Ezt olvasta már?


Változások kellenek az oktatásban

Az oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában az Akadémia döntéshozó testülete.

Az oktatás költségvetési forrásokból való részesülésének – oktatási szintenként is – minél előbb és tartósan el kell érnie legalább az EU28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz azt meg is kellene haladnia – szerepel a 189. közgyűlés első napjának délutánján elfogadott határozatban. Az oktatásügyben olyan változásoknak kell bekövetkezniük, amelyek egyrészt hatékonyan javítják a jövő kihívásaival való szembenézés lehetőségét, fejlesztve a hajlékony tanulási készségeket, másrészt hathatósan növelik az esélyegyenlőséget, csökkentve a családi és regionális helyzetből adódó hátrányokat. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni – szögezi le a határozat.

A határozathoz csatolt indoklás szerint a Magyar Tudományos Akadémia eddigi tevékenysége során is kiemelten foglalkozott az oktatás kérdéseivel, mert tudatában volt annak, hogy az oktatásügy a magyar társadalom számára rendkívüli jelentőségű: a jövő nemzedékek felkészítése az új kihívásokkal való szembenézésre a fontossági sorrend szerinti lakossági felmérésekben rendre az elsők között szerepel. A terület részesedése az állami költségvetésből és a ráfordítások eloszlása azonban nem felel meg sem a szükségesnek, sem a társadalom elvárásainak.

Az oktatásügyben a 2013-ig tartó radikális forráskivonást követően sem konszolidálódott a helyzet – hívja fel a figyelmet az oktatás egyik legfontosabb problémájára az MTA Közgyűlése. A GDP-arányos kiadások 2016-ra Magyarországon ugyan elérték az EU28 országok átlagát, ugyanakkor az óvodai és alapfokú oktatásra 2016-ban Magyarország a GDP 1,3 százalékát fordította az EU28 országok 1,5 százalékos átlagával szemben, középfokú oktatásra pedig a GDP 1,5 százalékát szemben az EU28 országok 1,9 százalékos átlagával.

Az indoklás szerint a további problémák a következők: növekszik a korai iskolaelhagyók aránya, jelentősen torzult az oktatás szerkezete, a megbízható szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala, a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait, növekedtek a régiók, illetve az iskolák közötti különbségek. A pedagógusok bére az egyéb szakmákban dolgozó felsőfokú végzettségűekhez viszonyítva az elmúlt évek béremelései ellenére még mindig az utolsók között van az EU28 országok között.

Az indoklás továbbá kitér arra is, hogy a felsőfokú végzettséget szerzők aránya 2015 óta csökken. Komoly problémát fog okozni a négy-öt éven belül előálló tanárhiány, különösen a már ma is feltűnően ellátatlan élet- és természettudományi területeken. A felsőoktatási szférát súlyosan érinti a koncepciózus fejlesztések elmaradása, és az ennek következtében tapasztalható növekvő lemaradás a nemzetközi versenyben – szerepel a dokumentumban.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Danny Blue felforgatta A Nagy Ő villa életét: Erre jött rá...

Danny Blue érkezett A Nagy Ő villájába.

A magyarok mellett a románok is örülhetnek a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszező búcsújának

A 2021-ben US Open-bajnok brit Emma Raducanut vetett véget az ukrán menetelésének.

Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal

Abbász Aragcsi külügyminiszter szerint a bizalomépítés fázisban vannak.

Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?

Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt...

Miért nehezíti meg a saját életét? Ez a 3 csillagjegy vívja a legnehezebb harcot önmagával

Néha a legnagyobb csatáinkat nem a külvilággal, hanem saját magunkkal vívjuk, és észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb...

Ezek az elektronikai eszközök fogyasztják a legtöbbet látszólag kikapcsolt állapotban is

Kikapcsolva is zabálják az áramot: mely eszközök a legnagyobb pazarlók?

Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco

Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett...

Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából

Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.

Rakétával szelfizett Tudós Laci

Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...

Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak

Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0