Választási rekord Maglócán
Minden huszonötödik lakos megpályázza a polgármesteri tisztséget a Csornához közeli Maglócán – írta csütörtöki számában a Kisalföld.
Az alig százlelkes faluban négyen szálltak be a versenybe, köztük Tóth Ferenc, a település 79 éves mostani vezetője.
A pályázók egy kivétellel betelepülők, akad közöttük igazi poliglott is: egy öt nyelven beszélő fordító – írta a lap.
Maglóca polgármesterének munkáját kéttagú képviselő-testület segíti. A polgármesterjelölteknek három, a képviselőjelölteknek egy ajánlószelvényt kellett gyűjteniük. A két helyre hatan pályáznak. Közülük választ a nyolcvanhét maglócai választópolgár.
forrás:mti

- Martonyi: a válság idején hozott szigorú uniós intézkedések később is megmaradnak
- Az MCSMSZ cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket
- Jobbik: felháborító a budapesti útdíj ötlete
- Tusk és Schulz nem elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével
- Sarkozy: Európa már nincs a szakadék szélén
- Nincsenek előfeltételei az IMF-tárgyalások megkezdésének
- Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány
- Kiosztották a 2011. év befektetője elismeréseket a Parlamentben
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

