Ezt olvasta már?


Virtuális valóság Győrben - Jön a MaxWhere világa

Új, virtuális valóság alapú operációs rendszerével korszakos megújulást hozhat a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájának vezetője.

Baranyi Péter professzor szerint már kinőttük a Windows-t, és tud is mutatni izgalmas újdonságot, amit tudóstársával, Dr. Csapó Ádámmal együtt fejlesztenek a győri egyetemen.

Emlékeznek még rá? A számítógépes operációs rendszerek hajnalán, a DOS világában a fekete képernyőn a jellegzetes zöld karakterekkel mindent írásban próbáltunk megoldani. A Windows-ban ikonokkal, grafikus felületeken már gyorsabban operálhatunk, egyszerre több dokumentumot szerkeszthetünk. Az operációs rendszerek második generációs váltásakor komoly tanulmányok foglalkoztak azzal, hogy meg fogunk bolondulni az új világtól. Nem így történt, működni kezdett az emberi agy vizuális központja. Nagyon is egyszerűen tudtuk kezelni az ikonokkal, ablakokkal teletűzdelt asztalt. Jóval egyszerűbben, mint a DOS rendszerét. Egy ideig, legalábbis.

"Én azt mondom, hogy mára már kinőttük a Windows-t is. Mindenkinek olyan mennyiségű ablak van nyitva a képernyőjén, amiben már nagyon nehezen tud eligazodni. Ezért a számítógépes operációs rendszerekben a virtuális tereknek kell következniük. Ez ugyanolyan nagy ugrást jelent, mint a DOS-ról a Windows-ra váltás, és bonyolultnak is tűnhet, de nem lesz az" – ígéri Prof. Dr. Baranyi Péter, egy forradalmian új, első körben az oktatásra specializált számítógépes, tér alapú operációs rendszer, a MaxWhere egyik megalkotója.

Dr. Csapó Ádám és Dr. Baranyi Péter az általuk kifejlesztett új, virtuális valóság alapú operációs rendszer pillanatképével. Egy körbejárható, 3D-s helikopterrel. És ahogy a rutinos karmester irányítja rövid pálcamozdulatokkal a zenekarát, úgy mozog egyszerű egérklikkekkel Baranyi Péter is a dokumentumok sokaságát tartalmazó, látványos, részletgazdag, összetett, és gyorsan váltható virtuális terek között. Még alig pár perce beszélgetünk, de úgy érzem, egy korszakos megújulást hozó tudóssal ülök szemben, és próbálom megérteni, felfogni, amit mond. Írásban különösen nehéz visszaadni azt az impulzív, összetett látványt, ami a MaxWhere világában elénk tárul.

A Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájának vezetője azt mondja, most majd bekapcsol az agyunk parietális lebenye is, ami a térbeli tudatosságért felel, és jóval nagyobb memóriával rendelkezik. Így születtünk, ez természetes funkciója az agyunknak. Térbeli emlékeink vannak, a térben vagyunk otthon, miért ne lehetnénk otthon 3D-s, virtuális valóságban a számítógépünk előtt is?

A Széchenyi István Egyetem szorosan összekapcsolódott a MaxWhere oktatási operációs rendszerével. Sok, az oktatásban és az ipar 4.0 világában kiválóan használható 3D-s teret alkottak hozzá. Létezik már Virtuális Oktatási Központ a campuson, és fokozatosan térnek át az e-learningről a 3D-learningre. Pilot projektként hallgatói csoportok már ezen tanulnak, és több száz féle tananyagot töltenek fel rá jelenleg is. Ide kapcsolódó kutatócsoport is alakult a Széchenyi-egyetemen, amely kimutatta, hogy ezt az új, téralapú rendszert a hallgatók 50 százalékkal hatékonyabban átlátják és jobban is emlékeznek az itt tálalt tananyagra. A csoportmunkák is sokkal gyorsabbak ilyen terekben. Többen tudnak egyszerre belépni, együtt, párhuzamosan dolgozni. Időt nyerve, hatékonyabban átadható a tananyag. Minden diáknak lehet saját szobája az adott virtuális térben, bármelyik pillanatban bármelyik diák kapcsolatba léphet oktatójával és diáktársaival. Együtt, egy időben, de külön-külön, más-más időpontban, más-más helyszínről, otthonról is használhatják a hallgatók.

Két ingyenesen letölthető virtuális tér példaként a MaxWhere piacteréből. A Széchenyi-egyetem Cyber Learning Centerének munkái. A szisztéma hasonló a mobiltelefonok applikációs áruházaihoz. Az operációs rendszert szolgáltató MaxWhere is biztosít piacteret, ahová bárki feltölthet általa készített virtuális tereket. Az adott tér gazdája pedig eldöntheti, hogy ingyenesen teszi azt elérhetővé, vagy pénzt kér a letöltésért a felhasználóktól. A piactér tulajdonosának pedig az jelenti az üzletet, hogy részesedést kap a forgalomból. A legtöbb, ingyen letölthető virtuális teret a Széchenyi István Egyetem munkatársai, projekt teamjei készítették eddig a MaxWhere-hez, amelynek nemrég jelent meg a komplett 3D felhőt tartalmazó 2.0 beta verziója. Baranyi Péter azt jósolja, hogy legkésőbb 2025-re a Windows-t 3D-s operációs rendszerek váltják fel világszerte a számítógépeken. A technológia robbanásszerűen fog fejlődni és terjedni. Ebben a virtuális tereket használó világban pedig a MaxWhere a legelöl jár, a piacon lévő információk alapján a konkurenciaharcban megelőzi még a Microsoftot is.

A „places" egyébként itthoni szabadalom, három magyar tudós szellemi terméke, ketten közülük a Széchenyi-egyetem kutatói, Baranyi Péter és Csapó Ádám. A feltalálók először kutatóintézeteket kötöttek össze virtuális rendszerekkel, de idővel azt a célt tűzték ki, hogy mindenki számára elérhető legyen a VR alapú oktatási operációs rendszer. Így készült el 2017-re a laptop verzió, amit a napokban a világon elsőként 3D-s felhővel hoztak nyilvánosságra.

"Ezekben a terekben a legdrágább, legnehezebben hozzáférhető berendezések, tárgyak, objektumok is leképezhetők a legapróbb részletességgel. Körbejárhatók bármikor, bármennyiszer. Virtuális laboratóriumi berendezések válnak így használhatóvá. A hallgatók gépeket programozhatnak, és az eredményt működés közben is tesztelhetik. Ha mindehhez a kellékeket a valóságban kellene összevásárolni, hatalmas költségekről beszélhetnénk. Az sem mellékes, hogy a drága, egyedi berendezések megtekintéséhez sokszor messzire kell utazni. Sorba kell állniuk a diákoknak, alig látnak belőlük valamit. A MaxWhere alkotta virtuális világban ugyanakkor mindez elérhető lesz a diákok számára akár otthon is. Olyan drága laboratóriumi berendezésekkel dolgozhatnak ebben a térben korlátlanul, amelyeknek csak a bérlete óránként százezrekbe kerülne" – mondja Baranyi Péter, és úgy számol, hogy például a magyar műszaki felsőoktatásban több milliárd forint lenne megspórolható a sanghaji világkiállításon első díjat elnyert technológiával.

A MaxWhere otthon érzi magát, de nem szeretne megragadni csak az oktatásban. Óriási lehetőségeket rejt például a projektmenedzsment. Minden egyes projekt külön teret kaphat, így a párhuzamosan futó projektek pillanatok alatt áttekinthetők. A menedzsmentek számára is új tereket nyithat a technológia, ugyanígy az ipar 4.0 világában a laborszimulációknak. És miért ne jöhetne szóba még a 3D-s közösségi média is?

Ahhoz persze, hogy Baranyi professzor rendszere valóban kinője a Windows-t, még át kell verekednie magát néhány apró akadályon. Az életre-halára menő nemzetközi konkurenciaharcon, a jogi útvesztőkön, a globális piaci bevezetés buktatóin. A stabil alap, a különleges termék mindenesetre megvan ahhoz, hogy mindezt társai segítségével sikeresen végig is vigye.

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0