Ezt olvasta már?


Olimpia: Ez történt vasárnap hajnalban a magyarokkal

Tenisz: Fucsovics Márton bemutatkozását hiába vártuk, mert a játékos vállsérülésére hivatkozva visszalépett az olimpiai tornától.

Sportlövészet: Major Veronika a női légpisztolyosok versenyében a 34. helyen zárt, 566 kört lőtt, 11 körrel maradt le a döntőről. A férfi puskások 10 méteres lövészetében Péni István a 7. legjobb eredménnyel, 629,4 körrel jutott a döntőbe. A szám másik magyar résztvevője, Pekler Zalán a 39. lett 621,1 körös eredménnyel.

Evezés: Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős futamában a második lett, ezzel elődöntős egypárevezésben, 12.-nél rosszabb helyen már nem végezhet.

Dzsúdó: A nap talán legnagyobb meglepetése, hogy női 52 kilós kategóriában Pupp Réka legyőzte az olimpiai címvédő Majlinda Kelmendit. A koszovói klasszist aranyponttal verte, miután az alapidőben egyik dzsúdós sem tudott akciót végrehajtani. Pupp a nyolcaddöntőben is eredményes volt, karfeszítéssel legyőzte az amerikai Angelica Delgadót, így az elődöntőért küzdhet. A negyeddöntőben a Fabienne Kocherrel nem bírt, a svájci egy földre szorítással győzött, Pupp a vigaszágon folytathatja.

Vívás: A párbajtör világbajnoki címvédője, Siklósi Gergely megnyerte első asszóját, és ezzel a legjobb 16 között van. Első mérkőzésén a kínai Csao Tung verte 15-9-re. Női tőrben három magyar versenyző indult. Kreiss Fanni világbajnoki ezüstérmes olasz Martina Batinivel szemben rosszul kezdett, de bravúros vívással fordítani tudott, és 15-10-es győzelemmel ő is a legjobb 16 közé került. Ott már nem bírt a címvédő orosz Inna Gyeriglazovával, 15-10-es vereséget szenvedett. Kondricz Kata kikapott az olasz Alice Volpitól 15-5-re, így kiesett. Pásztor Flórának már a 32 közé is vívnia kellett, azt a meccsét meg is nyerte, de a következő körben már elvérzett, a francia Ysaora Thibus 15-13-ra nyert.

Úszás: Három magyar úszó is érdekelt volt a 400 méteres vegyesúszás döntőiben. Verrasztó Dávid 4., Hosszú Katinka 5., míg Mihályvári-Farkas Tímea 6. lett.

Vízilabda: A magyar férfi válogatott ígéretesen kezdte mérkőzését, de végül 10-9-re kikapott Görögországtól.

Tenisz: Fucsovics Márton bemutatkozását hiába vártuk, mert a játékos vállsérülésére hivatkozva visszalépett az olimpiai tornától.

Vitorlázás: A női lézer radiálban versenyző Érdi Mária az első futamban a 19. helyen érkezett be, a második futamot egyelőre elhalasztották.

 

Erre a linkre kattintva pedig megtalálja a Telex összefoglalóját a vasárnapi magyar érintettségű versenyekről.

 

Forrás: Telex.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Most már oda kellene figyelni”: a Fidesz szerint komoly okuk van a nőknek az aggodalomra

Vészjósló nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az ellenzék szakpolitikusa arra, hogy folyamatosan emelkedik az állástalanok száma, amióta...

Elárulta a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya

A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...

Ukrán les, nagy magyar védés

26. perc: Tóth védett nagyot, a játékvezető tovább engedte a játékot, noha az asszisztens jelezte, hogy az ukrán játékos lesen...

Ivószünet nincs

21. perc: Ivószünet ezen a mérkőzésen nincs, azonban Schäfer ápolása miatt áll a játék és van lehetőség a frissítésre. A 27 éves...

Dollármilliókról kellett lemondania Angelina Jolie-nak, de végül sikerült eladnia az álomotthonát

Angelina Jolie eladta a Los Angeles-i házát, amelyet az után vásárolt, hogy elvált Brad Pitt-től. A színésznő készen áll elhagyni a...

Egy ember meghalt, többen megsérültek: szörnyű baleset történt Debrecennél

Két személyautó karambolozott Debrecennél péntek délután. A baleset következtében egy ember életét vesztette, és többen megsérültek....

Megvannak a Eurojackpot legújabb nyerőszámai: csaknem 30 milliárd forint volt a tét

Megérkeztek a Eurojackpot legfrissebb nyerőszámai. A játékban öt számot kell eltalálni az 1 és 50 közötti tartományból, valamint két...

Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.

A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...

Óriási magyar lehetőség maradt ki!

19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...

Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter

Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0