Ezt olvasta már?

0

Győrben is adományoztak a rászorulóknak

Karácsony és az ünnepek előtt szokott végigsöpörni az országon a jótékonysági hullám, hiszen ilyenkor decemberben a tél eljövetelével sokkal nagyobb szükségük van a rászorulóknak a támogatásra. A Győri Karitász sem maradt el a többi várostól, ők tartós élelmiszert osztogattak.


hirdetés

árom napon át, két üzletben, közel másfél tonna tartósélelmiszer adományt gyűjtött össze a Győri Egyházmegyei Karitász, hogy Karácsony előtt ezzel is segítse a rászorulókat. Az adományokat csomagokba rendezték és december 4-én, hétfőn osztották szét a rászoruló családok között a Karitász Apor Vilmos Háznál.

Szabó György egyházmegyei karitászigazgató elmondta, idén valamennyivel több adomány gyűlt össze mint tavaly, összesen 190 ajándékcsomagot készítettek belőle, amely kristálycukrot, lisztet, száraztésztát, rizset, étolajat, konzervet, édességet tartalmaz.

Az is kiderült, évről-évre nő a rászorulók száma, a nyilvántartásuk szerint, tavalyhoz képest mintegy 10 százalékkal több család kért segítséget a karitásztól. Jelenleg 800 győri család neve szerepel a listán, közülük most, érkezési sorrendben 190-en jutottak tartósélelmiszerhez.

A karitászigazgató hangsúlyozta, aki segíteni szeretne, a héten a győri katolikus templomokban megteheti, az „Egymillió csillag a szegényekért” akció keretében, melynek során az adakozók egy adventi gyertyát, egy jövő évi karitász-naptárt kapnak ajándékba.

Szabó György kiemelte a karácsony az emberek számára az ajándékozást jelenti, a keresztények azonban tudják, hogy az ünnep nem csak egymás megajándékozásáról szól, hanem Jézus Krisztus születéséről és az ő példájáról. Aki ilyenkor adakozik, az a rászorulók, a betegek, a sérültek javára adakozik, ezzel is tanúbizonyságot téve hite mellett. A Karitász pedig azt vállalja, hogy azokhoz juttatja el az adományokat akik, igazán rászorulók.

 

Forrás: győrplusz.hu/GYNL







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Te vagy a képrejtvények mestere? Tíz másodperc alatt kiderül.

Egy elveszett tárgyat kell megtalálnod, de a feladat nehezebb, mint hinnéd!

Minden megtakarításod elveszhet, ha erre a linkre kattintasz

Légy körültekintő, ennek a csalásnak nagyon könnyű bedőlni!

Elszabadultak a kínai ügynökök Európában? Letartóztatások történtek Németországban és Angliában is

Minden jel arra mutat, hogy az elmúlt évtizedek során a kínai ügynökök nemcsak az ipari kémkedésben, de a katonai titkok felderítésében...

Brutális baleset történt a Hegyalja úton: felborult egy autó és kidőlt egy lámpaoszlop

Összeütközött két személygépkocsi Budapest I. kerületében, a Hegyalja úton, a Sánc utcánál hétfő délután - közölte az Országos...

Durva fenyegetést küldött a Kreml Lengyelországnak: "Moszkva válaszolni fog, ha atomfegyvereket telepítenek"

Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek - jelentette ki...

Gryllus Dániel: "Azért az nagy dolog, hogy 74 évesen elmondhatom, még él az édesanyám"

Családja nélkül, munkával telik majd Gryllus Dániel 74. születésnapja kedden. A Kossuth-díjas magyar zenész számára különleges, egyben...

Ön emlékszik még? Zámbó Jimmy ezért ment neki Ungár Anikónak: egy dobozból varázsolták elő A Királyt – videó

Kevesen emlékeznek az ikonikus pillanatra, amelyen anno Zámbó Jimmy nagyon felháborodott.

Cannavaro az Udinese új edzője

Debütálás egy csonka meccsen

Tényleg együtt vannak? Kézen fogva fotózták le A Bridgerton család szereplőit

Május 16-án érkezik A Bridgerton család 3. évadának első négy része, de Nicola Coughlan és Luke Newton pletykának már most is ad alapot...

A Prison Break, a szökés csodatestű dokija intim helyen visel tetoválást, most megmutatta

A csinos Sara Tancredi megmutatta azt, amit csak kevesen látnak.

36 éves lett a Forrest Gump egykori gyereksztárja: fel se ismernéd friss képein - Fotó

Bár a szakmában maradt, ma már csak a szeme árulja el. Kikerekedett és már a 36-ot töltötte a napokban.

Sport

Telegdy-Kapás Boglárka teljesen összeomlott

Két pszichológus is segít neki ebben a nehéz időszakban.

A liverpooli győzelmet csalásnak tartják Angliában

A pórul járt csapat elfogult bíróról írt a hivatalos oldalán.

Meghalt az olimpiára készülő sportoló

Tragikus hirtelenséggel, 34 éves korában elhunyt Adrian Lehmann, aki Svájc egyik legjobb maratonfutója volt - írja a Bild.

Korábbi sztárbíró is véleményezte a tegnapi PL „csalást”

A Nottingham tanácsadója nem fogta vissza magát.

Max Verstappen egy másik világsztárra cserélte a barátnőjét

Kelly Piquet nem hagyta szó nélkül a dolgot.

Luis Enrique lánya falja a válogatott focistákat

A csinos, fiatal spanyol lány lovaspólózik és influenszerként is nagyon népszerű.

„Erik ten Hag állásába fog kerülni ez a meccs.” – beleállt a Liverpool legendás védője az edzőbe a United előd...

Hiába jutott zsinórban másodjára FA-kupa döntőbe a Manchester United, egyáltalán nem volt meggyőző a csapat teljesítménye, hiszen 3-0-s előnyről sikerült majdnem kiénekelni a Coventry-nek a sajtot a Vörös Ördög

Újra játszhatják az El Clasicót?

A Barcelona elnöke Joan Laporta nem zárja ki a lehetőségét a derbi újra játszásának.

Szoboszlaival olyan történt Liverpoolban, ami eddig nem sűrűn fordult elő

A magyar válogatott focista csapata gólgazdag meccset játszott a Fulham otthonában.

Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgólós meccset játszottak

A Liverpool 3-1-re nyert a Fulham otthonában a Premier League 34. fordulójának vasárnapi játéknapján, így tartja a lépést az éllovas […] A Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgóló

Csank János a Fradi braziljáról: A magyar válogatottban magyarok játsszanak

Magyar válogatott lenne a Ferencváros labdarúgócsapatának brazil támadója, Marquinhos. A 35. bajnoki címüket ünneplő zöld-fehérek dél-amerikai játékosa erről maga nyilatkozott a Twitter-oldalán.

Csak erős idegzetűeknek: rettenetesen nézett ki a Barca holland sztárjának sérülése - kép

A bajnokságban már biztosan nem lesz több meccse, az is nagy kérdés, hogy az Európa-bajnokságra felépül-e.

0

Bulvár

Orbán Viktor megnyomta a pánikgombot: ez már maga az istenkísértés, a tűzzel játszanak

Pénz, paripa, fegyver, de a helyzet nem javul, sőt egyre rosszabb - vélekedett a miniszterelnök. Világháborúról is beszélt, amiből ki kellene maradni.

Balog Zoltán a kegyelmi ügy után zárt körben elárulta, egy letartóztatással fenyegetett lelkészt is meg akart ...

Balog Zoltán szerint a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, ezért látta, hogy baj van.

A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli munkavégzés, a 60-as nyugdíjba vonulás pedig ma már inkább álom,

Épített zuhanykabin ötletek – Így hozhatod ki a legtöbbet a fürdőszobádból

Az épített zuhanykabin egyre népszerűbb megoldás a fürdőszobában – nem véletlenül. Ezek az egyedi megoldások stílusosak és praktikusak is egyben.

Nagyon vigyázz, ha ilyen üzenetet kapsz - Az összes pénzed eltűnhet a számládról

Most a Magyar Nemzeti Bank nevével és logójával élnek vissza a csalók.

Így takaríthatod le biztonságosan a tévé képernyőjét

Manapság már rengeteg kiváló képminőséggel rendelkező tévé közül válogathatunk, sok pedig egészen elképesztő funkciókkal is rendelkezik, még tovább emelve a tévénézés élményét. Ezeknek a készülékeknek

Miért körözött hat órán át Bécs felett egy repülőgép vasárnap?

A Beech B200 Super King Air repülőgép vasárnap reggel 7 óra 36 perckor szállt fel a pozsonyi repülőtérről (BTS), és Bécs felé repült. Az Asr144-es járatszámú gép órákig körözött ott, mígnem körülbelül ha

Arnold Schwarzenegger merész kijelentést tett Magyarországról, a szomszédaink biztosan nem örültek neki

Az Osztrák Tölgy rengetegszer járt már hazánkban, filmet is forgatott nálunk, és mindig elismerően nyilatkozott a magyarokról.

Tinédzser lány egymaga újította fel a család házát - padlót fogsz az eredménytől

A saját édesanyja sem sejtette volna, hogy tinédzser lánya nemcsak segít a felújításban, de teljesen át is vállalja azt.

Telegdy-Kapás Boglárka teljesen összeomlott

Két pszichológus is segít neki ebben a nehéz időszakban.

Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak

2024 elején 49 ezer főnek folyósítottak nyugdíjat és egyéb ellátást külföldre - derül ki a KSH adataiból.

0