Várjátékok Munkácson
Második alkalommal rendeztek középkori várjátékokat szombaton a kárpátaljai Munkács várában, nagyobbrészt magyarországi hagyományőrző egyesületek részvételével.
Az egy éve első ízben bemutatott várjátékok sikerén felbuzdulva ezúttal – hagyományteremtő céllal – egész napos hagyományőrző és gazdag kulturális programmal várták az ukrajnai és magyarországi érdeklődőket a rendezvény szervezői, az ungvári magyar főkonzulátus, Munkács város önkormányzata és az Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület.
A magyar történelem elképzelhetetlen az ezer éves munkácsi vár nélkül, amely fontos szerepet játszott a Kárpátalján élő nem magyar nemzetiségek múltjában is. Munkács vára arról is ismert, hogy őrizték benne a Szent Koronát, raboskodott a falai között Kazinczy Ferenc, megénekelte Petőfi, s a városban született a 19. század egyik legjelentősebb festőgéniusza, Munkácsy Mihály - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a játékok megnyitó ünnepségén.
Sziklavári Vilmos ungvári magyar főkonzul beszédében azt hangsúlyozta, hogy reményei szerint a jövőben minden évben megtartják Munkácson a várjátékokat, s a magyar fél mindent megtesz annak érdekében, hogy rendezvény hamarosan részévé váljon a hasonló nyugat-európai várjátékoknak.
Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere kiemelte: a várjátékok hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kárpátalján ma élő nemzedékek megismerjék a térség történelmét.
A várjátékokon nagy sikerrel mutatkoztak be a népes közönség előtt a solymári barantások, a Debreceni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete, a kijevi ukrán és dabasi hagyományőrzők, valamint a Miskolci Templomos Hagyományőrzők.
Az ügyességi bemutatók között a miskolci gólyalábasok, a solymári Cédrus táncegyüttes és a dabasi Ezüstlant énekegyüttes szórakoztatta a közönséget. Záróprogramként a munkácsi közönség a város színházában a Show Time című musicalból láthatott részleteket.
forrás:mti

- Márton-napi rendezvénysorozat kezdődik vasárnap Tápiószentmártonban
- Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
- Gesztenyeünnepre készülnek a Vas megyei Velemben
- Életmódfesztivál Szolnokon
- Ismét lesz kolbászfesztivál Békéscsabán
- Liszt-év/A zene világnapja - Fesztivál a Régi Zeneakadémián
- Kreatív gyerekváros nyílik október végén a Nyugati téren
- Kutatók éjszakája - Különleges helyszínek és programok
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

