Vonattal érkezett Nagycenkre a Mikulás
Nagycenken is járt a Mikulásvonat, amely a „Széchenyi faluja-Nagycenk kisléptékű turisztikai attrakciófejlesztése” projekt keretében, az Empirica Gazdasági és Társadalomkutató Intézet Kft. és a Rotaract Club Sopron szervezésében valósult meg.
A rendezvény keretében elsősorban a soproni cseresznyesori gyermekotthon lakóinak kedveskedtünk, akiket külön busszal szállítottunk a helyszínre. Ezúton is köszönjük a Blaguss Agora Hungary és a Nautilus Együttes támogatását.
A program keretében a gyerekek együtt vonatozhattak a Mikulással, az izgalmas vonatút alatt a Mikulás zsákjából előkerültek a várva-várt mikuláscsomagok is. Később a gyerekek részt vehettek a „Mikulás napi Ki mit tud?!” vetélkedőn, kézművesház keretében mutathatták meg kreativitásukat, illetve a bátrabbaknak lehetőségük nyílt lovagolni is.
Reméljük rendezvényünkkel sikerül hagyományt teremtenünk és a következő években ismét elindul a Mikulásvonat Nagycenken.
Empirica Gazdasági és Társadalomkutató Intézet Kft.

- Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
- Tradicionális disznótor Győr belvárosában
- A Gyermekek Háza decemberi programjai
- Múzeumok őszi fesztiválja - Őszbúcsúztató a győri múzeumokban
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
- Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni

