Ezt olvasta már?

0

Kiemelt rendőri jelenlét szeptemberben az iskolák környékén

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben.


hirdetés

 

A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.

 

A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában, reggel 7 és 8 óra között, valamint délután 13 és 14 óra között.

 

A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsaink:

 

Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!

 

Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!

Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.

A frekventáltabb helyeken torlódások alakulhatnak ki, hosszabb menetidővel számoljunk!

A kijelölt parkolóhelyen megállva szállítsuk ki a gyereket, lehetőleg a jobb oldalon!

Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!

A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!

Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!

Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!

Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!

 

 







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Hegedűs D. Géza: „Nem mi választjuk a feladatainkat”

A csodálatos művész, aki 51 éve a Vígszínház színésze, fontos örökséggel érkezett a pályára.

Kocsis Máté Pünkösd vasárnap sem hagyta ki, hogy felhasználja a Fico elleni merényéletet a kampányhoz

Az Orbán-kormány következetesen „baloldalinak” és Ukrajna-pártinak állítja be Robert Fico merénylőjét, aki valójában egy...

Gyurcsány Ferenc egy posztban szállt bele Magyar Péterbe és Sulyok Tamásba

A DK elnöke szerint valójában szinte semmit sem tudunk a Tisza Párt alelnökéről, a párt EP-jelöltjeiről, ahogy Sulyok Tamásról sem.

Ezeket a gyógyszereket csak engedéllyel viheted magaddal a külföldre

Külföldi utazás előtt ezt ellenőrizd, ha gyógyszer viszel magaddal.

Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil

Mivel az elkövetőt hasonló bűncselekmények miatt korábban már kétszer is elítélték, a mostani eset után lehetett alkalmazni a három...

Camilla válna Károlytól

Kevesen tudják, de a Károly király és fia közt kialakult feszült viszonért első sorban Kamilla királyné a felelős.

„Már újra együtt élnek…” – Hajdú Péter is megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról

A műsorvezetőnek fogalma sem volt, hogy a Frizbi TV adásában jelentik majd a nagy hírt

Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat

Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a...

Hosszú idő után új közös fotón Jennifer Lopez és Ben Affleck

A testbeszédük sokat elmond a viszonyukról.

Két hét múlva ismét lehet sarki fény

Újra sarki fényben gyönyörkedhet a világ szinte biztosan, ugyanis újabb napkitörések várhatók. Az a hatalmas napfolthalmaz, amely...

Újabb három embert vettek őrizetbe a Robert Fico elleni merénylet miatt

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) újabb három embert vett őrizetbe és gyanúsított meg a Robert Fico elleni merénylet...

0

Sport

F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra

Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.

Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál - hivatalos

Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az MTI.

Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje

Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.

A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit

Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan

Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse

Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.

„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...

Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.

Döbbenetes döntést hozott a Real Madrid edzője a BL-döntőről

Carlo Ancelotti váratlan bejelentést tett, de szerinte nincs vita a kérdésben.

Ez ám a fordulat: mégsem távozik a világbajnok, hanem életre szóló szerződést kötött

Jesús Navas az év végéig folytatja a játékot, utána pedig ő maga választhatja ki, hogy milyen pozícióban szeretne a Sevillánál dolgozni.

Őrületes dráma a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójában

Szinte csak matematikai esélye volt a kiesésre az utóbbi két hétben tétlenül izguló csapatnak, mégis kiesett.

Mezőkövesd: Cseri Tamás elárulta, hol folytatja a karrierjét

Az NB I-ben a mostani szezon utolsó fordulója a Mezőkövesd-MTK meccsel indult péntek este. Az élvonaltól búcsúzó kövesdiek egy pontot […] A Mezőkövesd: Cseri Tamás elárulta, hol folytatja a karrierjét bejegyzés

„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók

Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.

0

Bulvár

Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor

Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm

Órapontosan szedi a magas vérnyomás gyógyszereket? Ezért jár el rosszul, ha nem.

A magas vérnyomás jól kezelhető, ha odafigyelünk néhány dologra - köztük a gyógyszerszedés szabályaira is!

Folytatódik Nótár Mary hatalmas botránya

Jelenleg is perben állnak egymással.

Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt

Szerinte a Tisza Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért.

Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel

Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs

Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.

Az intim területekről való gondoskodás elengedhetetlen része a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Eddig talán nem is gondoltad volna, de bizony akad néhány típusú fehérnemű, melyek súlyos problémákhoz vezethetne

Magyarországon is megjelent a "horrorkullancs": halálos vírust terjeszt

Igazoltan fertőzött meg egy férfit a krími-kongói lázzal a Hyalomma marginatum nevű egzotikus kullancs Spanyolországban. De a magyarok vérében is kimutatták az ellenanyagot.

Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...

Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka

Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel

blogmorzsák

Egy nap Dániában

Ismerkedjünk meg egy kicsit Dánia vasútjával, mely a magyar médiában meglehetősen ritkán szerepel.

Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe

Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.

Itt a Bon Jovi új dala

A Living Proof már a második a sorban.

0