormány 2,9 milliárd forinttal támogatja a Dana negyedik győri gyárának alapítását – jelentette be az alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, aki szerint köszönet jár a Dana hatszáz győri munkatársának, az ő jó munkájuk nélkül aligha vállalkozott volna újabb üzem építésébe az amerikai cég. Szijjártó Péter köszöntőjében úgy vélekedett, a járműipar továbbra is a Magyar gazdaság gerincoszlopa, s minden újabb febektetésért kemény küzdelem zajlik a világban. A miniszter szerint már kevés az ideális telephely, ha ahhoz nem kapcsódik kutatás-fdejlesztés.
A kézilabdás lányok mezén az olvasható, a jővő Győrben épül, ezzel az alapkőletéttel a jövő tovább épül Győrben – zárta gondolatait Szijjártó Péter.
Kúpkerék hajtásegységeket állítanak majd elő.
Nagy örömünkre szolgál, hogy felépíthetjük új, csúcstechnológiát képviselő üzemünket, amelynek segítségével tovább növekedhetünk az európai piacon – mondta el Bob Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke, aki szerint ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeink közelében helyezkedik majd el. Mindezek lehetővé teszik, hogy az európai ügyfeleinkhez sokkal gyorsabban, és költséghatékonyabban juttassák el a technológiájukat.
Hálásak vagyunk a támogatásért, melyet a HIPA és a kormányzat nyújtott számunkra a helyszín kiválasztása során. A Dana már több mint 10 éve működik Győrben, így tudjuk, hogy tapasztalt szakembereket találhatunk a régióban. - mondta Pyle.
Örülünk, hogy a Dana tovább bővíti az üzleti tevékenységét Magyarországon. Az új fogaskerékgyár, amely közel helyezkedik el a Dana többi gyáregységéhez egy zöldmezős beruházás keretében valósul meg a Győri Ipari Parkban - nyilatkozta Ésik Róbert, a HIPA elnöke. -Az ehhez hasonló befektetések különös fontossággal bírnak az ország jövője szempontjából.
A Dana világelső a magas minőségű termékek gyártásában, amelyek javítják a hagyományos hajtású járművek és gépek hatékonyságát, teljesítményét és fenntarthatóságát. A Dana ellátja a személygépkocsik, a haszongépjárművek és nehézgépjárművek piaca mellett az ipari és a helyhez kötött berendezések piacát is. A vállalatot 1904-ben alapították, mára 6 földrész 34 országában mintegy 27.000 munkavállalót alkalmaz. 2016-ban a Dana több mint 5,8 milliárd USD árbevételt termelt. A Forbes Magazine ismét Amerika 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta a Danát. A vállalat központja Maumee-ban, Ohióban található.
A Dana megrendelői között olyan világcégek találhatók, mint a Jaguar, a Land Rover, a GM, a Ford vagy éppen a Volkswagen.
Forrás: AutóSzektor
hírek innen, onnan
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


