Ezt olvasta már?


MSZP: meg kell kezdeni a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra

A 2024-es önkormányzati választásokra történő felkészülés megkezdését sürgette pénteken az MSZP társelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint a helyieknek kell kiválasztania azt az egy ellenzéki jelöltet, aki a kormánypárti kihívója lesz helyben.


hirdetés

A szocialista politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "nincs demokratikus és jóléti Magyarország erős önkormányzatok és erős önkormányzatiság nélkül".

Hozzátette: akkor amikor a Fidesz elvonja a forrásokat az önkormányzatoktól, a településen élőkkel "babrál ki".

A társelnök azt mondta, nem véletlen, hogy a Fidesz 2024-ben egy napra szervezte az önkormányzati és az európai parlamenti (EP-) választásokat. A Fidesz nem akarja, hogy a polgármesteri kampányok a településen elért eredményekről szóljanak, hanem "vastag brüsszelezést, szuverenitáskérdést és identitáskampányt akar csinálni".

Kunhalmi Ágnes elmondta, az MSZP levéllel fordult a többi demokratikus párthoz, hogy a helyi együttműködések érdekében kezdjék el a tárgyalásokat. Jelezte, a demokratikus ellenzéki pártok többsége nyitott volt a kezdeményezésre.

A társelnök úgy látta, helyben kell megállapodni és az egyetlen, a legjobb ellenzéki jelöltet kell kiválasztani a Fidesz jelöltjével szemben.

Hozzátette: ha az együttműködő felek nem tudnak megállapodni, akkor előválasztásra van szükség.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, a helyi választásokba a civileket is be kell vonni, minden településen meg kell találni azt a konstrukciót, amellyel meg lehet mozdítani az ellenzéki szavazókat. Ez lehet egyesületi forma, vagy pártlogók feltüntetése, vagy civilek és pártok együttműködése - részletezte.

A politikus közölte, az MSZP eddig 11 polgármesterről nyilvánította ki, hogy ha indulnak az önkormányzati választáson, támogatják őket. Ide sorolta Lengyel Róbertet (Becsülettel Siófokért Egyesület) Siófok polgármesterét, Gajda Pétert (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a főváros XIX. kerületének vezetőjét, Horváth Csabát (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a XIV. kerület polgármesterét, Bónis Imrét (MSZP), a Baranya vármegyei Sámod 1990 óta hivatalban lévő vezetőjét, továbbá Nemény Andrást (Éljen Szombathely! Egyesület- Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa), Szombathely polgármesterét, Fehér Lászlót (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület), Celldömölk polgármesterét, Szabó Józsefet (MSZP), aki Répcelakot vezeti, valamint Péterffy Attilát (Mindenki Pécsért Egyesület), Pécs polgármesterét.

Kunhalmi Ágnes elmondta, támogatják a szocialista Kormos Annát, aki Mezőcsát, Márton Rolandot, aki Székesfehérvár, Csige Tamást, aki Hajdúdorog, Grőber Attilát, aki Pápa, Somlyódy Csabát, aki Budapest X. kerületében, Csizmazia Ferencet, aki Budapest XVI. kerületében, Lukoczki Károlyot, aki a főváros XVII. kerületében és Pajin Bálintot, aki Budapest XXII. kerületében lenne polgármester.

 

 

MTI







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Houstonban jártak a magyar űrhajósjelöltek

Áprilisban tíznapos amerikai egyesült államokbeli szakmai úton vettek részt a magyar űrhajósjelöltek Houstonban, majd Philadelphiában -...

Iskolának ütközött, és átütötte a falat egy autó

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Nagyon régen költött ennyit a világ fegyverekre, mint tavaly

A lista élén az Egyesült Államok, Kína és Oroszország áll.

Ifjabb Schobert Norbert drámai vallomása: "Azt hittem, elveszítettem az apámat."

Nem mindennapi akaratereje van Rubint Réka és Schobert Norbi fiának, ifjabb Schobert Norbertnek.

T. Danny új szerepben próbálja ki magát: Vajon felhagy az énekléssel is?

Az énekes hamarosan debütál műsorvezetőként..

Paris Hilton először beszélt 5 hónapos kislánya személyiségéről

Paris Hilton megtörte a csendet, és mesélt a kislányáról, Londonról. A 43 éves anyuka egy podcastben árulta el többek közt azt, hogy...

Mikroműanyag: mindenhol ott van, és nagy károkat okoz

Április 22. A Föld napja. Persze jó lenne, ha nem csupán ezen az egyetlenegy napon figyelnénk oda a környezeti problémákra.

Állatkínzás miatt kell felelnie egy mezőnyarádi férfinek

Állítása szerint próbált humánusabb módon megszabadulni a nem kívánt kutyától.

Halálos ítéletet küldött a dusnoki házaspár Orbán Viktornak

Az ügy kiskorú veszélyeztetése miatt indult, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának kísérlete lett belőle.

Keményen odaszólt Sulyok Tamás, elmondta, ki az úr az Európai Unióban

Szlovéniában találkozott a köztársasági elnök a szomszédos országok államfőivel.

Fontos nap jön a forintnak: beszűkültek az MNB kamatvágási várakozások, mégis esett a magyar fizetőeszköz

Bár egysíkú lett a Portfolio szakértői felmérése a keddi MNB kamatcsökkentéssel kapcsolatban, mégis izgalmas lesz az esemény, főleg...

0

Sport

Telegdy-Kapás Boglárka teljesen összeomlott

Két pszichológus is segít neki ebben a nehéz időszakban.

A liverpooli győzelmet csalásnak tartják Angliában

A pórul járt csapat elfogult bíróról írt a hivatalos oldalán.

Meghalt az olimpiára készülő sportoló

Tragikus hirtelenséggel, 34 éves korában elhunyt Adrian Lehmann, aki Svájc egyik legjobb maratonfutója volt - írja a Bild.

Max Verstappen egy másik világsztárra cserélte a barátnőjét

Kelly Piquet nem hagyta szó nélkül a dolgot.

Korábbi sztárbíró is véleményezte a tegnapi PL „csalást”

A Nottingham tanácsadója nem fogta vissza magát.

Luis Enrique lánya falja a válogatott focistákat

A csinos, fiatal spanyol lány lovaspólózik és influenszerként is nagyon népszerű.

„Erik ten Hag állásába fog kerülni ez a meccs.” – beleállt a Liverpool legendás védője az edzőbe a United előd...

Hiába jutott zsinórban másodjára FA-kupa döntőbe a Manchester United, egyáltalán nem volt meggyőző a csapat teljesítménye, hiszen 3-0-s előnyről sikerült majdnem kiénekelni a Coventry-nek a sajtot a Vörös Ördög

Szoboszlaival olyan történt Liverpoolban, ami eddig nem sűrűn fordult elő

A magyar válogatott focista csapata gólgazdag meccset játszott a Fulham otthonában.

Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgólós meccset játszottak

A Liverpool 3-1-re nyert a Fulham otthonában a Premier League 34. fordulójának vasárnapi játéknapján, így tartja a lépést az éllovas […] A Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgóló

Csak erős idegzetűeknek: rettenetesen nézett ki a Barca holland sztárjának sérülése - kép

A bajnokságban már biztosan nem lesz több meccse, az is nagy kérdés, hogy az Európa-bajnokságra felépül-e.

Döbbenetes tragédia: hihetetlen körülmények között szörnyethalt a sportoló

Golfozni ment az Egyesült Államokban, amikor bekövetkezett a szörnyű baleset.

Cseh Laci nehezen veszi rá magát a sportolásra

Úszópályafutása befejezése óta felszaladt néhány kiló Cseh Lászlóra. A visszavonult sportoló bevallotta, ritkán veszi rá magát a sportolásra, a kislányával viszont nagyon sokat sétál, a kikapcsolódást pedig t

0

Bulvár

Orbán Viktor megnyomta a pánikgombot: ez már maga az istenkísértés, a tűzzel játszanak

Pénz, paripa, fegyver, de a helyzet nem javul, sőt egyre rosszabb - vélekedett a miniszterelnök. Világháborúról is beszélt, amiből ki kellene maradni.

Balog Zoltán a kegyelmi ügy után zárt körben elárulta, egy letartóztatással fenyegetett lelkészt is meg akart ...

Balog Zoltán szerint a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, ezért látta, hogy baj van.

A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli munkavégzés, a 60-as nyugdíjba vonulás pedig ma már inkább álom,

Épített zuhanykabin ötletek – Így hozhatod ki a legtöbbet a fürdőszobádból

Az épített zuhanykabin egyre népszerűbb megoldás a fürdőszobában – nem véletlenül. Ezek az egyedi megoldások stílusosak és praktikusak is egyben.

Nagyon vigyázz, ha ilyen üzenetet kapsz - Az összes pénzed eltűnhet a számládról

Most a Magyar Nemzeti Bank nevével és logójával élnek vissza a csalók.

Így takaríthatod le biztonságosan a tévé képernyőjét

Manapság már rengeteg kiváló képminőséggel rendelkező tévé közül válogathatunk, sok pedig egészen elképesztő funkciókkal is rendelkezik, még tovább emelve a tévénézés élményét. Ezeknek a készülékeknek

Miért körözött hat órán át Bécs felett egy repülőgép vasárnap?

A Beech B200 Super King Air repülőgép vasárnap reggel 7 óra 36 perckor szállt fel a pozsonyi repülőtérről (BTS), és Bécs felé repült. Az Asr144-es járatszámú gép órákig körözött ott, mígnem körülbelül ha

Itt él Falusi Mariann: a kertje olyan, mint egy elvarázsolt oázis

Falusi Mariann szentendrei otthona olyan színpompás, mint egy mesebeli házikó.

Arnold Schwarzenegger merész kijelentést tett Magyarországról, a szomszédaink biztosan nem örültek neki

Az Osztrák Tölgy rengetegszer járt már hazánkban, filmet is forgatott nálunk, és mindig elismerően nyilatkozott a magyarokról.

Tinédzser lány egymaga újította fel a család házát - padlót fogsz az eredménytől

A saját édesanyja sem sejtette volna, hogy tinédzser lánya nemcsak segít a felújításban, de teljesen át is vállalja azt.

Orbán Viktor: Háború

A miniszterelnök friss posztja alapján sem nehéz dekódolni, mi a Fidesz fő kampánytémája

0