Versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást az Agrárminisztérium
Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
Zambó Péter a magánerdősök országos találkozóján azt mondta, a 800 ezer hektárnyi magánerdő, a félmillió magánerdő-tulajdonos, a mintegy 33 ezer erdőgazdálkodó szervezet fontos helyet foglal el az agráriumban.
Az államtitkár nemzeti érdeknek nevezte, hogy a klímaváltozás időszakában megőrizzék a meglévő erdők minőségét, növeljék természetességüket, bővítsék a fával borított területeket. A tárca célja az erdőgazdálkodás vonzóvá tétele, hogy a termelők a gyengébb mezőgazdasági hozamú területeken agrárerdészeti rendszereket alakítsanak ki - mondta.
A kormány egy éve növelte a vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásainak összegét. Ennek alapján 17 ezer hektár új erdő és ipari célú faültetvény telepítésére nyújtottak be igényt a gazdálkodók. Ez a korábbi kérelmekkel együtt már 24 ezer hektár új erdő és ültetvény létesítését jelentheti - mondta az államtitkár, hozzátéve, érdemi területnövekedés a magánszektorban lehetséges.
A mintegy négyszáz, jobbára magánkézben lévő csemetekert számára gépbeszerzésre írtak ki pályázatot - ismertette, kitérve arra, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag biztosításáért csökkentették a termelők adminisztrációs terheit is.
Beszélt arról is, hogy a közelmúlt jogszabályi változásai pontosították a magán erdőgazdálkodás működési kereteit. Ezek közül Zambó Péter kiemelte, hogy több évtizedes problémát megoldva az erdők esetében is lehetővé tették az osztatlan közös tulajdon felszámolását.
Az újonnan létrehozott Nemzeti Földügyi Központhoz kerültek az országos erdőrendezési erőforrások, a nyilvántartások és az egységes szakmai irányítás, ez a szervezet végzi országos illetékességgel a körzeti erdőtervezést - mondta az államtitkár.
Megemlítette, hogy az agrártárca a szakmai szervezetek bevonásával egyeztetést kezdeményezett a Pénzügyminisztériummal a viharkárok hatásainak enyhítéséért.
Farkas Sándor (Fidesz), az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az Alföldnek ezen a részén a középkorig jelentős erdőségek voltak, de az intenzív mezőgazdaság terjedésével eltűntek, csupán az elmúlt két évszázad erdőtelepítései következtében jelentek meg újra.
Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke elmondta, a tavalyi viharok jelentős károkat okoztak a Nyírség, Somogy, Zala és Vas megye erdeiben. Sok lett az eladhatatlan fa, az enyhe tél miatt a tűzifa iránti kereslet visszaesett, és csökkent az igény az ipari fára. Az agrárium leginkább tőkehiányos ágazatában sokan csőd közeli állapotba kerültek.
A szektornak segítségre van szüksége, amely a munkaerő megtartását is szolgálná. Az adminisztráció egyszerűsítése mellett a támogatások 50 százalékos előlegének azonnali utalása nyújtana segítséget - hangsúlyozta az elnök.
Azt mondta: sikeres pályára került az erdőtelepítés, a kormányzati intézkedésének köszönhetően ma már megéri erdőt telepíteni a gyenge minőségű termőföldeken. Hangsúlyozta, az elmúlt három évtizedben az új erdők 98 százalékát, mintegy 200 ezer hektárt magántulajdonosok telepítettek.
hírek innen, onnan
Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.
Rakétával szelfizett Tudós Laci
Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...
Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...
2026 első kötelező Steam‑játéka már itt is van
A videojáték‑ipar évről évre változik. Míg korábban az augusztus és november közötti időszak számított a legerősebbnek, az utóbbi...
Jonah Hill fogyása: így szabadult meg több mint 70 kg-tól
A színész drámai átalakuláson ment keresztül.
„Egy-két női trükk teljesen elvakítja Andrást” – A Nagy Ő Kiara Lord mellett döntött
Danny Blue így látta a versenyt - Kiara ismét nyeregben van.
Ismeretlen drón zuhant zuhant le egy NATO-tagállam katonai bázisának területére: sok a kérdőjel az eset kapcsán
A lengyel katonai rendőrség nyomozást indított egy ismeretlen drón ügyében, amely február 6-án zuhant le katonai területen Leźnica...
Rájuk sem ismerni: ennyit változtak Az Ördög Pradát visel sztárjai
Van, aki szó szerint Semmit nem változott!
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...
Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”
Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...
Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.
Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


