Ezt olvasta már?


K&H: egyre többen távoznának a szülői házból

kevésbé vonzó a mamahotel

Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A “mamahotelben” lakó 19-29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.


hirdetés

A korábbi évekhez képest változtak a fiatalok költözési tervei, különösen azoké, akik még a szülőkkel közös háztartásban élnek. A K&H ifjúsági index második negyedéves eredményeiből kiderül, hogy az érintettek hogyan tervezik a lakhatásukat a jövőben.

vegyes a kép

A kutatás eredményei szerint a 19-29 évesek 60 százaléka már önálló háztartásban él, 40 százalékuk ugyanakkor még a szülőkkel lakik. Ez az eredmény lényegében megegyezik a korábbi két negyedévben mért alacsony értékkel: korábban - 2022 közepe előtt - jellemzően 45-50 százalék körüli volt a szülőknél lakó fiatalok aránya.

A “mamahoteles” fiatalok több táborba sorolhatóak a jövőbeni költözést tekintve. Többségük, 64 százalékuk majd később szeretne távozni, de egyelőre nem tartja ezt a kérdést égetőnek, míg 33 százalékuk a lehető leghamarabb szeretne elköltözni. Mindössze 3 százalékos azoknak az aránya, akik olyan jól érzik magukat a szülőkkel, hogy egyáltalán nem szeretnének önálló háztartásba menni. Utóbbihoz hasonlóan alacsony arányra a felmérés történetében évtizedes történetében még nem volt példa. Az elmúlt 5 évben átlagosan 10-15 százalékos volt, míg az azt megelőző években volt, hogy a 20 százalékot is meghaladta a szülői házban “maradók” aránya. Ma, a pandémia után viszont mielőbb szeretnének önálló lábra állni a fiatalok.

 

A lehető leggyorsabb költözést tervezők 31 százaléka saját lakás vásárlásával oldaná meg az önálló életét, 34 százalékuk pedig albérletbe költözne. A többiek egyebek mellett családtaghoz vagy a partnerükhöz távoznának.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. május 2-4. között történt.







0

hírek innen, onnan

Őrjöngeni kezdett, és mellkason szúrta magát – tragédia történt egy józsefvárosi házibulin

Négy ember ellen emeltek vádat, akik drogot árultak. Egyik vevőjük egy józsefvárosi buliban önkívületbe került, majd halálosan...

Kézhez kapták megbízólevelüket az EP-képviselők

Átvették megbízólevelüket hétfőn a júniusi európai parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők.

Elemzők mondták el, feltámadhat-e még az MSZP, és mi lesz az ellenzékkel

Az MSZP mindkét társelnöke lemondott, viszont a Párbeszéd-Zöldek vasárnapi kongresszusán újraválasztották a párt társelnökeinek...

Szoboszlai csapattársa elnézést kért, a skót kapus Varga Barnabásnak üzent

Ahogy korábban már jeleztük, a magyar válogatott 1-0-s győzelemmel zárta a Skócia elleni meccset. Az összecsapás egyetlen gólját Csoboth...

Rendőrségi vizsgálat is indult a gyermekintenzív osztályon történtek miatt

Egyelőre még nem tudni, hogy nyomozás is indult-e, és ha igen, akkor milyen bűncselekmény gyanújával.

Megszólalt Galambos Lajos lánya: nagyon hálás milliárdos szerelmének

Galambos Boglárka a nála 29 évvel idősebb Csipak Péterrel van együtt, aki mindenben támogatja.

Megoldották a szerelem képletét: ez az örök vonzalom titka

Fájdalmas útvesztőn vezet az út, de megéri.

Az egyik legszigorúbban őrzött börtönt kellett erdőtűz miatt elköltöztetni – Villámok miatt csaptak fel a lángok

Nagy erdőtüzek miatt 225 elítéltet kellett másik börtönbe költöztetni Kanadában, melyek elsősorban villámlások miatt keletkeztek. A...

Új hírek érkeztek Varga Barnabás horrorsérüléséről

Súlyos sérülést szenvedett a Skócia–Magyarország Európa-bajnoki csoportmeccsen Varga Barnabás. A labdarúgónak eltört az arccsontja,...

0

Sport

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

Kiderült, hogy a szuperszámítógép szerint mennyi esélye van a válogatottnak a továbbjutásra

Az Opta minimálisan a skótokat tartja esélyesebbnek az esti Eb-meccs előtt.

Nagy a baj: Varga Barnabást letarolták, elvesztette az eszméletét

Mozdulatlanul került a földre, az orvosok azonnal a segítségére siettek. Elvesztette az eszméletét, végül hordágyon vitték le.

Gusztustalanul reagáltak román kommentelők Varga Barnabás drámai sérülésére

Botrányos megjegyzéseket tettek az interneten a szörnyű eset után.

A skót szövetségi kapitány szerint a csapata nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest

Steve Clarke értékelt, miután Skócia búcsúzott az Eb-ről.

A 100. percben győztes gólt szerző Csoboth: Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták ezt élőben

A magyar válogatott gólszerzője érthető módon alig találta a szavakat a győztes gólja után.

Több csont is eltört Varga arcában

A magyar válogatott és a Ferencváros támadója továbbá agyrázkódást is szenvedett.

Meglepő, de ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott

Sorsdöntő meccs vár ránk vasárnap este a skótok ellen.

Németország drámai körülmények között nyerte meg az A csoportot

Nicklas Füllkrug a 92. percben fejelt a hosszú felsőbe, amivel Németország visszaelőzte az addig vezető Svájcot.

0

Bulvár

Megvan a súlyosan megsérült Varga Barnabás pontos diagnózisa

Az Európa-bajnokság számára biztosan véget ért.

Szoboszlai: Nem normális, hogy valaki az életéért küzd, az orvosok meg sétálgatnak, térjen észhez mindenki

A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.

Ő lett Magyarország szépe 2024-ben: megvan, ki nyerte a Miss World Hungary címet

Ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen, a nemzetközi döntőn.

Ez a gyümölcs jobb, mint az altató: egyél belőle lefekvés előtt, és pikkpakk álomba zuhansz majd.

Ha te sem szeretnéd gyógyszerek segítségével kezelni az álmatlanságod, érdemes lefekvés előtt ebből a gyümölcsből falatoznod egy keveset, ez a finomság ugyanis segít a könnyebb és gyorsabb elalvásban.

Riasztás hétfőre - durvul a helyzet Magyarországon is

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több helyen

Magyar Péter leleplezte Orbán Viktort, megint

Közösségi oldalán posztolva védte meg Manfred Webert.

Ukrán sajtó: Orbán Viktor a végsőkig kitartott, de végül elbukott

A miniszterelnöknek le kellett mondania az eddigi követeléseiről.

Börtönben ülő magyar színházigazgatónak kérnek kegyelmet a köztársasági elnöktől

Több mint 30 hónapja tölti jogerős börtönbüntetését a Budapest Showszínház, a Budai Szabadtéri Színház és a Nemzeti Operett Gálatársulat alapító-igazgatója Tóth Ádám. A különböző csalásokért elítélt

Hihetetlen botrány tört ki a magyar-skót meccs előtt

Mindez Budapesten történt, szurkolók százai dühöngenek. Egy német fapados légitársaság hibájából történt meg mindez.

blogmorzsák

A dobogókői bográcsos ételek sötét titka

Csodás kilátás, hangulatos erdő, bogrács: ám az élmény egy része illúzió.

Jön a rendkivüli meleg, így készítsd fel erre autód

Mutatjuk, így kerüld el a műszerfal, beltér károsodását!

Reszkethet az OpenAI

Egy magyar szoftverben egyesült az Ég Istene és a modern technológia

0