Ezt olvasta már?

0

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tűzijátékkal lőtt meg egy nőt szilveszterkor

Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 19 éves férfi ellen, aki szilveszterkor tűzijátékkal lőtt meg egy 19 éves nőt Győrben - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.


hirdetés

Takács Péter főügyész közleménye szerint a férfi baráti társaságával éjfél után kiment az utcára, hogy tűzijátékokat lőjenek fel. Az utcán más ünneplők is voltak, köztük a férfi egy távolabbi ismerőse. A fiatal férfi a nő felé irányította a római gyertya típusú tűzijátékot, majd "a boszorkányokat el kell égetni" felkiáltással előszőr közelről lábon, majd hason lőtte.

A nő nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett, ruhája több helyen kiégett.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Koronavírus-járvány: vörös listára helyezte Magyarországot az EU

Hollandia, Izland és Dánia  mellett hazánkat is vörös listára helyezte az Európai Unió, mivel az elmúlt két hétben a 100 ezer főre...

Az ittas emberek kevésbé tartják be a szabályokat, gyorsabban fertőzhetnek

Elsősorban ez volt az a bizonyos ok, amiért az észak-írek is úgy döntöttek, hogy korábban zárják be a bárjaikat, kocsmáikat, éttermeiket.

Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása

Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház teljes rekonstrukciója, a beruházást a kormány a Modern városok program keretében 6,3 milliárd...

Örülhetnek a kirándulók, nagy fejlesztés a Mecsekben

A Mecsek legmagasabb csúcsán, a Zengőn idén átadott kilátó után egy látogatóközpont építésével tovább folytatódik a Kelet-Mecsek...

Látványosan lecsavarták a tesztelést Magyarországon

Vagy a kapacitás kevés, vagy nem akarják feljebb tornázni a számokat. Moszkvában iskolákat zárnak be, Bécsben gyorstesztet végeznek a...

A magyar nagykövet azért nem állt ki Szvetlana Alekszijevics mellett, mert nem ment el egy egyeztetésre

A magyar kormány sportot űz abból, hogy semmilyen módon ne kelljen kimondania a véleményét Lukasenkával kapcsolatban,

Megtiltják a BBC újságíróinak, hogy Twitterre posztoljanak, ha nem tartják be a pártatlansági irányelveket

A lépésre Tim Davie, a brit közszolgálati BBC frissen kinevezett vezetője szerint azért van szükség, mert túl sok újságíró és...

Szavazásra buzdít falatnyi bikinijében Kylie Jenner - szexi fotók

Megmutatta telt idomait Kylie Jenner, aki egy apró bikiniben élvezi az őszi napsugarakat legújabb fotóin.

Fel akarta gyújtani a Charlie Hebdo szerkesztőségét a párizsi támadás gyanúsítottja

Az elkövető valójában 25 éves, nem pedig 18, ahogy azt eredetileg állította.

Lassan újra annyi a foglalkoztatott Magyarországon, mint a járvány előtt

A foglalkoztatottak száma már megegyezik a januári adattal és megközelítette a 2019-es eredményeket, amikor a legmagasabb volt a...

Valójában sokkal többe kerül minden, és a Penny ezt az arcunkba is vágja

Az áruházlánc kegyetlenül az arcunkba vágja, mennyivel kéne többet fizetnünk, ha azt is kiszámláznák, milyen mértékben terhelik a...

Sport

A szerelem hozta Európába, botrány-szereplőként érkezett Barcelonába, legnagyobb sztárként zavarták el

Összegyűjtöttük Luis Suárez legnagyobb botrányait és legjobb meccseit.

Hatalmas örömhír érte a Fradi focistáját a BL-meccs előtt - fotó

A védő jó hangulatban léphet pályára a Molde ellen.

Fucsovics Márton: Karrierem egyik legnagyobb győzelme a mostani

A magyar teniszező egy-két éven belül megpróbálja elérni a top tízet.

Dzsudzsák beállt, 8 perc múlva gólpasszt adott Debrecenben - videó

A debreceni csapat 3-1-re győzött az NB II 10. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Magabiztosan várja a Fradi elleni BL-selejtező visszavágóját a Molde

Öt mérkőzés óta nyeretlenek, viszont a selejtezőben nagyon jól ment nekik eddig idegenben.

Lothar Matthäus szerint egy bizonyos játékossal még erősebb lehetne a Bayern München

Legutóbbi három Bundesliga-mérkőzésén nyolc gólt szerzett.

A Fradi korábbi edzője szerint a Molde magas beívelései gondot okozhatnak

Az erdélyi szakember 50 százalék esélyt ad az FTC-nek, hogy bejusson a BL-csoportkörbe.

Fucsovics legyőzte a világ egyik legjobb teniszezőjét a Roland Garroson

A US Open után most a Roland Garroson is bravúrt ért el Fucsovics Márton.

Péntekig kapott időt a Barcelona, hogy nyélbe üsse a transzfert

Nagy fogást jelenthet be még a héten a katalán együttes.

Ezt a Zidane-cselt látva maga Zidane is elégedetten bólintana

John McGinn nagyszerűen futballozott a Fulham ellen, a két gólpassza mellett bemutatott egy szenzációs cselt is.

Michael Schumacher fia bemutatkozik a Forma 1-ben

Mick Schumacher a jövő heti nürburgringi verseny szabadedzésén debütálhat.

Betalált az új igazolás, a szezon második rangadóján is nyert a Liverpool

Bár mezőnyben végig dominált a Liverpool, az Arsenalnak meg voltak a lehetőségei, végül azonban megérdemelten nyert az angol bajnok a Premier League 3. fordulójának zárómeccsén. Így a Chelsea után az Arsenalt is le

0

Bulvár

Hideg őszre lehet számítani a régi időjóslás szerint: szeptember 29-e fontos nap volt a népi hagyományban

Szent Mihály napjához több régi hiedelem és szokás kapcsolódik, például a szüret és az időjóslás kapcsán.

6 dolog, amit a legtöbben megbánnak haláluk előtt

A halál közelsége sok mindenre ráébreszti az embert. A legtöbben ekkor döbbennek rá, hogy mit rontottak el vagy csinálnának másképp, ha még lenne rá idejük. S talán pont erre taníthatnak meg bennünket azok a felismerések, amiket a...

Burgonyatenger a főúton

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Worms városában az egyik főutat teljesen beterítette a szerteszét guruló burgonya.

Bakács Tibor 61 évesen takarítóként dolgozik - A Megasztár egykori zsűritagja most így él

Bakács Tibor úgy véli, akkor ment tönkre az élete, amikor sikerei csúcsán volt.

Csak ugrálni akart egyet a trambulinon ? tragédia történt

A trambulinokról közismert, hogy elég veszélyesek, a múltban nagyon komoly baleseteket lehetett feljegyezni ezekkel a sporteszközökkel, játékokkal kapcsolatban. Most rendkívül megrázó történetet tett közzé az egyi

Miért jelölték meg a templomosok ezt a pontot a térképen? A 12. századi kápolna őrzi titkos tudásuk nyomát

A templomosokhoz köthető épületek egyik legmisztikusabbja az Ibériai félszigeten található Szent Bertalan-kápolna.

Látványosan csökkenti a vízszámlád, ha kipróbálod ezt a 6 praktikát: egyszerűek, mégis hatékonyak

A számlák egyik hónapban sem maradnak el, de bárki tehet azért, hogy alacsonyabb összeg szerepeljen rajta. A vízdíj is csökkenthető.

Müller Cecília szerint már lehet bizakodni

Bár a napi új esetszámok magasak, azok, úgy tűnik, ezer alatt stabilizálódnak, a vírus reprodukciós rátája lecsökkent.

Császár Előd először szólalt meg 22 éve okozott halálos autóbalesete óta

Császár Előd balesetéről máig sok pletyka kering, így az is, hogy bedrogozva okozta, ami nem igaz.

Így is fertőzhet - újra egy világelső magyar felfedezés a koronavírusról

A szegedi Pharmacoidea gyógyszerkutatással foglalkozó magáncég kutatói a koronavírus új fertőzési módjáról tettek közzé egy tudományos ellenőrzés előtt álló tanulmányt. Ebben arról számolnak be, hogy eredményeik szerint a koronaví...

Szeretnéd tudni, koronás vagy-e? Kérdezd meg a kutyád.

Jelentősen lerövidítheti és olcsóbbá teszi a tesztelést a négylábúak segítsége.

Hogyan szárítsd be otthon a hajad? Egy fodrász örökéletű trükkjei

A fodrászatokban nem csak attól lesz szép a haj, mert mondjuk befestik vagy levágják, hiszen maga a szárítás és a formázás is megismételhetetlenül tartósnak és szépnek tűnik. Azonban ha otthon is rászánsz egy kis időt és gyakorols...

blogmorzsák

Kicsi, közepes, szu­pernagy ‑ fekete lyu­kak minden méretben

A nemrég felfedezett eddigi legerősebb gravitációs hullám révén kimutatták egy közepes tömegű fekete lyuk létrejöttét.

Cusco arany kertre épült kolostora

A Kolombusz előtti Amerika legnagyobb államszervezetének a szakrális központja volt a Coricancha.

A kicsinyesség csúcsa: Málta, György herceg és a cápafog

A máltai miniszter tehát zokon vette, hogy az ősmaradványt a brit herceg kapta meg játszani.

„Szeretném, ha fontosabb lennék neki“

„A csaj mások előtt bunkó vele és csak akkor találkoznak, ha nincs jobb dolga.“

Poloskainvázió ellen: így riaszd el a bogarakat!

Itt a vegyszermentes módszer, hogy elkerüljék otthonod a poloskák.

Hogyan mentik a lascaux-i barlangot?

A karbantartók azok a ritka személyek, akik bemehetnek, valamint a restaurátorok.

Kínai kütyük a szépség és az egészség jegyében

Ajándéknak vagy saját magunknak, hogy szebbé tegyük az.

Klimax? Ne aggódj!

Hormonpótlás nélkül sem kell szenvedned.

Elnöki leckék

Mit tanulhatunk az amerikai elnöki vitákból az énmárkaépítésről?

Amikor Emmanuelle dalra fakadt

Érzéki és zenés kalandozás a hetvenes évek retro bálvá­nyával, Sylvia Kristellel.

Mesés csapda

A saláta-mesekönyv nem csak a politikai babérokra törő hivatásos ellendrukkereknek állított fel csapdát.

0