Ezt olvasta már?


Hétfőn kezdődik a Fiatal Vállalkozók Hete

Hétfőn kezdődik Budapesten, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen a Fiatal Vállalkozók Hete - közölték a szervezők az MTI-vel.


hirdetés

A résztvevők sikeres magyar vállalkozásoktól tudhatják meg, hogyan lehet a bizonytalan gazdasági környezetben lehetőségekre lelni. A visszajelzések szerint a fiatalok körében ez a legfontosabb kérdés, a legtöbben azt szeretnék tudni, hogyan lehetnek sikeresek a nehézségek ellenére is - indokolták a programkínálatot. Az érdeklődők az üzleti tanácsok mellett a karrierépítéshez, az otthonteremtéshez, a pénzügyeik kezeléséhez, az ötleteik megvédéséhez is kaphatnak segítséget - tették hozzá.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke szerint a válságtól nem szabad megijedni, hiszen az ilyen helyzetek lehetőségeket is tartogatnak. Kovács Patrik úgy véli, hogy a tájékozottság, a kapcsolatok építése, a sikeres példák megismerése egyaránt segíthet, az eseményt ezért is szervezték meg - olvasható a közleményben.

A Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként pénteken átadják a legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést. A 15. alkalommal megrendezett programsorozatra ingyenesen lehet regisztrálni a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.







0

hírek innen, onnan

Az EU a magyar kormányt megkerülve támogatná Ukrajna védelmét orosz vagyon felhasználásával

Az EU külügyi főképviselője szerint egy tartózkodás miatt a magyar kormány nem szólhatna bele, mire költsék az orosz vagyonból nyert...

Esztergályos Cecília megmutatta végső nyughelyét, élete árnyoldalairól és boldogságáról is beszélt

A művésznő 80 fölött is kedélyes, élvezi az életet, ám a nehéz időszakokról is szót ejtett.

Kedden még drágább lesz a tankolás

A gázolaj és a benzin ára is emelkedik. 

„Skóciát megint a helyére tették” – skót sajtóvisszhang

Skót kommentárok szerint csapatuk gyenge volt, a magyarok jobban bántak a labdával. A skót szövetségi kapitány mérges a bíróra és a...

EU-s szankciókat fogadtak el az orosz gázra a magyar–német tiltakozás után

Az Európai Unió jóváhagyta az orosz gázzal szembeni első szankciókat, ami jelentős változást jelent az eddigi megközelítésben....

Egyre jobb a hangulat a tőzsdéken a fontos adatok előtt

Gazdasági adatok tekintetében ma délután az Egyesült Államokban megjelenik a Chicagói Fed index, az FHFA házárindex, valamint a Conference...

Már kedden összejöhet a magyar továbbjutás a legjobb 16 közé

Még nem szálltak el az esélyek. A magyar válogatott továbbjuthat a nyolcaddöntőbe.

Kétségbeejtő hírek érkeztek a zöldborsóról

Rekord gyenge éve van ennek a fontos fehérjeforrásnak számító zöldségnek.

Pintér Sándor jelentősen emelné az anyatej árát

Jelenleg 3500 forintot fizet az állam egy liter anyatejért.

Sport

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

Kiderült, hogy a szuperszámítógép szerint mennyi esélye van a válogatottnak a továbbjutásra

Az Opta minimálisan a skótokat tartja esélyesebbnek az esti Eb-meccs előtt.

Nagy a baj: Varga Barnabást letarolták, elvesztette az eszméletét

Mozdulatlanul került a földre, az orvosok azonnal a segítségére siettek. Elvesztette az eszméletét, végül hordágyon vitték le.

A skót szövetségi kapitány szerint a csapata nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest

Steve Clarke értékelt, miután Skócia búcsúzott az Eb-ről.

Gusztustalanul reagáltak román kommentelők Varga Barnabás drámai sérülésére

Botrányos megjegyzéseket tettek az interneten a szörnyű eset után.

A 100. percben győztes gólt szerző Csoboth: Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták ezt élőben

A magyar válogatott gólszerzője érthető módon alig találta a szavakat a győztes gólja után.

Meglepő, de ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott

Sorsdöntő meccs vár ránk vasárnap este a skótok ellen.

Több csont is eltört Varga arcában

A magyar válogatott és a Ferencváros támadója továbbá agyrázkódást is szenvedett.

Németország drámai körülmények között nyerte meg az A csoportot

Nicklas Füllkrug a 92. percben fejelt a hosszú felsőbe, amivel Németország visszaelőzte az addig vezető Svájcot.

Botrány, amit a német orvosok csináltak Varga Barnabás drámájánál

A magyar csatárhoz sok idő elteltével érkezett a hordágy.

0

Bulvár

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Riasztás hétfőre - durvul a helyzet Magyarországon is

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több helyen

Ő lett Magyarország szépe 2024-ben: megvan, ki nyerte a Miss World Hungary címet

Ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen, a nemzetközi döntőn.

Ez a gyümölcs jobb, mint az altató: egyél belőle lefekvés előtt, és pikkpakk álomba zuhansz majd.

Ha te sem szeretnéd gyógyszerek segítségével kezelni az álmatlanságod, érdemes lefekvés előtt ebből a gyümölcsből falatoznod egy keveset, ez a finomság ugyanis segít a könnyebb és gyorsabb elalvásban.

Magyar Péter leleplezte Orbán Viktort, megint

Közösségi oldalán posztolva védte meg Manfred Webert.

Ukrán sajtó: Orbán Viktor a végsőkig kitartott, de végül elbukott

A miniszterelnöknek le kellett mondania az eddigi követeléseiről.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

blogmorzsák

A dobogókői bográcsos ételek sötét titka

Csodás kilátás, hangulatos erdő, bogrács: ám az élmény egy része illúzió.

Jön a rendkivüli meleg, így készítsd fel erre autód

Mutatjuk, így kerüld el a műszerfal, beltér károsodását!

Reszkethet az OpenAI

Egy magyar szoftverben egyesült az Ég Istene és a modern technológia

0