Ezt olvasta már?


Az otthoni kávéfőzés művészete

Aki otthonában szeretné a lehető legtöbbet kihozni a különböző aromákkal teli kávébabszemekből, annak nagy segítséget jelenthet egy olyan kávéfőző, amelynek segítségével, a kávéfőzés minden egyes lépése maximális precizitással szabályozható.


hirdetés

A Sage SES876 BSS pontosan ilyen. Bemutatjuk az

otthoni kávéfőzés művészetét!

Az emberiség történetében hosszú ideje fontos szerepet tölt be a kávé. Ezt a növényt

eredetileg időszámításunk előtt 800 évvel fedezték fel Etiópiában. Nem csupán italként volt

ismert, régen ugyanis a kávécserje piros gyümölcsét ételként fogyasztották. A kávébab

lényegében ennek a gyümölcsnek a magja, amit különböző eljárásokkal pörkölnek ki.

Volt idő azonban, amikor a kávé sorsra veszélybe került. 1511-ben Mekkában úgy gondolták,

hogy túlzott serkentő hatása miatt veszélyes, ezért be kell tiltani. Később olasz papok

tulajdonítottak neki sátáni erőt. A XVI. században viszont VII. Kelemen pápa annyira

szeretett kávézni, hogy feloldotta a fogyasztására vonatkozó tilalmat és 1600-ban

megkeresztelte a kávét.

Ismerje meg a Sage SES876 BSS Barista Express Impress készüléket, hogy felfedje a

kávéfőzés művészetének titkait. Nem csupán egy eszközként funkcionál a kávéfőzés során,

hanem valódi élményt is nyújt, kortól és kávékedvelő attitűdtől függetlenül. Az elegancia, a

teljesítmény és precizitás ötvözete gondoskodik arról, hogy minden egyes csészényi kávé

tökéletes legyen, és a legfinomabb aromákat és cremat-t varázsolja a csészébe. A 33 cm

széles, 38 cm mély és 41 cm magas készülék rozsdamentes acélházzal rendelkezik.

A 25 különböző őrlési beállítási szint garantálja az egész életen át tartó kísérletezést, hogy

mindig az ellenállhatatlan kávét készítsen el. Kétféle szűrővel rendelkezik, amelyek lehetővé

teszik mind a frissen őrölt, mind pedig a már megőrölt kávé tökéletes elkészítését. A szimpla

fenekű szűrőt a friss őrleményekhez, míg a dupla fenekűt a már megőrölt kávéhoz javasolt

használni. A Sage egy, illetve két csészényi kávé lefőzéséhez szükséges szűrőt egyaránt

biztosít a géphez. Az alacsony nyomású előfőző rendszer a kávé aromájának tökéletes

kivonását biztosítja, így már 8-12 másodperc elteltével megjelenhetnek a mézhez hasonló

állagú kávécseppek a csészében. Ezáltal a Sage SES876 BSS Barista Express Impress

minden igényt kielégít, és lehetőséget ad arra, hogy a kávékedvelők bármikor élvezhessék a

tökéletes kávé ízét.

Az ideális eszpresszó elkészítésénél kulcsfontosságú a megfelelő tömörítés. A kávéfőző

oldalán található skála segítségével könnyedén beállítható az őrölt kávé megfelelő tömörítési

szintje, hogy mindig a legjobb ízvilágot érje el. A szűrő tömörítése a gép oldalán található

tamperáló kar segítségével történik, melynek eredményeként a szmájli mellett villódzó fény

jelzi, ha folyamat sikeresen befejeződött. Amennyiben nem elegendő az őrlemény

mennyisége, azt a készülék automatikusan jelezni fogja a DOSE gomb villogásával. Ennek

megnyomásával a gép még egy kisebb mennyiséget adagol a szűrőbe.

Ha valaki a tejes kávéköltemények szerelmese, a kávégép oldalán található gőzkarral

könnyedén elvégezheti a tejhabosítást. A tökéletes állagú mikrobuborékos tejhab érdekében

mindig friss és hideg tej használata javasolt.

Mint minden professzionális kávéfőzőnél, a rendszeres karbantartás nélkülözhetetlen. A

Barista Impress Express-nél is oda kell figyelni a rendszeres karbantartásra, hiszen a vízkő

lerakódhat a kávéfőző belső részein. Ha valaki háromhavonta cseréli a vízszűrőt, akkor

csökkentheti a vízkőmentesítés szükségességét. A beépített vízkőmentesítési program

gyorsan és egyszerűen elvégezhető művelet.

Az ausztrál gyártó nemcsak praktikussá, hanem élménnyé varázsolja az otthoni kávéfőzést,

lehetővé téve gondtalan és izgalmas kísérletezést.

Sage

A Sage márka 2018-ban váltotta fel a Catler márkanevet, de az innovációs és gyártási háttér nem változott. A

prémium kialakítású kisháztartási gépek hazája továbbra is Ausztrália, azon belül a Breville-csoport, amely

minden egyes készülék megalkotásakor a hosszú élettartamot és a vásárlók használat közbeni maximális

komfortérzetét tartja szem előtt. Ez teszi a Sage készülékeket időtállóvá és klasszissá, legyen szó grillezésről,

mixelésről, vagy kávéfőzésről.







0
0

hírek innen, onnan

Belefulladt egy férfi a Balatonba

Az ajkai férfi egy matracon fekvő nő után úszott, amikor megtörtént a tragédia.

„Újabb milliárdok Ukrajnának” - Szijjártó sértetten reagált, hogy tényleg kihagyták Magyarországot a legújabb EU-s szankciós döntésből

A külügyi csúcs pedig hétfőn elfogadta a 14. szankciós csomagot. Az EU részéről találtak egy olyan jogi megoldást, amivel semmibe...

Az egykori MSZP-nagyágyú is Gyurcsány Ferenc távozását sürgeti

Lendvai Ildikó értékelte a választásokat és az MSZP-s társelnökök lemondását. 

Porsche Approved – használt Porsche megnyugtató garanciával

A valaha gyártott összes Porsche jelentős része még mind a mai napig az utakon van – mi más kelthetne nagyobb bizalmat egy márka használt...

Ezek a tünetek árulkodnak, ha lesújtott a veszélyes betegség

Magyarországon is egyre több betegnél diagnosztizálják a Dengue-lázat. A betegséget terjesztő tigrisszúnyogok már hazánkban is megjelentek.

Megválasztották Magyarország Szépét

A nagy múltú szépségverseny döntőjét látványos showműsor kísérte.

Durva kegyetlenséggel gyilkolta meg 6 hetes kisfiát egy férfi

Fény derült a brutális bántalmazásra.

Egyre több a háború a világban – Tényleg jön a harmadik világháború?

Az elmúlt években több nagyobb fegyveres konfliktus rázta meg a világot. Oroszország Ukrajna elleni agressziója csak egyike a nemzetközi...

Kiszámolta a ChatGPT-vel egy magyar közgazdász, mekkora eséllyel jutunk tovább a foci-Eb-n

67,7 százalék a magyar válogatott továbbjutási valószínűsége a foci-Eb-n, miután vasárnap este 1-0-ra sikerült megvernie Skóciát az...

Egyre nagyobb bajban van Japán, egyelőre a megoldást sem látják

Ez nem egyszerű munkaerőhiány: súlyos krízishez vezethet.

Nyomozást indított a rendőrség a Vámpírok bálján történt baleset miatt

Rendőségi nyomozás indult a Vígszínházban péntek este történt baleset ügyében. Mint ismeretes, a Vámpírok bálja című előadásán...

Sport

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

Kiderült, hogy a szuperszámítógép szerint mennyi esélye van a válogatottnak a továbbjutásra

Az Opta minimálisan a skótokat tartja esélyesebbnek az esti Eb-meccs előtt.

Nagy a baj: Varga Barnabást letarolták, elvesztette az eszméletét

Mozdulatlanul került a földre, az orvosok azonnal a segítségére siettek. Elvesztette az eszméletét, végül hordágyon vitték le.

Gusztustalanul reagáltak román kommentelők Varga Barnabás drámai sérülésére

Botrányos megjegyzéseket tettek az interneten a szörnyű eset után.

A skót szövetségi kapitány szerint a csapata nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest

Steve Clarke értékelt, miután Skócia búcsúzott az Eb-ről.

A 100. percben győztes gólt szerző Csoboth: Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták ezt élőben

A magyar válogatott gólszerzője érthető módon alig találta a szavakat a győztes gólja után.

Több csont is eltört Varga arcában

A magyar válogatott és a Ferencváros támadója továbbá agyrázkódást is szenvedett.

Meglepő, de ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott

Sorsdöntő meccs vár ránk vasárnap este a skótok ellen.

Németország drámai körülmények között nyerte meg az A csoportot

Nicklas Füllkrug a 92. percben fejelt a hosszú felsőbe, amivel Németország visszaelőzte az addig vezető Svájcot.

0

Bulvár

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Ez a gyümölcs jobb, mint az altató: egyél belőle lefekvés előtt, és pikkpakk álomba zuhansz majd.

Ha te sem szeretnéd gyógyszerek segítségével kezelni az álmatlanságod, érdemes lefekvés előtt ebből a gyümölcsből falatoznod egy keveset, ez a finomság ugyanis segít a könnyebb és gyorsabb elalvásban.

Ő lett Magyarország szépe 2024-ben: megvan, ki nyerte a Miss World Hungary címet

Ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen, a nemzetközi döntőn.

Riasztás hétfőre - durvul a helyzet Magyarországon is

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több helyen

Magyar Péter leleplezte Orbán Viktort, megint

Közösségi oldalán posztolva védte meg Manfred Webert.

Ukrán sajtó: Orbán Viktor a végsőkig kitartott, de végül elbukott

A miniszterelnöknek le kellett mondania az eddigi követeléseiről.

Börtönben ülő magyar színházigazgatónak kérnek kegyelmet a köztársasági elnöktől

Több mint 30 hónapja tölti jogerős börtönbüntetését a Budapest Showszínház, a Budai Szabadtéri Színház és a Nemzeti Operett Gálatársulat alapító-igazgatója Tóth Ádám. A különböző csalásokért elítélt

Íme, tisztán látszódik Varga kegyetlen sérülésének pillanata, de mégis minek van akkor a videóbíró?

A legfontosabb, hogy nem történt tragédia, ám utólag is számos kérdést felvet az ijesztő eset.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

blogmorzsák

A dobogókői bográcsos ételek sötét titka

Csodás kilátás, hangulatos erdő, bogrács: ám az élmény egy része illúzió.

Jön a rendkivüli meleg, így készítsd fel erre autód

Mutatjuk, így kerüld el a műszerfal, beltér károsodását!

Reszkethet az OpenAI

Egy magyar szoftverben egyesült az Ég Istene és a modern technológia

0