Ezt olvasta már?


Vitályos: a kormány a jövőben is segíti a mozgáskorlátozottak boldogulását

Magyarországon az elmúlt harminc évben jelentős lépések történtek annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek élete javuljon, s a kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a mindennapi életüket és boldogulásukat.

Magyarországon az elmúlt harminc évben jelentős lépések történtek annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek élete javuljon, s a kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a mindennapi életüket és boldogulásukat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Győrben, a Velünk színesebb a világ - Ésszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című európai uniós program zárórendezvényén.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által megvalósított, a hazai közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, minőségének fejlesztését célul tűző projektről Vitályos Eszter elmondta, nemzetközi együttműködés keretében horvát, román, szerb és szlovák partnerszervezetekkel azt vizsgálták, hogyan valósul meg a gyakorlatban az ésszerű alkalmazkodás elve. Ez az alkalmazkodás azokat az elengedhetetlen és megfelelő változtatásokat jelenti - például a munka világában -, amelyek nem jelentenek indokolatlan terhet, és adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élők alapvető emberi jogainak gyakorlását.

Magyarországon a 2006-ban ratifikált, a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény értelmében az ésszerű alkalmazkodás elmulasztása diszkriminációnak minősül - mondta Vitályos Eszter, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy "hosszú út van még az ország előtt", amíg ez az alapjog a mindennapokban is maradéktalanul megvalósul.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány partnerségi megállapodásban is rögzített célja a hazai közszolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztése, amit az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló olyan projektek is szolgálnak, mint a MEOSZ-é.

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára jelezte, egy 2016-os adat szerint 480 ezer fogyatékossággal élő van Magyarországon, s csaknem felük mozgáskorlátozott. Nem mindegy, hogy egy ekkora társadalmi csoport milyen szociális és egészségügyi körülmények között él és hogyan tud bekapcsolódni a munka és oktatás világába - tette hozzá.

Kitért arra, hogy fontos jogfejlesztési lépések történtek 2012-ben és 2013-ban, egyebek mellett módosult az országos településrendezési és építési rendelet, amely előírta a középületek külső és belső akadálymentesítését. Ennek értelmében a bíróságok és más középületeket is akadálymentesítettek lettek az elmúlt években: 144 bírósági épületből 138 akadálymentes.

Hangsúlyozta, a fogyatékossággal élők fokozottan ki vannak téve annak is, hogy jogtalan támadás áldozataivá váljanak. Jelenleg Budapesten, Miskolcon és Szombathelyen működik áldozatsegítő központ, azonban a kormány döntése szerint ez a szám idén tovább bővül; a cél egy országos hálózat kialakítása.

Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kijelentette, büszkének kell lenni arra, hogy az elmúlt 22 évben mennyi mindent elértek a területen, de további feladataik vannak még, amikhez a pénzügyi forráson túl együttműködésre, megfelelő szemléletre és szakértelemre van szükség.

Az ötvenmillió forint költségvetésű Velünk színesebb a világ - Ésszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című program keretében a MEOSZ feltérképezte az ésszerű alkalmazkodás elvét, hogy meg tudja határozni az azzal kapcsolatos követelményeket, nemzetközi hálózatot épített, műhelymunkákat végzett, tanulmányutakat szervezett. A program eredményeit arra használják fel, hogy a jövőben hatékonyabban tudják érvényesíteni a fogyatékos emberek jogait.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0