Ezt olvasta már?

Korszerűsítették Szil egészségházát

Elkészült Szil Község egészségházának épületenergetikai korszerűsítése. A vissza nem térítendő támogatás 34,88 millió forint volt, melyet az Európai Unió Eu...

0

Varga: több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok

Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok, mintegy kétmillió ember életét könnyíti meg Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje - erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőivel folytatott budapesti tárgyaláson.


hirdetés

Varga Mihály - a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - a találkozón azt mondta: a magyar gazdaság teljesítménye tette lehetővé, hogy a Modern városok program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje.

A tárcavezető kiemelte: 2019-re a megyei jogú városok és az egyéb projekt-gazdák számára kifizetett fejlesztési támogatások összege meghaladhatja az 1000 milliárd forintot, amelynek kétharmadát a hazai költségvetés biztosítja.

Varga Mihály elmondta, a gazdaság 4 és 5 százalék körüli növekedése jó alapot biztosít a magyar városok fejlődéséhez is: jelenleg 60 közútfejlesztési, gyorsforgalmi és kerékpárút-építési, illetve ipari park fejlesztési projekt zajlik Magyarországon.

A program eddigi eredményeiről szólva kiemelte: mintegy 400 kilométer út már megépült és folyamatban van további több száz kilométer hosszúságú közút megépítése, emellett 15 városban épül ipari park, ami a helyi gazdaságok erősítését szolgálja.

Varga Mihály közölte: a 23 megyei jogú város 200 lokális projektjének 80 százaléka már vagy tervezési, vagy kivitelezési szakaszban van, csak 2019-ben 135 milliárd forint érkezik a megyei jogú városokhoz. A támogatás nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sportcélú, a helyi lakosság komfortérzetét javító, oktatási, gazdaságélénkítő, egészségügyi-, és turisztikai beruházásokra - mutatott rá a tárcavezető.

Varga Mihály a PM közleménye szerint kitért arra is, hogy a program életre hívásánál kiemelten fontos volt, hogy maguk a városok javasolhatták a saját fejlődési irányaikat, ami a helyi adottságokat a lehetőségekkel párosítja, így a lehető legcélzottabb fejlesztések valósulhatnak meg.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a nagyobb lélekszámú városok fejlesztése az ország fejlődésének, a magyar vidék népességmegtartó képességének, ezáltal a területi különbségek csökkentésének a kulcsa.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az ülésen tájékoztatást adott a városokban folyó beruházásokról. Kiemelte, hogy a fejlesztések egy része már érezteti a hatását: erősödnek a helyi gazdaságok, a következő években emelkedő iparűzési adóbevételekkel számolnak, mindezt növekvő foglalkoztatás és csökkenő munkanélküliség kíséri, ugyanakkor az építőipari kapacitások telítettsége kihívást jelent a beruházások kivitelezése során - olvasható a közleményben, amely szerint Varga Mihály Palkovics László innovációs és technológiai miniszter részvételével folytatott tárgyalást a szövetség képviselőivel.







0
0

hírek innen, onnan

286 ezer ember kedvence a Facebookon: Anne Geddes, a legtündéribb babaképek készítője

Mindenki ismeri ezeket a képeket, de nem mindenki tud nevet párosítani hozzájuk.

Veszélyben a győri bérlakás: 3 gyermeket nevel az elvált anya, aki több millió forintot vár hiába

Kállainé Nagy Mónika mindent igyekszik megtenni, hogy a felszínen maradjon. Heti hat napot dolgozik, miközben egyik fia még csak óvodás.

Megvannak a Jobbik új parlamenti képviselői

Szávay István zsidózás, Staudt Gábor magánéleti okokra hivatkozva mondott le mandátumáról.

Befagyott a Balaton Keszthelynél

A hideg időjárás megváltoztatta a tó vizének halmazállapotát.

Botrány a Vidi-Cheslea meccs körül: nem ússzák meg, vizsgálatot indított az UEFA

Botrányos viselkedés miatt indított vizsgálatot az UEFA a Chelsea drukkerei ellen.

Nem sokon múlt a baleset, egymással szemben haladt két vonat

Nyolcvan méterre álltak meg egymástól.

Száz régi dolgozóját küldi el karácsony előtt az Állami Számvevőszék

Szerintük ez együttműködésre és kölcsönös párbeszédre alapozott lehetőség, ami hozzájárulhat a munkahelyi kiégés elkerüléséhez.

Orosz Barbara a kórházból posztolt

A kimerültség miatt kapott vitaminokat infúzión.

Vége az unalmas matematikaóráknak? Nincs lapítás, sem telefonnyomkodás

Van egy alapítvány, amelynek tagjai járják az ország középiskoláit és rendhagyó matematikaórákat tartanak. Ennek hatására az egyik...

Megvannak a Jobbik új parlamenti képviselői

Szávay István zsidózás, Staudt Gábor magánéleti okokra hivatkozva mondott le mandátumáról.

Így fogja tölteni a karácsonyt Stohl András

Stohl András elismert tudóst, az alvásmentes élet megalkotóját fogja alakítani egy mese-musicalben.

Kass Amália a konyhában is csinosan tevékenykedik

Alakbarát recepteken töri a fejét

0

Sport

Súlyos büntetést kapott Dárdai Pál csapata

A Hertha drukkerei a Dortmund elleni bajnokin randalíroztak, a Német Labdarúgó Szövetség keményen odacsapott.

A Manchester United kirúgta José Mourinhót

A Liverpool elleni vereség és a kilátástalan játék már sok volt a vezetőknek.

Nem csitulnak a kedélyek a magyar csúcsrangadó után: három piros lapot kér számon a bírón, az MLSZ-hez fordulh...

Székesfehérvár Nem kímélték egymást a csapatok a labdarúgó-NB I csúcsrangadóján.

Újragondolták az F1-es rádióbeszélgetéseket, az eredmény zseniális

Ha a futamok csak feleennyire lesznek szórakoztatóak, már érdemes lesz 2019-ben Forma-1-et nézni!

Hibázott a játékvezető? Így látta Bede Ferenc a Vidi - Fradi magyar csúcsrangadón történteket.

A Mol VidiFTC NB I-es rangadó után a zöld-fehérek szerint több székesfehérvári focistát is ki kellett volna állítani a találkozón, Erdős József (41) játékvezető viszont egyszer sem mutatta fel a piros lapot.

A bosszúhadjárat közben Mourinho elpusztította önmagát

A portugál menedzser az akar lenni, ami a Barcelona nem. Ebbe bukik bele most már nyolc éve folyamatosan.

Eldőlt, hogy Ibrahimovic visszatér-e Európába

A 37 éves csatár márciusban érkezett a Los Angeles-i csapatához.

Képernyőn a Manchester City és a Milan is - Sportmenü

Darts vébé, alpesi sí világkupa, kézi Német Kupa és kosár Euroliga is lesz ma a tévében.

Ibrahimovic eldöntötte, hol folytatja a pályafutását

A svéd klasszis a közösségi oldalán ismertette elhatározását.

Hatalmas ajánlat érkezett Kinából a Barcelona támadójáért

Szép profitra tehetne szert a katalán klub.

0

Bulvár

Hadházy felesége üzent Szél Bernadettnek

Hadházy Ákos a nyilvánosság előtt adta át felesége köszönetét Szél Bernadettnek az esti tüntetésen.

Liptait fél évre eltiltották a tévézéstől

Őszintén vallott a TV2 utáni terveiről illetve azok hiányáról Liptai Claudia.

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2017 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma

Le sem szedik a narancsot

Katasztrofálisan rossznak titulálta az idei narancs- és mandarinidény első felét a spanyolországi Murcia tartomány gazdaszervezetének vezetősége, és elsősorban a déli féltekéről, főleg Dél-Afrikából érkező árut tették felelőssé a spanyol citruságazat vergődéséért.

Hátborzongató dolgot rögzített éjszaka egy vadfigyelő kamera

Állatbarátok, állatvédők, erdészek az utóbbi években több ezer mozgásérzékelős, éjjellátó üzemmódban is rögzítő kamerát helyeztek ki világszerte az olyan helyszínekre, ahol még vadon élő állatokkal lehet találkozni. Néha azonban nem csak az állatokatat veszik fel a kamerák...

Sebestyén Balázs: Ebből látszik, hogy mennyire be vannak szarva

A Rádió1 reggeli műsorában is téma volt a vasárnapi tüntetés.

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő különleges felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

Bunkón parkolt az autós, a hókotrós zseniális bosszúja megunhatatlan

Így jár, aki rossz helyre teszi le a kocsiját, igazán megérdemelte.

blogmorzsák

Az aranykorban ükanyáink is imádták a sportot

Az aranykor lányai és asszonyai társadalmi státuszuk alapján választottak sportágat: a tehetősebbek lovagoltak, vívtak és vadásztak, míg a polgárság tagjai tornáztak és korcsolyáztak, úsztak.

A legjobb helyek szilveszterezésre

Aki még nem tudja, hol köszöntse az újévet, annak ajánlunk néhány különleges külföldi lehetőséget Bécstől Dubrovnikon át Londonig.

Magyarország lassan ráébred, hogy a populizmus minimum zsákutca

Orbán törheti a fejét, miként mászik ki a saját maga által előidézett slamasztikából.

12 pont, avagy mit kíván a magyar nemzet

Bő másfél évszázad után még mindig szájba kell rágni, hogy felelős minisztérium, sajtószabadság meg Unio?

7 musthave rúzs, amit a forralt bor ihletett

A kedvenc téli italunk idén is betört a divatiparba.

Ezeket használja egy igényes férfi

Vannak, akik semmit sem, vagy nagyon keveset hajlandóak tenni, a test-, és arcápolásért.

Fura szőrök és sikolyok

Meglepetésekkel teli, extra han­gos este kerekedett a villában, de előtte még tartottak egy nem kevésbé sokkoló téli olimpiát is.

Na most akkor nagyokosok, mondjátok meg, mi legyen

Az antiorbánizmus egyelőre inkább előre viszi a dolgokat, mint hátra.

Kidobható-e egy parla­men­ti képviselő a köztévéből?

A vezetők elzárkóztak minden pár­beszéd elől, és inkább egyen­ru­hás embereiket küldték a belépőkre.

Itt a forgatókönyv: nyomás alatt azonnal hibázik a rezsim

Mivel a rendszer képtelen a hi­bák javítására, a legkisebb nyo­más alatt is összeomlik a felépítmény.

Birkák vagyunk? Ál­do­zati bárányok? Talán egyik sem!

A hatalom mereven tartja hadál­lá­sa­it, és nem hajlandó még egy tapod­tat sem átengedni saját területéből.

0