Ezt olvasta már?


Verrasztó arany-, Késely ezüst-, Burián bronzérmes a zárónapon

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen arany-, Késely Ajna 400 méter gyorson ezüst-, Burián Katalin pedig 200 méter háton bronzérmet szerzett a Glasgow-ban rendezett úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján. A magyar csapat négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárt.


hirdetés

Verrasztó 4:10.65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka.

Verrasztó a legjobb idővel került a fináléba, azonban már előre beharangozta a brit Max Litchfielddel várható különcsatájukat. A fináléban szinte végig fej-fej mellett haladtak, az utolsó fordulónál a magyar versenyző került előnybe.

"Pályafutásom talán legszorosabb versenye volt, örülök, hogy sikerült betartani a délelőtti ígéretemet, miszerint javulni fogok egy másodpercet. Persze ez messze nem a legjobbam, de a felkészülésem sem volt az. Tudtam, hogy erős az angol srác, de jól osztottam be az erőmet, nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a szám legidősebb győztese" - mondta Verrasztó, aki, miután kiszállt a vízből "lepacsizott" a magyar válogatott szakmai stábjával az első sorban, valamint a lelátón helyet foglaló szurkolókkal - főként persze honfitársaival - ünnepeltette magát.

A 16 éves Késely - aki korábban 800 méteren ezüst-, 1500 méteren pedig bronzérmet szerzett - 4:03.57 perces junior Európa-csúccsal csapott célba. A rajt után az élre állt, féltávnál vezetett, az utolsó ötven méteren pedig legnagyobb riválisával, Simona Quadarellával vívott óriási harcot, de a benyúlás az olasznak jött ki jobban, és 22 századdal hamarabb érintette a falat.

"Így néz ki egy örömúszás, és azt gondolom, a három számom közül ez volt a legjobb. Nagyon meg kellett harcolni ezért az időért, az olasz lány pedig kihozta ezt belőlem, nagyon boldog vagyok. A végén már egymást húztuk, tudtam, hogy vele fogok harcolni, ez volt az egész hétnek a fénypontja. Az álmom volt ez a három érem, de sikerült, és hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta Késely.

A 23 éves Burián 2:07.43 perces egyéni csúccsal csapott célba. A számot az olasz Margherita Panziera nyerte (2:06.18 perc), aki Egerszegi Krisztina 1991 óta fenálló Európa-bajnoki rekordját (2:06.62 perc) adta át a múltnak.

"Nagyon boldog vagyok, nem tudom, mit mondjak. Nagyon nehéz pár év van mögöttem, s köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben az időszakban" - mondta könnyes szemmel Burián.

Milák Kristóf a negyedik, Cseh László címvédőként a nyolcadik helyen végzett 100 méter pillangón. A 18 éves Milák - aki 200-on győzött, tavaly a vb-n ezüstérmes volt ezen a távon - 51.51 másodperces idővel csapott célba, míg 32 esztendős honfitársa, 51.84-gyel érintette a falat. A számot nagy meglepetésre az 1-es pályán úszó olasz Piero Codia nyerte a 8-ason haladó francia Mehdy Metella, valamint a brit James Guy előtt.

A 14-szeres Európa-bajnok, a kontinensviadalok történetének legeredményesebb versenyzőjének hatalmas sorozata fejeződött be ezzel, ugyanis Cseh a 2003-as montreali világbajnokság óta minden egyes nagymedencés világversenyen a dobogóra állhatott.

"A második ötven és a célba érkezésem sem sikerült. Annyit éreztem, hogy a megindulásom nem jött össze, így sikerült, innen kell ezt visszaraknom, de érzem még magamban az erőt" - mondta Cseh.

Milák elmondta, ez a verseny "most finoman szólva" sem sikerült neki, nem tudja, mi történt. Hozzátette, összességében azért elégedett az Európa-bajnoki szereplésével.

A 4x100 méteres vegyesváltók közül a férfi az ötödik, a női a nyolcadik helyen zárt.

Glasgow-ban a Tollcross Parkban Hosszú Katinka (200 méter vegyes), Milák Kristóf (200 méter pillangó), Kapás Boglárka (200 méter pillangó) és Verrasztó Dávid (400 méter vegyes) szerzett aranyérmet, második lett Kenderesi Tamás (200 méter pillangó), valamit kétszer Késely Ajna (800 és 400 méter gyors). Késely (1500 méter gyors), valamint Burián Katalin (200 méter hát) szerzett bronzérmet. A magyarok ezzel az éremtábla negyedik helyén végeztek és szinte hajszálra pontosan teljesítették Sós Csaba szövetségi kapitány elvárásait, a szakember ugyanis tíz érmet, köztük egynél több aranyat tűzött ki célul.







0

hírek innen, onnan

Napi horoszkóp 2018. augusztus 16. - Saját utakon járva

A Bika most legyen sokkal megértőbb, a Skorpió intrikával találhatja szemben magát. Napi horoszkóp.

Momo a magyar sztárokat sem kíméli

A magyar celebek, vagy a gyermekik is kapcsolatba kerültek Momóval, aki az interneten ijesztgeti és zaklatja a gyerekeket. Vasvári Vivien,...

Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában

Tavaly november óta először gyorsult az infláció júliusban Nagy-Britanniában.

Instant karma: büntetni akart a pickup sofőrje, ő húzta a rövidebbet - videó

A zöld pickup sofőrje meg akarta leckéztetni a mellette haladó autóst, de a dolog nem egészen úgy sikerült, ahogy azt eltervezte.

Ezt jó tudni a legsúlyosabb sportsérülésről

A csonttörés nagyfokú fájdalommal, duzzanattal járó, majdnem minden esetben mozgásképtelenséggel járó elváltozás. Az orvos feladata...

14 éves fiú indult a kormányzói székért Vermontban - videó

Ethan Sonneborn nyolcadik osztályos tanuló egyébként.

Coz ma-gyilkosság: dajdajozva készül lakodalmára Sztojka

Amióta kijött a sittről, hajnalba nyúló mulatozások, esküvői készültség és súlyos emberek társasága jellemzi Sztojka Iván életét....

Félholtra verték a cellájában Zsoltot

Budapest Több mint egy hete se éjjele, se nappala Krisztinának, akinek az élettársát úgy megverte egyik rabtársa a pálhalmai börtönben,...

Három hónapig segélyt kap, de nem nyugszik bele a vereségbe Dömsödi

Pásztó Nem törődik bele a vereségbe Dömsödi Gábor (61) volt pásztói polgármester, akit mindössze 106 szavazattal győzött le fideszes...

Újabb mérföldkőhöz érkezett a rákkal küzdő magyar modell harca

Budapest Újabb mérföldkőhöz érkezett Szűcs Adriánának (26), a Miss Balaton szépségverseny gyönyörű középdöntősének az élete. A...

Szívbaja miatt derült ki: rákkal küzd az Omega legendás gitárosa

Budapest Elvileg rám jár a rúd, gyakorlatilag viszont nem derült volna ki, hogy rákos vagyok, ha nincs a szívproblémám foglalta össze...

Vadul smároltak Janza Katáék - fotók

Ritkán mutatják meg a hírességek ennyire leplezetlenül, ahogy a két színész tette kedd este, hogy mit éreznek egymás iránt. Ilyen forró...

0

Sport

A Malmö felnyomta a Vidit az UEFA-nál

Még mindig tart a fűmizéria. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

Sorban mondják le a horvátok a válogatottságot

Nincs mit szépíteni, egyszerűen kiöregedett a vb-ezüstérmes generáció.

A magyar futball felett károgókat csendesíti el a MOL Vidi BL-sikere

Az Európa Liga csoportköre már megvan, de ennél is nagyobbat akar álmodni az ezerszer lesajnált magyar bajnok.

Dzsudzsák lehet a Vidi nemzetközi menetelésének jutalma

Már ha Dzsudzsák Balázs jutalomnak számít egyáltalán.

Csaló vagy vak bírók vették el a magyar válogatott győzelmét

A macedón meghúzta a hálót, a két bíró másfelé nézett. Így elbukni egy meccset - elképesztő.

Hátborzongató: éppen alatta omlott le az autópályahíd, 30 métert zuhant kocsijával az olasz kapus

Hátborzongató: éppen átutazott autójával a genovai hídon az olasz élvonalban szereplő Cagliari egykori kapusa, amikor megtörtént a tragédia.

Ennyi pénzt kap a MOL Vidi a Bajnokok Ligája-menetelésért

A magyar bajnok a görög AEK Athénnal játszik a főtábláért.

Késő esti meccsen fogadja a Vidi az AEK Athént

A meccset jövő szerdán, Budapesten rendezik majd.

Nagyon keményen beszólt a Vidi sportigazgatója Thomas Dollnak

Német segített németet a magyar bajnokcsapat ellenében.

Máltától kaptunk ki vízilabdában, Kemény Dénes szerint ő is hibázott

Az edzők egy évvel fiatalabb játékosokat szerepeltettek az ifjúsági tornán.

Olyan csatornára került a pénteken rajtoló spanyol bajnokság, ami alig elérhető az országban

Budapest Pénteken kezdetét veszi a világ egyik legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a spanyol élvonal.

0

Bulvár

A Hír TV kirúgott műsorvezetőnője az RTL Klubon tér vissza

Veiszer Alinda a férjével fog szerepelni a Nyerő Páros második évadában.

Jön a front: holnaptól olyan idő lesz, amitől nem leszünk boldogok

Időnk sincsen megszokni a mostani állapotot.

A Malmö felnyomta a Vidit az UEFA-nál

Még mindig tart a fűmizéria. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

Egy óvónő levele a hazafias nevelés kapcsán

A lényeggel kellene törődni az óvodákban, és ez az írás a lényegről szól.

10 percre van a Balatontól, még sincs tömeg: voltál már a gyönyörű Cserszegtomajon?

Cserszegtomaj ott van Keszthely és Hévíz szomszédságában, mégis kevesen ismerik igazán.

Dr. Csernus: a házasság, ami halálra van ítélve

Egy párkapcsolatban a felek nagyon sok hibát elkövethetnek, ebbe beletartozik a megcsalás is. Ezen változtatni csak úgy lehet, ha mindkét fél...

Bereczki Zoltán Zorkáról: Az, hogy ő az én lányom, nem egy produktum

Bereczki Zoltán egy percig sem áll le, a rajongói pedig éppen ezt szeretik benne. Ha kell, a színházban próbál, ha kell, stúdiózik és zenél, emellett pedig még a családjára is jut ideje. Vajon hogy csinálja? Interjú.

Ennyit kell sétálnod, hogy lefogyj: mutatjuk, kiknek ideális ez a mozgás, és miért hatásos

A séta az egyik legjobb fogyókúrás mozgásforma, mert könnyen hozzáférhető, olcsó és hatásos.

Nem mindegyik vérnyomáscsökkentő szennyezett: itt a lista

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgálja, milyen hatásokat fejthet(ett) ki a valsartan hatóanyagú, a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által gyártott gyógyszeralapanyagban talált melléktermék a készítményeket szedő betegekre.

Ezekre a SUV-okra vannak most rákattanva a magyarok

Veszik az újautókat a magyarok, mint a cukrot, de közülük is a SUV-ok most a legkapósabbak

blogmorzsák

A villámlás, ami tra­gikus robbanás­sorozathoz vezetett

A robbanássorozat nagyon sok életet követelt, és sokkal rosszabbul is végződhetett volna a máig titkolt esemény.

Legjobb kínai telefonok 30 ezer forint alatt - augusztus

Üdvözöljük azokat, akik új telefonjukat 30 ezer forint alatt szeretnék kijuttatni Kínából!

Kormányszóvivő: Heller Ágnes egy öreg, bigott, idejétmúlt kommunista

Ez a kereszténydemokrata, európai, magyar jobboldal és konzervativizmus vitakultúrája.

Sikeres akarsz lenni? Ezt az 5 dolgot azonnal fejezd be!

Nemcsak az a fontos, hogy mit kell elkezdened.

Így lehet a vízben gyorsan fogyni

Nem csak az edzőteremben izzadva, vagy a 35 fokban kocogva lehet kalóriát égetni.

„Azt hiszem, rájöttem, mi lehet Tim cook terve“

Nem az iPhone. Nem a MacBook Pro.

Háború miatt született gyerekek

1992-1995 között a boszniai háborúban a rendelkezésre álló adatok szerint 35000-50000 lányt, asszonyt erőszakoltak meg.

Kopp Mária: A genderkutatás fontos és hasznos a társadalomnak

Épp a kormány által leginkább tisztelt társa­da­lomkutató zúzza porrá a genderellenes érveket.

Hibák, amiket elkövethetsz Spanyolországban

Pár dolog, amire érdemes figyelni, ha Spanyolországba mész - akár nyaralni, akár hosszabb időre.

Hollywood fekete‑fehérben

Képei bejárták a világot, de a művészt elfelejtettük a kamera mögött. Egy fotós élete az Álomgyárban.

4 tipp a hihetetlen szobaátalakításhoz

Unalmasból egyedi stílusú pár óra alatt!

Hogy mondjam meg a páromnak, hogy nem nyújt eleget az ágyban?

A téma általában tabu, de érdemes megbeszélni.

0