Ezt olvasta már?

0

Ferenc pápa: a pornográfia elpusztítja az igazi szerelmet

A szerelem és a szexualitás szépségéről és veszélyeiről beszélt Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, amelyen az emberek közötti kapcsolatokat korunkban is negatívan befolyásoló pornográfia pusztító hatására hívta fel a figyelmet.


hirdetés

Ferenc pápa kijelentette, a "szexuális örömöt, amely Isten ajándéka, a pornográfia aknázza alá: kapcsolat nélküli kielégülés, amely függőséget hozhat létre. Meg kell védenünk a szerelmet, a szív, az elme, a test szeretetét, a tiszta szerelmet, amellyel ajándékba adjuk magunkat a másiknak. Ez a szexuális kapcsolat szépsége".

Hozzátette, a pornográfia tárgyként kezeli a másik embert. A pápa küzdelmet hirdetett a pornográfia mögött húzódó paráznasággal szemben. Azt mondta, az egy férfi és egy nő közötti szerelmet Isten nem úgy képzelte el, hogy kihasználják egymást, hanem azért vannak, hogy szeressék egymást. Megjegyezte, ha hiszünk a szerelemben, akkor tudjuk, hogy jobb közös történetet építeni mint kalandokra vadászni, jobb a gyengédséget táplálni mint meghunyászkodni a másik birtoklásának ördöge előtt.

Sok Don Giovanni létezik! - hangoztatta az egyházfő. Úgy vélte, szerelem és szeretet nélkül az élet szomorú és magányos.

A pápa elismerte, hogy az emberi örömök sorában a szexualitás "erős hangot" képvisel. Minden érzékszervet magával ragad, és ez nagyon szép, de ha a türelem nem fegyelmezi, ha nem két ember kapcsolatáról, szerelmi táncáról szól, akkor olyan béklyóvá válik, amely megfosztja az embert szabadságától - fejtette ki.

A pápa szokás szerint a szerdai audiencián a keresztény tanítás egyik témáját érintette, amely most a paráznaság bűne volt. Az audienciateremben több fiatal házas volt jelen.

Ferenc pápa hangoztatta, hogy a keresztény tanítás nem ítéli el a szexuális vágyat. Azt mondta, a bibliai Énekek éneke két szerelmesről szóló gyönyörű költemény.

Az egymásba szeretés "a létezés egyik legmeglepetésszerűbb történése", és senki sem tudja megmondani, miért következik be - mondta. A pápa hozzátette, a rádiókban hallgatott dalok egy része is a ragyogást hozó szerelemről, a keresett és soha el nem ért szerelemről, az örömmel vagy könnyekig kínzó szerelemről szólnak.

"Ha nem a bűnből ered, a szerelem az egyik legtisztább érzelem" - mondta a pápa hangsúlyozva, hogy a szerető ember teljes mértékben a másik felé fordul, és nem csak magára gondol. Úgy vélte, az sem baj, ha a szerelmes naivvá válik, idealizálja szerelme tárgyát, és olyan ígéreteket tesz, melyek súlyát nem érzékeli azonnal.

A szerelem és a szexualitás az emberi dimenzió része, de veszélyeket tartogat, a szerelmet a paráznaság torzíthatja el, ami miatt egyesek "nem egészségesen" élik meg szexualitásukat.

Ferenc pápa szerint a paráznaság elpusztítja az emberek közötti kapcsolatot. A mindennapi híreket idézte, melyek toxikus kapcsolatokról, a másik testének birtoklásáról szólnak, "azonnali fogyasztásról", a személyes igények és élvezetek előtérbe helyezését tartják fontosnak a másik meghallgatásával szemben. A paráznaság vágyától vezetett ember unalmasnak találja az udvarlást, nem keresi az ész, a vágy és az érzelem közötti bölcs összhangot, a parázna nem érti, hogy a szerelem útját lassan, türelemmel kell végigjárni.

Ferenc pápa különbséget tett a szüzesség, önmegtartóztatás és a szexualitástól való tartózkodás között hangoztatva, hogy az előbbi erősebb a másodiknál.

MTI







0

hírek innen, onnan

Vonat elé hajtott az autós Borsodban, hárman meghaltak

Idén már több mint harminc hasonló baleset történt.

Hosszú Katinkának az úszás és az étterme sem megy

Hosszú Katinkának nem sikerült megúsznia az előírt szintet a Rómában zajló Sette Colli nevű nemzetközi viadalon. A 35 éves olimpiai...

Női holttestet találtak a Dunában Érdnél

Egy 40-50 év körüli nő holtteste került elő. 

Pénteken derül ki, hogy lezárják-e a gubacsi hidat a vasúti teherforgalom elől

Ha igen, minden idők egyik legnagyobb logisztikai kihívása előtt állnak az illetékesek.

Így szedje a fájdalomcsillapítót, és kevesebb lehet a mellékhatása.

A leggyakrabban alkalmazott és vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszereknél különböző mellékhatások léphetnek fel. A...

Visszafordíthatatlan: Harry és Meghan már sosem lehetnek népszerűek?

Történelmet írt Harry és Meghan, azonban nem a jó értelemben. Ugyanis ők lettek azok, akik a legnagyobb népszerűségi zuhanását...

Eb-előszó: Három csapat is odaérhet még a spanyolok mögé

Nagy versenyfutás várható hétfőn a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának az utolsó fordulójában, mivel három válogatott is...

„Szerencsére nem törték össze a tévét” – Csoboth még mindig nem fogta fel, mit ért el

A szélső elárulta, akkor sem mondott le az Eb-részvételről, mikor az Újpest kezdőjéből is kiszorult.

Hrutka János: A 100. perc mindent eltakar. Illetve majdnem mindent

Alacsony színvonal mellett fáradt csapatok küzdöttek egymással, amelyek az utolsó negyedórára all int mondtak.

Egyszer már elkapták korrupció miatt, most újra megbukott a megbízhatósági vizsgálaton a kormánytisztviselő: még a kenőpénz is a zsebében volt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot hajtott végre egy észak-magyarországi kormányhivatal kormánytisztviselőjével...

"Kezdődhet a munka" – Magyar Péter átvette az európai parlamenti képviselői mandátumát – fotó

Átvették megbízólevelüket hétfőn a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson mandátumot szerzett képviselők, köztük Magyar...

Ezt a 6 strapabíró bőröndöt érdemes beszerezned, ha sokat utazol

Amikor nemzetközi utazásról van szó, egy megfelelő bőrönd elengedhetetlen. Akár egy európai városba repülsz (egy hétre elegendő...

Sport

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

Kiderült, hogy a szuperszámítógép szerint mennyi esélye van a válogatottnak a továbbjutásra

Az Opta minimálisan a skótokat tartja esélyesebbnek az esti Eb-meccs előtt.

Nagy a baj: Varga Barnabást letarolták, elvesztette az eszméletét

Mozdulatlanul került a földre, az orvosok azonnal a segítségére siettek. Elvesztette az eszméletét, végül hordágyon vitték le.

Gusztustalanul reagáltak román kommentelők Varga Barnabás drámai sérülésére

Botrányos megjegyzéseket tettek az interneten a szörnyű eset után.

A skót szövetségi kapitány szerint a csapata nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest

Steve Clarke értékelt, miután Skócia búcsúzott az Eb-ről.

A 100. percben győztes gólt szerző Csoboth: Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták ezt élőben

A magyar válogatott gólszerzője érthető módon alig találta a szavakat a győztes gólja után.

Több csont is eltört Varga arcában

A magyar válogatott és a Ferencváros támadója továbbá agyrázkódást is szenvedett.

Meglepő, de ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott

Sorsdöntő meccs vár ránk vasárnap este a skótok ellen.

Németország drámai körülmények között nyerte meg az A csoportot

Nicklas Füllkrug a 92. percben fejelt a hosszú felsőbe, amivel Németország visszaelőzte az addig vezető Svájcot.

0

Bulvár

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Ez a gyümölcs jobb, mint az altató: egyél belőle lefekvés előtt, és pikkpakk álomba zuhansz majd.

Ha te sem szeretnéd gyógyszerek segítségével kezelni az álmatlanságod, érdemes lefekvés előtt ebből a gyümölcsből falatoznod egy keveset, ez a finomság ugyanis segít a könnyebb és gyorsabb elalvásban.

Ő lett Magyarország szépe 2024-ben: megvan, ki nyerte a Miss World Hungary címet

Ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen, a nemzetközi döntőn.

Riasztás hétfőre - durvul a helyzet Magyarországon is

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több helyen

Magyar Péter leleplezte Orbán Viktort, megint

Közösségi oldalán posztolva védte meg Manfred Webert.

Ukrán sajtó: Orbán Viktor a végsőkig kitartott, de végül elbukott

A miniszterelnöknek le kellett mondania az eddigi követeléseiről.

Börtönben ülő magyar színházigazgatónak kérnek kegyelmet a köztársasági elnöktől

Több mint 30 hónapja tölti jogerős börtönbüntetését a Budapest Showszínház, a Budai Szabadtéri Színház és a Nemzeti Operett Gálatársulat alapító-igazgatója Tóth Ádám. A különböző csalásokért elítélt

Íme, tisztán látszódik Varga kegyetlen sérülésének pillanata, de mégis minek van akkor a videóbíró?

A legfontosabb, hogy nem történt tragédia, ám utólag is számos kérdést felvet az ijesztő eset.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

blogmorzsák

A dobogókői bográcsos ételek sötét titka

Csodás kilátás, hangulatos erdő, bogrács: ám az élmény egy része illúzió.

Jön a rendkivüli meleg, így készítsd fel erre autód

Mutatjuk, így kerüld el a műszerfal, beltér károsodását!

Reszkethet az OpenAI

Egy magyar szoftverben egyesült az Ég Istene és a modern technológia

0