Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén már több mint 500 tonna aszfaltot használt fel az M1-es autópálya javítási munkái során, március 12-től a lokális javításokon túl elindultak a nagyfelületű beavatkozások is, csütörtöktől pedig elkezdődtek a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
A Kormány 2017-es döntése értelmében az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán 4,1 milliárd forintos hazai forrásból mintegy 14 kilométernyi teljes körű felújítás valósulhat meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. áprilistól kezdődően ütemezetten ad munkaterületet a kivitelezőnek, április 3-tól a fővároshoz közeli szakaszon kezdhették el a szakemberek az ideiglenes forgalomtechnika kiépítését, ezt követően mától a kivitelezési munkálatok is elindultak.
A beruházás első ütemében április 29-ig a 16-os és a 17-es kilométerszelvények között az M0-s autóút M1-es autópályához való csatlakozásában 1-1 sávot zárnak le fixen a szakemberek az M1-esen és az M0-son is. A második ütemben április 30. és június 3. között a 16-os és 19-es kilométerszelvények között az M0-s fonódó szakaszából egy, illetve két sáv, míg az M1-es autópálya három sávos szakaszból a kapaszkodó és leálló sávot zárják le. A harmadik ütemben június 4. és július 16. között szintén ezen a szakaszon az M1-es autópálya belső két sávja lesz lezárva, a kapaszkodósávos szakaszon ekkor 2 forgalmi sávon haladhat a forgalom. A kivitelezési munkák ideje alatt az érintett szakaszon 60 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben. A felújítás során a kapaszkodósávban új alapréteg épül helyszíni remix technológiával. A haladó sávban kötő és kopóréteg csere, míg az előzősávban kopóréteg cserét és részlegesen a kötőréteg cseréjét végzi el a kivitelező. Ezen munkák befejezését követően augusztusig újabb, mintegy 12 kilométeres szakaszon indulnak el hasonló volumenű és műszaki tartalmú munkálatok.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a fenti munkákon kívül a Hegyeshalom és Budapest felé vezető oldalon is folyamatosan végez lokális és nagyfelületű javítási munkákat, a javítási volumen maximalizálása érdekében pedig rendszeres országos szintű átcsoportosításokat hajt végre. A folyamatos munkavégzések miatt az autósok rendszeresen találkozhatnak az M1-es autópályán munkaterülettel és közlekedésbiztonsági okokból lezárt szakaszokkal is, ahol ütemezetten fognak beavatkozni a szakemberek. A korlátozások miatt rendszerint alakulnak is jelentősebb torlódások a pályán, ezért az autósoknak érdemes még utazásuk előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál (06-1-336-2400) vagy a www.utinform.hu weboldalon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a felújítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.
hírek innen, onnan
BND-ügynök ült Adolf Eichmann védői között, hogy Bonn náci múltját fedezze Jeruzsálemben
Klaus-Dietmar Henke friss könyve levéltári iratok alapján azt állítja: a nyugatnémet hírszerzés 1960-ban beszervezte a vádlott...
Zelenszkij azonnali bejelentést tett az orosz energetikai hálózatok elleni csapásokról
Volodimir Zelenszkij közölte, Ukrajna kész leállítani az orosz energetikai hálózatok elleni csapásokat kölcsönösség esetén.
Nekimentek Szandi lányának a szoptatós fotója miatt
Szandi lánya, Bogdán Blanka büszkén osztja meg követőivel a gyermekágyi időszak legszebb pillanatait, köztük a szoptatást is. Blanka...
„Ez boszorkányüldözés” – Bóka János nekiment a Tisza-kormánynak az Egyenes beszédben
Bóka János szerint a Tisza több választási ígéretét sem teljesítette. Az ellenzéki frakcióvezető az ATV Egyenes beszéd műsorában a...
Leállította a kormány a budai várpalota újjáépítését, Mészáros Lőrinc újabb cégével szakítanak Magyar Péterék
Nem folytatódik az építkezés a budai várnegyedben, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó kivitelezőnek le kell vonulnia a...
Európa egyik leglátványosabb autóútja ősszel a legszebb – Erdélyben kanyarog a Transzfogarasi út
Hajtűkanyarok egymás fölött, aranyba és rozsdavörösbe forduló erdők, kétezer méteres hegycsúcsok és egy gleccsertó szinte a felhők...
Néha pontosan tudom, hogy nincs igazam, mégis képtelen vagyok beismerni
Van egy tulajdonságom, amire nem vagyok büszke: néha egy vita közepén pontosan tudom, hogy nincs igazam. És mégsem tudom beismerni – de...
„Elképzelhető, hogy túltoltam” - Pintér Tibor végre színt vallott a hírhedt majonézes balhéról és egy óriási hazugságról is lerántotta a leplet
Pintér Tibor őszintén vallott arról, hogy talán túlzásba vitte a celebműsorokat, és az országos botrányt kavaró majonézes esetről is...
Mit szimbolizál a nyitva hagyott fürdőszobaajtó? Miért int óvatosságra a Feng Shui?
Sokan csak szellőztetési megfontolásból hagyják nyitva a fürdőszobaajtót, ám a térenergetika és a keleti térrendezés szakértői...
Megmutatták a nagyobbik Kia villanyfurgont
Nem csak méretben licitálja túl a PV5-öst a Kia új, 5,35 méter hosszú furgonja, de hatótávban és töltési sebességben is, ami a nagyobb...
Surányi György: Nem reális a 2030-as euró, brutális megszorítás kellene hozzá
Nem tartja reálisnak a 2030-as eurócsatlakozást Surányi György volt jegybankelnök, szerinte az euró bevezetéséhez szükséges feltételek...
Nem hiszi el, milyen új szerepet vállalt Visváder Tamás
Visváder Tamás egy salgótarjáni rendezvényen, az első alkalommal megrendezett Macskakő Fesztiválon kapott feladatot. Az egész hétvégét...
Sport
Már Szoboszlai Dominik-ügyről írnak Liverpoolban
Újabb mérföldkő lebeg a magyar klasszis előtt.
Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után
A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.
Elismerte a hibát a játékvezetői testület, szabálytalan gól döntött a manchesteri derbin
Érvényteleníteni kellett volna Erling Haaland találatát.
Ha csak Szoboszlain múlik, a Liverpool sosem nyeri meg a BL-t: megérte feltenni mindent egy lapra?
Szoboszlai Dominik bombagólja kellett a fordításhoz az Atlético ellen, de egyetlen sztár nem elég a végső győzelemhez. Megéri a Liverpoolnak mindent a BL-re feltennie?
Egyre biztosabb: Marco Rossi nagy visszatérővel erősíti meg a magyar válogatottat
Jól játszik, sokat játszik, itt a helye.
Fitnesztorna közben csinálta össze magát egy sportoló, így is megnyerte a versenyt
Rengeteg kritika zúdult a szervezőkre, hogy miért nem léptek közbe.
Olajoshordóba lógattak gyerekeket a magyar sportklubnál? Nemzetközi vizsgálat jöhet
Szabados Ármin édesapja nem vár tovább, jövő hét elejéig adott határidőt a Magyar Atlétikai Szövetségnek.
Nehéz döntés előtt Iraola: Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből
Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből a Tottenham ellen...
Tragédia Viníciuséknál, összetört a Real Madrid brazil sztárja
Súlyos motorbaleset, ketten meghaltak.
Komoly veszélyben a történelem legikonikusabb, megdönthetetlennek hitt világcsúcsa
Drámai emlékeket idézett elő a világdöntő a magasugrás abszolút bajnokából.
Lamine Yamal szerint csupán két név jöhet szóba az idei Aranylabda-szavazáson
Másnak esélye sincs a 19 éves támadó szerint.
Bulvár
„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst
Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.
Sorra érik a pofonok a Fásy családot, most Majka, Sváby András és Hajós András is előálltak a saját kérdéseikkel
Fásyné Gurzó Mária előzetes letartóztatása a Nemzeti Kulturális Alap 80 milliós támogatásának gyanús elszámolása miatt nemcsak büntetőjogi, hanem éles kultúrkritikai vitát is kiváltott a hazai médiaszférába
A polgármester megmagyarázta, mit keresett a somogyi falubusz az albán tengerparton
Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.
A férfiak eltakarják az arcukat, a nőknek pedig több szeretőjük is lehet: a tuaregek különös világa
A Szahara kék ruhás vándorai évszázadok óta őrzik különös hagyományaikat. A tuaregek világa tele van meglepő szokásokkal.
Ha ez az e-mail kiszívárog, lehet, hogy másként alakul a választás
A 444 cikke szerint ettől féltek a Tisza Pártban miután Radnai Márk csoportja szembe került Magyar Péterrel.
Somogyi Zoltán: A Fideszben nagyon komoly kétségek vannak, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen mit is akar
A szociológus szerint a Fidesz elnöke nehezen tud visszatérni a magyar politikába, és még a saját pártja sem tudja, hol tart. Azt is mondta, hogy Orbán kijelentésével ellentétben szerinte igenis van félnivalója egyes
Zelcsényi Magyar Péternek: Én vagyok az illető, aki 560 napot dolgozott neked ingyen
Hadházy írt arról, hogy az Tisza volt rendezvényfőnöke csinálta a büfét az atlétikai vb-n.
Hadházy Ákos súlyos részleteket teregetett ki, kínos ügy látott napvilágot a Tisza Párt körül
Az állatorvos a „régi rendszer” módszereit emlegeti.
Elnyelt egy buszt az aszfalt a XV. kerületben, megrázó baleset történt
Vízalámosás okozta a balesetet.
Újabb gesztus a Magyar-kormánynak: hét éve nem látott vendég jön hétfőn Budapestre
Hivatalos látogatásra a magyar fővárosba érkezik Johann Wadephul német külügyminiszter.
Fordított hajmosás - egyre több fodrász ajánlja ezt a szokatlan módszert
Egyszerű csere, amely megmentheti a száraz hajvégeket.
Megrázó vallomásban jelentette be a Tisza politikusa, hogy rákos
Jelencsik József már megkezdte a kezelést.
blogmorzsák
Kazetta, bajusz, Trabant: a csajozás fegyverei
A 80-as években menőséget nem lehetett megvenni, össze kellett vadászni.
Szeptember, egy őrült, stresszes hónap
Sokat tehetünk azért, hogy az átállás ne a stresszről szóljon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


