Ezt olvasta már?


Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra. Az új igazgató megbízólevelét szerdán adta át Győr polgármestere.

Velekei László elmondta, hogy pályázatának mottója a tradíció és innováció volt, mert a társulatnak az elmúlt negyven évben szerzett értékeit szeretné felhasználni abban a megújulásban, amelyet a kor megkíván.

A jövőben szeretnék a fiatalokat hangsúlyosabban megszólítani, a marketingstartégiával pedig aktívabb közönséget szeretnének kialakítani - tette hozzá.

Felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly decemberben írt ki pályázatot az igazgatói posztra, amelyre januárban adta be szakmai munkáját, egyedüli pályázóként. A szakmai meghallgatás után már csak arra vártak, hogy a márciusi győri közgyűlés is elfogadja a szakmai grémium döntését. Az koronavírus-járvány miatt azonban ez elmaradt, ezért kérték meg a polgármestert, hogy még az évad vége előtt fogadja el a testület döntését.

Kiss János emlékeztetett arra, hogy már öt évvel ezelőtt elhatározta, nem adja be pályázatát 2020-ban, mert Velekei Lászlót szeretné igazgatónak. Az elmúlt öt évben erre készültek mind a ketten - fogalmazott.

A következő egy évben marad a társulatnál, segíti az új igazgató munkáját és szervezi a Magyar Táncfesztivált. "Mi egy család vagyunk, csak már nem én leszek a családfő" - mondta, hozzátéve, hogy eddig is az élete volt a Győri Balett és ez nem fog megváltozni.

A városnak szüksége van a folytonosságra és ezt Velekei László tudja biztosítani, támogatja őt Kiss János mellett az egész társulat is - hangsúlyozta Dézsi Csaba András polgármester. Fantasztikusnak nevezte, hogy Kiss János nem csak kinevelte az új igazgatót, hanem segíti a munkáját a jövőben is.

Hangoztatta, hogy Kiss János példa lehet mindenkinek, mert azzal a döntésével, hogy nem pályázik újra az igazgatói posztért, nem a saját szakmai pályafutását tette előtérbe, hanem a társulat sorsát. Kevés ilyen példa van előttünk - fogalmazott.

A Győri Balett tavaly ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. Kiss János alapító tagja volt a társulatnak, 1991 szeptembere óta vezetője is. Velekei László Markó Iván és Kiss János után a harmadik igazgatója lesz a társulatnak.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azt hitted, tudod, mikor háziasítottuk a macskákat? Később, mint hittük

Új régészeti és genetikai kutatások alapjaiban módosíthatják azt, amit eddig a macskák háziasításáról gondoltunk.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt szeptember 26-án, szombaton rendezik meg a...

A 115-ből mindössze 1 vádpontban nem találták bűnösnek a Manchester Cityt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából.

Fradiváros-ügy: A Belügyminisztérium elrendelte az utóellenőrzést

A BM hivatalosan is elindította a vizsgálatot a beruházáshoz kapcsolódó pénzek miatt. A hatóság azt ellenőrzi, hogy a klub szabályosan...

Lelapul a hajad az őszi párás reggeleken? Ezt teheted ellene

Mutatjuk, milyen egyszerű hajápolási és formázási trükkökkel őrizheted meg a hajad tartását és volumenét még a párás őszi...

Rendkívüli kéréssel fordultak Elon Muskhoz: ezen múlhat a háború sorsa a fagyos téli hónapokban

A finn elnök arra kérte Elon Muskot, hogy terjessze ki a Starlink műholdas internetszolgáltatást az orosz területekre is.

Visszahívnak 2,86 millió VW-t és Audit esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A visszahívásban érintettek a Volkswagen 2013. szeptember 24. és 2024. július 1. között gyártott Golf, Golf Variant, Tiguan, Touran és...

Gesztusok és nehézbombázók: Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozóján eldőlhetett volna a világ sorsa, de valami egészen más történt

Washingtonban idén már másodszor találkozott egymással a világ két vezető hatalmának a feje, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping...

Porig rombolják az ügyészséget? Drámai hangvételű vita a Médiapiac stúdiójában

Péntek este nem mindennapi kijelentésekkel érkezik a Médiapiac az ATV képernyőjére, ahol az ügyészség elleni támadások is terítékre...

Dohányosok figyelem! Ingyenes szűrővizsgálatra mehetnek az aktív dohányosok

Súlyos betegségek szűrését igényelhetik teljesen ingyen!

Nem írhatja meg a leckét a gép: így szabályoznák az iskolai MI-t, hamarosan a minisztériumnál pattog a labda

Magyar oktatástechnológiai cégek és szakértők nyilvánosságra hozták az iskolai mesterséges intelligencia használatáról szóló, hat...

Rózsaszín motorosok vonulnak végig Budapesten

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett megmozduláson a rózsaszínbe öltözött motorosok a mellrák elleni küzdelem jegyében vonulnak...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0