Mindenkit kitesznek, senki nem marad a helyén
Szinte teljes nagytakarítást hajt végre a kormány az egyetemi alapítványok vezetésében: a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagság 98 százalékát lecserélik, miközben a testületek jogköreit is alaposan megnyirbálják.
Az új vezetők egyik legfontosabb feladata már a megszüntetés előtt álló alapítványok átvilágítása és felszámolásuk előkészítése lesz.
Teljesen megújulnak az egyetemi alapítványok kuratóriumai és felügyelőbizottságai – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) által fenntartott egyetemek kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok újraválasztásával kapcsolatban kiírt pályázata sikeres volt, a rövid határidő ellenére több mint 1200 pályázat érkezett, amelyből 660 pályázat felelt meg a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek – írt a tárca. A kuratóriumokban és a felügyelőbizottságokban összesen 168 szabad hely betöltéséről született döntés, ezzel a tagság 98 százaléka lecserélődött.
A kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok kijelöléséről a szenátusok véleményének figyelembevételével, valamint az Állami Számvevőszék feddhetetlenségre, függetlenségre és pártatlanságra vonatkozó vizsgálatát követően az alapítói jogokat gyakorló miniszter döntött. A kijelölt kuratóriumi tagok összeférhetetlenségének vizsgálatát az Integritás Hatóság végzi a jogszabályban meghatározottak szerint – tudatta a tárca, megjegyezve: a kiválasztás során cél volt, hogy a kuratóriumokba ne kizárólag felsőoktatási szereplők kerüljenek be, hanem a jogi, pénzügyi kompetencia is megjelenjen.
Közölték azt is, hogy a megszüntetés előtt álló kekvák alapító okiratainak módosítása jelenleg folyamatban van. A módosítás célja, hogy a kuratóriumok jogkörei a törvény által meghatározott minimumra szűküljenek, több döntés az alapítói jogok gyakorlójának jóváhagyásához kötött legyen, és a legfontosabb döntési jogosultságok az alapítói jogok gyakorlójának hatáskörébe kerüljenek vissza.
A tárca rögzítette: az új kuratóriumok feladata elsősorban az alapítványok átvilágításához szükséges adatszolgáltatás biztosítása, valamint a kekvák megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az új tagok kijelölésével párhuzamosan zajlik a kekvák által fenntartott egyetemek alapító okiratainak és szervezeti és működési szabályzatainak jogszabályon alapuló áttekintése. Ennek célja, hogy az akadémiai szabadság maradéktalan érvényesítése érdekében az intézmények működése 2026. október 31-ig teljeskörűen megfeleljen az új jogszabályi előírásoknak.
A minisztérium célja, hogy az egyetemek a jövőben nagyobb szakmai és intézményi önállóság mellett, világos felelősségi és elszámoltathatósági keretek között működhessenek.
Az új egyetemi modell kialakítása érdekében a tárca egyeztetéseket folytat oktatókkal, hallgatókkal és az oktatást, kutatást támogató egyetemi polgárokkal, továbbá felsőoktatási intézményekkel, szakszervezetekkel, hallgatói önkormányzatokkal és felsőoktatási szakértőkkel is.
A felsőoktatás megújításának célja egy olyan kiszámítható, szakmailag önálló és versenyképes egyetemi rendszer kialakítása, amelyben az intézményi autonómia, a minőségi működés és az elszámoltathatóság egymást erősítve érvényesül
– hangsúlyozta a minisztérium.
Ahogy arról beszámoltunk, július elején derült ki, hogy a kormány nyílt pályázatot hirdetett a kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyekre. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a cél, hogy a felsőoktatási intézmények irányításában „a szakmai alkalmasság, az átláthatóság és az intézményi közösségek véleménye egyaránt érvényesüljön”.
index
hírek innen, onnan
Jön az online állatgyógyszer-vásárlás – de nem minden készítmény rendelhető
Új szabályok lépnek életbe az állatgyógyászati készítmények internetes értékesítésében, az antibiotikumok nyilvántartásában és...
Vészharang: veszélyben a teljes budapesti szállodahajó-üzletág az alacsony vízállás miatt
A szállodahajózás közel két hónapja működési zavarral küzd, az ágazat megmentéséhez összehangolt állami és szakmai cselekvésre van...
Ma érkezik az új magyar pénzérme, mutatjuk, milyen gyönyörű lett
Új emlékérmével gazdagodik a magyar érmepaletta: szeptember 15-én kerül forgalomba a Nagyvázsonyi vár emlékére kibocsátott ezüst- és...
Újabb súlyos csapást mért az Egyesült Államok a második legnagyobb orosz bankra
Az Egyesült Államok újabb, Iránnal kapcsolatos szankciókat vetett ki az orosz VTB Bankra, mivel Washington azzal vádolja a pénzintézetet,...
Várhat börtön a NER-vezérekre? Unger Anna a HVG-Címlapsztoriban
Létezik-e korrupciós banánhéj? Lehet-e sürgetni a nyomozókat a nyilvánosság erejével? A vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről és...
„Mindjárt pofán vágom.” – Majdnem verekedés lett a menyasszonyrablásból a Házasság első látásra lagziján
Majdnem verekedésbe fulladt a menyasszonyrablás Zentai Merci és Bakonyi Renátó esküvőjén. A Házasság első látásra legújabb adásában...
Mi történik, ha túladagoljuk a B7-vitamint? – Naponta ennyit kellene csak bevinni
A biotin – más néven B7-vitamin – nagyon sok haj- és körömerősítő étrend-kiegészítőben megtalálható. De vajon mennyire hasznos,...
Tudod, hogy hívják azt a kis boltívet a körömágyadnál? – Nagy bajt jelez, ha bepirosodik
A körmök tövénél látható világos boltív elváltozásai gyakran különböző, akár a szervezet egészét érintő betegségekre...
Fájdalmas feszülést érez a szeme mögött? Ezek lehetnek a leggyakoribb okai
A szem mögött jelentkező feszítő, nyomó érzés kellemetlen és olykor ijesztő panasz lehet, különösen akkor, ha fejfájás, látászavar...
Benyújtották a javaslatot: megemelné a kormány a dohánytermékek jövedéki adóját
A tervek szerint kedden este már szavazni is fognak róla.
Itt a tervezet: durván emelné a cigi és a dohánytermékek jövedéki adóját a kormány
A tervezett adóemelés a hagyományos cigarettától a vágott dohányon át egészen az új generációs, hevített termékekig minden...
Globális tanulási válságot jelez a PISA, a lexikális tudásra építő „angol csoda” lehet az új sikerrecept
Miközben a magyar sajtó most is a lehangoló hazai eredményekre koncentrál, a friss PISA-jelentésből globális tanulási válság képe...
Sport
Már Szoboszlai Dominik-ügyről írnak Liverpoolban
Újabb mérföldkő lebeg a magyar klasszis előtt.
Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után
A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.
Elismerte a hibát a játékvezetői testület, szabálytalan gól döntött a manchesteri derbin
Érvényteleníteni kellett volna Erling Haaland találatát.
Ha csak Szoboszlain múlik, a Liverpool sosem nyeri meg a BL-t: megérte feltenni mindent egy lapra?
Szoboszlai Dominik bombagólja kellett a fordításhoz az Atlético ellen, de egyetlen sztár nem elég a végső győzelemhez. Megéri a Liverpoolnak mindent a BL-re feltennie?
Egyre biztosabb: Marco Rossi nagy visszatérővel erősíti meg a magyar válogatottat
Jól játszik, sokat játszik, itt a helye.
Fitnesztorna közben csinálta össze magát egy sportoló, így is megnyerte a versenyt
Rengeteg kritika zúdult a szervezőkre, hogy miért nem léptek közbe.
Olajoshordóba lógattak gyerekeket a magyar sportklubnál? Nemzetközi vizsgálat jöhet
Szabados Ármin édesapja nem vár tovább, jövő hét elejéig adott határidőt a Magyar Atlétikai Szövetségnek.
Nehéz döntés előtt Iraola: Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből
Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből a Tottenham ellen...
Tragédia Viníciuséknál, összetört a Real Madrid brazil sztárja
Súlyos motorbaleset, ketten meghaltak.
Komoly veszélyben a történelem legikonikusabb, megdönthetetlennek hitt világcsúcsa
Drámai emlékeket idézett elő a világdöntő a magasugrás abszolút bajnokából.
Lamine Yamal szerint csupán két név jöhet szóba az idei Aranylabda-szavazáson
Másnak esélye sincs a 19 éves támadó szerint.
Bulvár
„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst
Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.
Sorra érik a pofonok a Fásy családot, most Majka, Sváby András és Hajós András is előálltak a saját kérdéseikkel
Fásyné Gurzó Mária előzetes letartóztatása a Nemzeti Kulturális Alap 80 milliós támogatásának gyanús elszámolása miatt nemcsak büntetőjogi, hanem éles kultúrkritikai vitát is kiváltott a hazai médiaszférába
A polgármester megmagyarázta, mit keresett a somogyi falubusz az albán tengerparton
Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.
A férfiak eltakarják az arcukat, a nőknek pedig több szeretőjük is lehet: a tuaregek különös világa
A Szahara kék ruhás vándorai évszázadok óta őrzik különös hagyományaikat. A tuaregek világa tele van meglepő szokásokkal.
Ha ez az e-mail kiszívárog, lehet, hogy másként alakul a választás
A 444 cikke szerint ettől féltek a Tisza Pártban miután Radnai Márk csoportja szembe került Magyar Péterrel.
Somogyi Zoltán: A Fideszben nagyon komoly kétségek vannak, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen mit is akar
A szociológus szerint a Fidesz elnöke nehezen tud visszatérni a magyar politikába, és még a saját pártja sem tudja, hol tart. Azt is mondta, hogy Orbán kijelentésével ellentétben szerinte igenis van félnivalója egyes
Zelcsényi Magyar Péternek: Én vagyok az illető, aki 560 napot dolgozott neked ingyen
Hadházy írt arról, hogy az Tisza volt rendezvényfőnöke csinálta a büfét az atlétikai vb-n.
Hadházy Ákos súlyos részleteket teregetett ki, kínos ügy látott napvilágot a Tisza Párt körül
Az állatorvos a „régi rendszer” módszereit emlegeti.
Elnyelt egy buszt az aszfalt a XV. kerületben, megrázó baleset történt
Vízalámosás okozta a balesetet.
Újabb gesztus a Magyar-kormánynak: hét éve nem látott vendég jön hétfőn Budapestre
Hivatalos látogatásra a magyar fővárosba érkezik Johann Wadephul német külügyminiszter.
Fordított hajmosás - egyre több fodrász ajánlja ezt a szokatlan módszert
Egyszerű csere, amely megmentheti a száraz hajvégeket.
Megrázó vallomásban jelentette be a Tisza politikusa, hogy rákos
Jelencsik József már megkezdte a kezelést.
blogmorzsák
Kazetta, bajusz, Trabant: a csajozás fegyverei
A 80-as években menőséget nem lehetett megvenni, össze kellett vadászni.
Szeptember, egy őrült, stresszes hónap
Sokat tehetünk azért, hogy az átállás ne a stresszről szóljon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


