Ezt olvasta már?

Budapestre, Egerbe, Szegedre és Pécsre indul a legtöbb utazó adventkor

Kezdődik az adventi időszak, és ezt sokan utazással teszik még varázslatosabbá a Szallas.hu szerint. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...


Kamerával leste vendégeit egy pesti szépségközpont

A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) 30 millió forintra büntetett egy budapesti szépségközpontot, mivel megsértették az adatgyűjtési szabályokat; még a vendégeket is lehallgatták.


hirdetés

 

A NAIH azután kezdett el vizsgálódni,

hogy több bejelentés szerint is a szépségközpont minden helyiségében (irodában, kezelőben, folyosón, recepción) kamerákat láttak, sőt a menedzseri irodában mind a munkavállalókat, mind a vendégeket lehallgatják. A szépségközpontban összesen 32 kamerát telepítettek és működtettek, a bejárat mellett a folyosón, az irodában, az ügyfélváróban, a kezelő-, és a diagnosztikai szobákban is – közölte Dr. Udvari Jesszika, a budlegal adatvédelmi szakértője.


A vállalkozás a kamerás megfigyelés mellett rengeteg személyes adatot is gyűjtött,

illetve kezelt, beleértve az érzékeny információkat is, megsértve ezzel a GDPR és az Infotörvény több rendelkezését is. Mindkét esetben hiányoztak, vagy nem megfelelőek voltak a GDPR által előírt tájékoztatások és leírások, hiányzott a megfelelő hatásvizsgálat is. A szépségközpont gyakorlata szerint arra kérték vendégeiket, adják meg ismerőseik nevét és elérhetőségeit, majd ezen adatok felhasználásával

ingyenes kezelést ajánlottak az így megkeresett érintetteknek.

A vállalkozás nem adta meg a kamera különböző helyeken való használatához a jogalapot, és a személyes adatokat az érintett személyek beleegyezése nélkül gyűjtötte. A NAIH által a helyszíni szemlén lementett kamerafelvételeken egyrészt a munkavállalók munkaállomásai voltak láthatóak, úgy, hogy minden egyes helyen láthatóak és hallhatóak a munkavállalók munkavégzés közben.

A NAIH a döntés előtt két alkalommal is

500 ezer, illetve 600 ezer forint bírsággal sújtotta a vállalkozást amiatt, mert az nem tett eleget a tájékoztatásnyújtási kötelezettségének, a hivatal kérdéseire válaszait csak késve és hiányosan küldte meg.

nuus.hu







0
0

hírek innen, onnan

A legdurvább illetlenségek a repülőn, amik az őrületbe kergetik az utasokat

Az utasok még egy évtizeddel ezelőtt is megúszhatták az illetlen viselkedésüket, és csak a járaton lévő utazótársak bosszankodtak...

Bűnözőkként várták a szerb határon a Fradi-szurkolókat

Kemény meccsre készültek a szerb Csukaricski vendégeként a Ferencváros labdarúgói, a zöld-fehéreket kísérő szurkolókra pedig...

Hivatalos: Szekeres Tamás vezetőedző lett

A volt válogatott labdarúgó, Szekeres Tamás lett az NB II-ben 14. helyen álló BVSC-Zugló vezetőedzője.

Kiderült, miben halt meg a 25 éves profi futballista

A SSV Jahn Regensburg kedden hozta nyilvánosságra, hogy 25 esztendős korában meghalt a csapat játékosa, Agyemang Diawusie. A klub...

A tízpontos büntetés után újabb levonással sújthatják a liverpooli klubot

Újra izgulnia kell a nemrégiben 10 pont levonásával büntetett Evertonnak: a liverpooli klubtól további egységeket vehetnek el.

Leváltották Jenei Zoltán országos kórházi főigazgatót

A mai napon leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét, Jenei Zoltánt – értesült több forrásból a...

Hogyan alakítsunk ki egy családbarát kertet?

A családbarát kert mögött sokkal több van, mint csupán egy jól rendezett zöld terület.

Barátságtalan húzásra készül a legnépszerűbb jegyzetelő program

Úgy tűnik, hogy a nehézségekkel küzdő, de népszerű jegyzetelő alkalmazásnak, az Evernote-nak is meg kell hoznia egy barátságtalan...

Shannen Doherty rákja a csontjaira is átterjedt, tovább küzd a gyógyulásért

A színésznőnél 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, a masztektómia, a kezelések és a többévnyi remisszió után azonban ismét szembe...

0

Sport

Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa

Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.

Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt

Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.

Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában

Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.

Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek

A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.

Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen

A Bayern csoportjában érik a szenzáció.

A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t

A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.

Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United

Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.

Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”

Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...

Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt

Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok

Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.

Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi

Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik

Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest

A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r

Egy hiba zuhanyzáskor, amit mindenki elkövet - A bőrgyógyász szerint nagyon káros a bőrre

Nem mindegy, milyen sorrendben viszed fel a termékeket zuhanyzás során.

Havazás, ónos eső – térképen mutatjuk a csütörtöki veszélyeket

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több figyelmeztetést is kiadott, jelezte az ónos eső miatt nem kizárható a piros riasztás sem. A közútkezelő azt kéri, aki teheti, ne üljön autóba.

Újabb két boltlánc döntött úgy, hogy nem nyit ki szenteste napján

Egyre több üzletről derül ki, hogy nem nyitnak ki december 24-én, ám úgy tűnik, a plázák még bekavarhatnak. A KASZ elnöke mondta el, mit érdemes tudni ennek kapcsán.

Rangsorolták az autókat a műszaki vizsgán: íme a legjobbak és a leggyengébbek

Több mint 10 millió autó adatai alapján a TÜV legújabb összesítése. Most már a 12-13 éves autók is szerepet kaptak.

blogmorzsák

Exkluzív fotók a bálról, amelyen magyar hercegnő is ott volt

Az utolsó magyar király dédunokái az elegáns párizsi Le Bal-on mutatkoztak be.

Lézergravírozó a jövőből - Wainlux K8 teszt

Gyerekjáték a munka kezdőknek is az új lézergravírozóval.

0