Ezt olvasta már?


Hogyan őrizzük meg a mentális egészségünket a korlátozások alatt?

Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a 2020-as év olyan változásokat hozott mindnyájunk életébe, amelyeket egyikünk sem láthatott előre.

A különböző korlátozások, amelyek tavasszal megjelentek, sok nyárra eltűnt, majd ősszel újra megjelentek, a kijárási tilalom, de a home office, ismerősök vagy saját eltűnő munkalehetőségek csak néhány a nagyobb változásokból, amelyekre emlékezni fogunk az idei évre visszagondolva. Most, hogy a téli napforduló után egyre hosszabbakká válnak a nappalok, reméljük, a világ is egyre élhetőbbé válik majd. Addig is, hadd adjunk néhány tippet arra nézve, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket!

 

1, Öltözzünk át minden nap!

Ennél nyilvánvalóbb tanácsot nemigen lehet adni, mégis: ne maradjunk pizsamában egész nap! Az agyunk ezt úgy fogja értelmezni, hogy az egész nap még annyit sem érdemel, hogy a minimumot megadjuk neki.

 

2, Próbáljunk ki valamilyen CBD terméket!

Sokan nem is ismerik a CBD szót, másoknak lehet, hogy rossz elképzelésük van róla. Tudjunk meg többet a CBD készítményekről! A linken található „CBD enciklopédiában” mindent megtudhatunk a kannabidiolról (CBD), többek között a CBD olaj mellékhatásaival kapcsolatban, a CBD és THC közti különbségekről, a flavonidokról és még sok másról. A CBD olaj így hat pozitívan szervezetünkre:

- gyulladáscsökkentő,

- antioxidáns,

- fájdalomcsillapító és

- szorongáscsökkentő.

 

3, Ne ragadjunk be a lakásba!

Az már egy nagyon jó kezdet, hogy átöltöztünk, és így semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kilépjünk az ajtón. Ha erre van legális lehetőségünk, ne szalasszuk el! Egy-két kör a háztömb körül, egy kocogás vagy futás, egy séta a természetben vagy a városban egészen megváltoztatja napunk dinamikáját.

Könnyen lehet, hogy lakhelyünkben vagy közelében olyan érdekességek is találhatók, amelyeket mi még sosem láttunk: nézzünk utána, fedezzük fel, amit lehet, a jelenlegi helyzetben is!

4, Keressünk egy új, kreatív hobbit!

Az időtöltések között a mentális egészség szempontjából nagy a különbség az aktív és a passzív időtöltés. Míg a TV-t nézni lehet abszolút passzív, egy jó film megmozgathatja az ember agyát, főleg, ha van, akivel megbeszélje a látottakat, de egy kreatív hobbi az igazi. Lehet szó Instagram profilról, napló vagy blog írásáról, rajzolásról, festésről, keresztrejtvény fejtésről, társasjátékokról (felnőtteknek is!), de egy új étel elkészítéséről is. De stimuláció nélkül búcsút mondhatunk a mentális egészségünknek…

5, Edzés!

Említettük már a futást, de ha erre nincs lehetőségünk, máshogy szeretünk edzeni, vagy ki akarjuk egészíteni mással is: próbáljunk ki egy új rutint. Lehet ez reggeli torna fekvőtámaszokkal, felülések, súlyzózás, húzódzkodások: mindenkinek más működik a legjobban.

 

6, Ne csak online éljünk!

A vírus járvány előtt is komoly probléma volt az internet függőség, vagy legalább a túl sok interneten töltött idő. Mióta jól használható, olcsón elérhető mobil internet létezik, úgy érezhetjük, folyamatosan „viszket” az új testrészünk, amely egy pillanat alatt rá tud kapcsolódni a világ eseményeinek folyamára: legyen szó a hírekről vagy a közösségi médiáról.

Azonban ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a mentális egészségünket, le kell szakadnunk az online világ folyamatos információáradatáról. Legalább néhány órára naponta. Ezt érdemes lehet összekötni a kint töltött idővel és/vagy az edzéssel.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rendhagyó a szúnyogszezon: a katasztrófavédelem szerint inváziós fajok miatt kell közbelépni 3 vármegyében

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint idén szokatlanul alakult a szúnyoghelyzet. A nyár eleji aszály miatt kevés beavatkozásra volt...

Vlagyimir Putyin bizalmasa finanszírozta Donald Trump fiának luxusesküvőjét

Donald Trump Jr., az amerikai elnök fia és új felesége esküvője körül újabb részletek láttak napvilágot, amelyek komoly visszhangot...

6,17 milliárd forinttal tartoznak az autósok a magyar államnak: százezrek ússzák meg büntetlenül a gyorshajtást

Miközben a kormány a gyorshajtók büntetésének további szigorítását fontolgatja, döbbenetes számok mutatják, hogy a jelenlegi rendszer...

Ínygyulladás, parodontózis és parodontitisz

A fogakat körülvevő képletek betegségei közül a leggyakoribbak a bakteriális eredetű, szájüregből kiinduló megbetegedések, úgymint...

Ősszel is velünk marad a vízhiány – így lehetne enyhíteni rajta

Timár Gábor geofizikus szerint a vízhiány komplex probléma, amely komplex megoldásokat igényel.

A Nyilasra váratlan kiadással szembesül, a Kos vitába keveredik - Napi horoszkóp szeptember 15. keddre

A szenvedély, az elkötelezettség és a felelősségtudat között ez a nap arra hív minket, hogy teljes mértékben elkötelezzük magunkat...

Alkotmánybírákat választ és dönt a dízeltámogatásról ma az Országgyűlés – itt a menetrend

Alkotmánybírókat választhat és új törvényeket fogadhat el az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű...

Mekkora gondot okoz az USA inflációja?

„Az amerikai infláció augusztusban a vártnál magasabb volt: a maginfláció (CPI) havi összevetésben észrevehető mértékben, 0,29%-kal...

A franciák jelentős többsége pesszimista hazáját illetően

Hét hónappal az elnökválasztás előtt a franciák pesszimistábban ítélik meg hazájuk állapotát, mint az előző, 2022-es választások...

Jelentősen emelné a kormány a dohánytermékek jövedéki adóját

Az emelésnél figyelembe veszik, hogy egyes termékeket jelenleg kevésbé adóztatnak, mint azokat a dohánytermékeket, amelyeket...

Pottyondy Edina: A Fidesz röhög a markába

Pottyondy Edina kedden reggel új videóban osztotta ki a volt és a jelenlegi miniszterelnököt is.

0

Sport

Már Szoboszlai Dominik-ügyről írnak Liverpoolban

Újabb mérföldkő lebeg a magyar klasszis előtt.

Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után

A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.

Ha csak Szoboszlain múlik, a Liverpool sosem nyeri meg a BL-t: megérte feltenni mindent egy lapra?

Szoboszlai Dominik bombagólja kellett a fordításhoz az Atlético ellen, de egyetlen sztár nem elég a végső győzelemhez. Megéri a Liverpoolnak mindent a BL-re feltennie?

Fitnesztorna közben csinálta össze magát egy sportoló, így is megnyerte a versenyt

Rengeteg kritika zúdult a szervezőkre, hogy miért nem léptek közbe.

Olajoshordóba lógattak gyerekeket a magyar sportklubnál? Nemzetközi vizsgálat jöhet

Szabados Ármin édesapja nem vár tovább, jövő hét elejéig adott határidőt a Magyar Atlétikai Szövetségnek.

Nehéz döntés előtt Iraola: Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből

Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből a Tottenham ellen...

Komoly veszélyben a történelem legikonikusabb, megdönthetetlennek hitt világcsúcsa

Drámai emlékeket idézett elő a világdöntő a magasugrás abszolút bajnokából.

0
0

Bulvár

„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst

Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.

Sorra érik a pofonok a Fásy családot, most Majka, Sváby András és Hajós András is előálltak a saját kérdéseikkel

Fásyné Gurzó Mária előzetes letartóztatása a Nemzeti Kulturális Alap 80 milliós támogatásának gyanús elszámolása miatt nemcsak büntetőjogi, hanem éles kultúrkritikai vitát is kiváltott a hazai médiaszférába

A polgármester megmagyarázta, mit keresett a somogyi falubusz az albán tengerparton

Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.

Ha ez az e-mail kiszívárog, lehet, hogy másként alakul a választás

A 444 cikke szerint ettől féltek a Tisza Pártban miután Radnai Márk csoportja szembe került Magyar Péterrel.

Somogyi Zoltán: A Fideszben nagyon komoly kétségek vannak, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen mit is akar

A szociológus szerint a Fidesz elnöke nehezen tud visszatérni a magyar politikába, és még a saját pártja sem tudja, hol tart. Azt is mondta, hogy Orbán kijelentésével ellentétben szerinte igenis van félnivalója egyes

Zelcsényi Magyar Péternek: Én vagyok az illető, aki 560 napot dolgozott neked ingyen

Hadházy írt arról, hogy az Tisza volt rendezvényfőnöke csinálta a büfét az atlétikai vb-n.

Újabb gesztus a Magyar-kormánynak: hét éve nem látott vendég jön hétfőn Budapestre

Hivatalos látogatásra a magyar fővárosba érkezik Johann Wadephul német külügyminiszter.

Fordított hajmosás - egyre több fodrász ajánlja ezt a szokatlan módszert

Egyszerű csere, amely megmentheti a száraz hajvégeket.

Megrázó vallomásban jelentette be a Tisza politikusa, hogy rákos

Jelencsik József már megkezdte a kezelést.

„Erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból” - Lannert Juditék munkáját kritizálja az oktatáskutató

Facebookon jól mutató intézkedésekről és a valódi stratégiai célok hiányáról beszélt egy interjúban Radó Péter oktatáspolitikai elemző. Szerinte attól, hogy a Klebelsberg Központot kiiktatták, a rendszer maga

blogmorzsák

Kazetta, bajusz, Trabant: a csajozás fegyverei

A 80-as években menőséget nem lehetett megvenni, össze kellett vadászni.

Szeptember, egy őrült, stresszes hónap

Sokat tehetünk azért, hogy az átállás ne a stresszről szóljon.

0