Véget ért a nyár. Volt nyár?
Vasárnap több órás napsütésre mindenhol számíthatunk, a megnövekvő gomolyfelhőzetből csak helyenként lehet zápor. Az élénk északnyugati szelet a Győr-Budapest-Szeged sávban erős lökések kísérik, amely csak vasárnap estefelé mérséklődik.
Vasárnap mindenütt csökken a felhőzet és előbújik a nap. Záporeső már csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő néhol. Délutánig erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet, majd gyengül a légmozgás. Reggel 8 és 13 fok között, délután 22 fok körül alakulhat a hőmérséklet.
Hétfőn a nap első felében már erősen felhős lehet az ég, és főleg keleten még lehet napsütés, majd nyugat felől borultságig növekszik a felhőzet és délutántól - egy közelgő mediterrán ciklon hatására - nyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső. Estétől az északnyugati szél megerősödik, majd nyugaton viharossá fokozódik. Nyugaton 14 és 20, keleten 20 és 25 fok között várható a délutáni órák hőmérséklete.
Kedden a már említett ciklon és egy magassági hidegcsepp együttes hatására túlnyomóan borult lesz az ég és sokfelé számíthatunk kiadós mennyiségű esőre, záporokra. Az északnyugati szél viharossá fokozódik, így kimondottan kellemetlen, igazi szürke, borongós őszi időnk lehet. Ebben a csapadékos, szeles időben a hőmérséklet is jóval elmarad majd a sokéves átlagtól, mindössze 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk majd a délutáni órákban!
Szerdán csak nagyon lassan szakadozik majd fel a felhőzet, eleinte még többfelé, majd inkább már csak a keleti megyékben alakulhat ki csapadék. Sokfelé viharos lesz lesz a szél. 18 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála.
Csütörtöktől aztán kellemesebb időjárás lehet, erősödhet a nappali felmelegedés...
hírek innen, onnan
Befejezetlen maradhat a mohácsi emlékpart és kiállítás az ötszázadik évfordulóra
A Duna-Dráva Nemzeti Park jogi okokra hivatkozva érvénytelenítette a 2023 óta tervezett emlékkiállítást, mivel egyik bent maradt...
Új fejezet nyílhat Magyarország és Ukrajna kapcsolatában: gőzerővel készítik elő a találkozót
Pozitív jelzéseket kapott Kijev arról, hogy a közeljövőben létrejöhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter magyar...
Olyan fordulat jöhet az ukrán háborúban, amire 4 év alatt nem volt példa: ennél fájóbb sebet nem is kaphatott volna Oroszország
Kijev stratégiája elsősorban az orosz logisztika megbénítására összpontosít, ami a Krím-félsziget esetében különösen hatásosnak...
Színházi belháború: a Centrál Színház igazgatója Alföldi Róbert védelmére kelt
Puskás Tamás a megalapozatlan vádak veszélyeire figyelmeztet.
Megérkezett az amerikai csúcsfegyver európai riválisa: ez már igazán a jövő háborúira készül
Az Airbus bemutatta a széles körben használt H145-ös helikopter U145 jelölésű, pilóta nélküli változatát. Az új platform logisztikai,...
Apósom soha nem dobja ki a parafadugót: olajba mártja és nem hiszed el, utána mit csinál vele.
Kreatív újrahasznosítás vegyszerek és hulladék nélkül.
Gyermekek és fiatal nők érték a legtöbbet a „boszniai emberszafarikon”, kitálalt egy újságíró
Könyv tárta fel a szarajevói ostrom egyik legsötétebb feltételezett bűncselekményét.
Újabb részletek derültek ki a Magyar-Zelenszkij találkozóról
Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter...
NER-es lopott vagyon vagy verejtékes munka? Ez az adó nem mindenre megoldás
A Tisza-kormány 2028-ra tervezett, az egymilliárd forint feletti vagyonokat sújtó egy százalékos vagyonadója akár 250 milliárd forintos...
Kész káosz: Nyolc piros lap, verekedések és botrányos végjáték a brazil-amerikai meccsen - videó
Botrányba fulladt a Brazília-Egyesült Államok női barátságos labdarúgó-mérkőzés Fortalezában.
5 trendi darab, amit érdemes inkább másodkézből beszerezned
Különlegesebb és minőségibb termékeket lelhetsz, ha nem a boltok polcain keresed ezeket a darabokat.
8 meglepő érdekesség Marilyn Monroe szépségrutinjáról
Marilyn Monroe szépségrutinja jóval különlegesebb volt, mint azt a legtöbben gondolnák. A Chanel No. 5-tól a vazelines ragyogásig rengeteg...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


