Ezt olvasta már?

Áder János: sorsdöntő évek előtt állunk

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz...

0

Visszaléphet Győrben a Gyurcsány-párt jelöltje

A DK-s Glázer Tímea (képünkön) nem indul januárban a győri időközi polgármester-választáson – számolt be róla a 24.hu. Októberben Glázer indult és alulmaradt Borkai Zsolttal szemben az ellenzék közös jelöltjeként.


hirdetés

Glázer visszalépése azért is lenne különös, mert november elején még azt hangoztatta, kész az újraindulásra, s ha kell, akár előválasztáson is megméreti magát.

 

A DK-s politikus kiesésével nem látható, kik versenyezhetnének a posztért. A lap szerint a Momentum civilekkel tárgyal, hogy előválasztás nélkül egyezzenek meg egy közös jelöltről, ám ha ez nem sikerül, valószínűleg a saját emberüket indítják.

 

Borkai a polgármesteri eskütételét követő napon, november 8-án beadta lemondását, azelőtt pedig kilépett a Fideszből a nagy sajtóvisszhangot kapott szexbotránya miatt. Mint ismert, a felvételeket az „ördög ügyvédje” nevű blog – amely mögött vélhetően egy csoport áll – tette közzé. A blog különböző bűncselekmények elkövetésével, például droghasználattal is vádolta Borkait, ám a rendőrség bűncselekmény gyanúja hiányában nem indított nyomozást ebben az ügyben. A rendőrség több személyt is zsarolással gyanúsított meg a Borkai-ügyben, így Póczik József volt labdarúgót, aki korábban a DK színeiben indult Győrben képviselőjelöltként az önkormányzati választáson.

 

 

 

 

forrás: magyarnemzet.hu







0
0

hírek innen, onnan

Több százan énekeltek együtt a Lautitia Kóruscsalád ünnepi koncertjén ? fotókkal

Debrecen - Messze zsongott a hálaének a Főnix Csarnokban: a Lautitia Kóruscsalád karácsonyi koncertje immár ötödik alkalommal varázsolta...

Liu Shaolin Sanyinak ölébe hullott a győzelem

A magyarok sorozatban a 26. vk-állomásról távoztak éremmel, a mostani szezon negyedik, kínai viadalán két-két arany és ezüst mellett egy...

A magyarok rendesen oltják a gyerekeiket

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta Horváth Ildikó egészségügyi...

A jövő héten többször is eshet eső, ónos eső

Némely napokon havas eső, hó is hullhat, és szélre is számítani lehet.

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat...

Liu Shaolin duplázott 500 méteren

A szombati után a vasárnapi 500 méteres versenyt is megnyerte Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának...

Ez lehetne a Kádár-kor instája

Színes képeken köszönnek vissza a szocializmus hétköznapjai: Szalay Zoltán, a korszak egyik legismertebb fotóriportere hagyatékából most...

Kigyulladt egy épület Új-Delhiben, több tucatnyian meghaltak

A munkások gyakran az éjszakát is a gyárban töltik, hogy pénzt spóroljanak. A legtöbben álmukban fulladtak meg.

15 év után nehéz döntést hozott a Jászai Mari-díjas színész, az RTL Klub népszerű sorozatának sztárja

Mészáros Máté idén nem próbál új darabot a színházban, mivel úgy érzi az elmúlt 15 év hajtásából egy kicsit vissza kell vennie. A...

Őrizetbe vették az építőipari cég vezetőjét és alkalmazottait a tragikus eperjesi gázrobbanás után

Hat személyt vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a...

Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

A szinte teljesen oxigénmentes, úgynevezett halálzónák kiterjedése megnégyszereződött az elmúlt fél évszázadban.

Nem is játszott, úgy kapott piros lapot a Napoli védője

Makszimovics éppen melegített, amikor beszólt az asszisztensnek.

0

Sport

Kézi-vb: Kim Rasmussen gyenge pont volt a vébén, de szűklátókörű kontárság lenne kirúgni

Az eredmény csalódás, és Rasmussen több hibát is vétett, de ezen a vébén is épült a csapatunk, amit átgondoltan alakítgat a dán kapitány.

Csak most eszmélünk az irtózatos kézilabdapofon után

Vasárnap hajnali 4.30-kor Argentína ellen játszik a megtépázott magyar női kézilabda-válogatott Japánban.

Elnök Kupa-döntőt játszhat a magyar női kézilabda-válogatott

Hétfőn a 13. helyért léphetünk pályára a Japánban zajló világbajnokságon a világ - és Európa-bajnok franciák ellen.

Káprázatos gólok, Messi-mesterhármas, meggyőző Barca-siker

A Barcelona együttese 52-re győzte le a Mallorca csapatát, ráadásul Lionel Messi mesterhármassal ünnepelte a hatodik Aranylabdáját.

Ez már a vég kezdete Pep Guardiola számára a Manchester Citynél?

Természetes a spekuláció Guardiola jövőjével kapcsolatban, de mekkora tényező a megerősítő torzítás?

Ronaldo már bánja, hogy elhagyta a Real Madridot

Az ABC sportlap szerint az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldo bevallotta privátban néhány volt csapattársának a hibáját.

Eldőlt, meddig marad Csabán a Fradi szemét kivédő kapus

Ilyen még soha nem volt a fiatal tehetséggel.

Otthon kapott ki a Fehérvár

A DVSC nem bírt a Honvéddal, az Újpest másodszor nyert meccset az Illovszky Stadionban.

Mintha csak Klicskót láttuk volna

A szombati év mérkőzésén Anthony Joshua visszavette nehézsúlyú öveit.

Összeszedte magát a magyar válogatott - Rasmussen értékelt

Női kéziseink nyolc góllal legyőzték Argentínát.

A Barcelona lenyűgöző összjátéka után sarokkal rúgott csodagólt Suárez

Gálázott a Barcelona a Mallorca ellen, Suárez pofátlanul nagy gólt rúgott, a friss aranylabdás Messi mesterhármasig jutott.

Egy életre megtanulta a leckét: először szólalt meg a rasszista botrány óta Burján Csaba

A gyorskorcsolyázó Burján Csaba azt állítja egy interjúban, hogy a nagy botrány kavaró instagramos képével nem Kínát akarta szidni.

0

Bulvár

Apácák, akik szabadon kiélhették testi vágyaikat: a középkori rend Magyarországon is működött

A középkori feministákként is emlegetett beginák nem tettek szüzességi fogadalmat, és a túlzásba vitt szegénységet is elutasították.

Ez az erdőtulajdonosok számára katasztrofális következménnyel jár

Az erdők földhasználatának szabályozása egy fokkal még bonyolultabb, mint az egyszerűnek ugyancsak nem mondható mezőgazdasági földhasználaté. Nem csoda, hogy a jogszabályok útvesztőjében a hatóságok is akadozva igazodnak el, illetve hogy a zavarosban időről időre rosszindulatú ?halászok? is felbukkanhatnak. Az alábbiakban ismertetett, az ország több térségében alkalmazott megtévesztés kárvallottjai elsősorban az erdőtulajdonosok.

3 éves kisgyerek és nagyapja halt meg, lezuhantak a lépcsőházban

A rendőrség vizsgálja, hogyan történhetett a tragédia.

3 ezer évig elrejtette az erdő a titokzatos olasz piramist: meglepte a régészeket, hogy mit találtak

Az erdő rejtekéből előkerült piramis évezredekig felfedezetlen volt.

Félmilliós számlát kapott a kórháztól az anyuka egy pár másodperces beavatkozásért

Először 900 ezret kértek tőle, de végül engedtek az árból.

Videón az eperjesi gázrobbanás pillanata

Hétre nőtt a pénteki eperjesi gázrobbanás halálos áldozatainak száma - közölte Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője. A robbanás pillanatáról megjelent egy videó.

Döbbenetes fordulat: Előkerült az elveszett kislány

A XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói megtalálták azt az újlipóti kislányt, aki december 5-én szökött el otthonról.

Keresi a BKK azt a háromgyerekes nőt, akit állítólag megalázott egy ellenőr

A Budapesti Közlekedési Központ vizsgálatot indított egy ügyben, ami komoly vihart kavart a Facebookon. Az egyik oldalon egy háromgyermekes nőt találunk, akinek nem volt jegye, míg egy posztoló porig alázást emleget.

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 2,74 milliárd forint volt a megnyerhető összeg

Ezek a számok hozhattak szerencsét a 49. játékhéten.

Engem kellett volna választanod! - üvöltötte az esküvőre berontó fehér ruhás nő

Stacey Owennel megtörtént minden menyasszony talán legnagyobb rémálma. Aztán jött még egy fordulat...

blogmorzsák

Hollywood divatvilága: Pin-Up, Rockabilly és Vintage

Merülj el a szépséges ruhák és a gyönyörű hölgyek látványában.

Az I. világháború színesben

A Gyűrűk Ura rendezője gyakorlatilag restaurátornak állt és készített egy lenyűgöző dokumentumfilmet.

Lappföld csodái, avagy tényleg létezik a Mikulás?

„Igen, még mi is elhittük, hogy létezik a Mikulás.“

Likőrös kalácspuding

Kezd a Karácsony reggelt egy nem mindennapi reggelivel!

Újabb egészségi kockázatok fenyegetik az űrhajósokat

Ezek kétségessé tehetik a jövő hosszabb űrmisszióit, akár egy újabb holdraszállást, vagy a Mars-expedíciót.

Hasítanak a második generációs határátkelők

Nem csak szüleiket, de nagyon sok helyen helyi kortársaikat is lekörözik a már külföldön született fiatalok az EU-ban.

Beszélhetünk-e önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben.

Kövér az ateisták ellen usztított

Súlyosan kirekesztőek és uszí­tóak azok a nyilatkozatok, ame­lyek az ateistákat egy csoport­ban említik a hazaárulókkal.

Az 5 legfinomabb téli forrócsoki recept

Ha tél, akkor nem lehetünk forró csoki nélkül.

A jó ajándék titka

Jócskán benne vagyunk az adventi időszakban. Időszerű elgondolkodni azon, hogy milyen egy igazán jó ajándék.

Tiltott könyvek az asztalfiókból

1989-ben igenis számos fontos és nagyszerű mű került ki a cenzorok fiókjaiból.

Amikor több tízezer narancs­fát ültettek a Balaton körül

Nem vált be, de legalább meg­próbáltuk. Ráadásul Fertődön még egy kamu szüretet is összehoz­tak Rákosi Elvtársnak.

0