Rendőrnek adták ki magukat: öten buktak le a 19 milliós csalási kísérletnél
Öt ukrán férfi letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, miután jelentős kárt okozó csalás gyanújába keveredtek. Az ügy hátterében egy februári eset áll, amikor egy sértettet 50 ezer euró (19 millió Ft) készpénz átadására próbáltak rávenni egy jól megszervezett telefonos átveréssel.
A bűncselekmény azonban nem járt sikerrel, mivel az illető időben felismerte a csalást, és együttműködött a hatóságokkal a tettesek elfogása érdekében.
Február 19-én a sértettet munkahelyén egy magát rendőrnek kiadó ismeretlen hívta fel. A telefonáló azt állította, hogy a férfi devizaszámlájáról illetéktelenek próbáltak pénzt leemelni, és ezért a megtakarításai veszélyben vannak. A hívó ezután egy állítólagos banki ügyintézőt kapcsolt, aki arra kérte a sértettet, hogy adja meg internetbanki belépési adatait. Mivel a férfi nem tudta ezeket az adatokat, a csalók azt javasolták, hogy vegyen fel 50 ezer eurót készpénzben, és adja át egy „kollégának” aki biztonságba helyezi a pénzt.
A sértett eleinte eleget tett a kérésnek, később gyanút fogott, és feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságokkal együttműködve végül beleegyezett, hogy részt vesz egy csapdában, amelynek célja a csalók leleplezése volt.
Február 27-én a sértett egy elhagyatott parkolóban találkozott az egyik gyanúsítottal, hogy átadja neki a pénzt. A nyomozók által biztosított boríték azonban nem tartalmazott valódi készpénzt. A találkozó során a rendőrök tetten érték a gyanúsítottat, aki megpróbált elmenekülni. A helyszínen négy férfit fogtak el, míg az ötödik társukat, aki gépjárművel hagyta el a parkolót, később egy másik vármegyében sikerült elfogni. A bíróság végül mind az öt férfi letartóztatását elrendelte, és a döntést az ügyész, a gyanúsítottak, valamint védőik is tudomásul vették, így az hatályossá vált.
blikk
hírek innen, onnan
Halálos baleset péntek éjjel: a mélybe zuhant egy autó a Váci úti felüljáróról - sokkoló fotók
Nem sokkal péntek éjfél előtt brutális autóbaleset történt a Váci úti felüljárón a Gönc Árpád Városközpontnál. Két autó úgy...
Súlyos baleset történt a Váci úton, öt autó ütközött, az egyik lezuhant a Róbert Károly körútnál a felüljáróról
A hidat lezárták, a lezuhant kocsi roncsaiból egy beszorult utast a tűzoltók emeltek ki.
Megdőlt egy 23 éves rekord Hollywoodban – a sci-fik új királya
A Project Hail Mary 230 millió dollárral túlszárnyalta a Jelek amerikai bevételét.
Újabb győzelmet zsebelt be Révész Bulcsú a vb-selejtezőkön, de pokoli nehéz feladat vár rá a folytatásban
Már csak két siker választja el a főtáblától a 19 éves játékost.
Keane kiakadt a "magyarszabályra", és bírózott: "Nemzetközileg erre nem kellett figyelnünk"; Vignjevic: "Harakirit követtünk el" - edzői értékelések
Az NB I 29. fordulójának pénteki játéknapján két mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Megszólaltak a gyártók: elárulták, tényleg tönkreteszik-e a hűtőt a hűtőmágnesek
Sokan évek óta díszítik vele a hűtőt, mégis újra meg újra felmerül a kérdés, árthat-e a készüléknek ez a hétköznapi szokás. Most...
Anyósom ecetbe mártotta a rongyot, majd a csap köré tekerte. Nem hiszed el, mi történt
Azóta csak így csinálom.
Kertészek titkos fegyvere: így segít a csalán a paradicsomnak
A paradicsom most, az első melegebb napok után kezdi meg igazán a növekedést, és ebben az időszakban dől el, milyen lesz az egész...
Ne a párkányra tedd: ettől a helytől úgy virágzik majd a szobanövényed, mint még soha
Sokan automatikusan az ablakpárkányra teszik a szobanövényeiket, abban bízva, hogy így jutnak a legtöbb fényhez. A valóság azonban ennél...
Topligák: Megint botlott a Real Madrid, a kiesés réme fenyegeti a West Hamet - eredmények, videók
A Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a vendég Gironával a spanyol bajnokság 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Keane kiakadt a "magyarszabályra", és bírózott: "Nemzetközileg erre nem kellett figyelnünk"; Vignjevic: "Harakirit követtünk el" - értékelések
Az NB I 29. fordulójának pénteki játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Sport
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
Döbbenetes bejelentést tett az elhunyt magyar olimpiai bajnok gyermeke
A tornász Keleti Ágnes fia olyan dologra készül, amire kevesen számítottak.
Donnarumma könnyek között magyaráz-kodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók
Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.
Ez már a kőkemény krízis Liverpoolban – Slot menesztése aligha oldja meg
Az, hogy Arne Slot az idény végén távozik a Liverpool éléről, szinte borítékolható.
Kerkez egyetlen szóval búcsúzott a liverpooli legendától, aki a nehéz időkben is mellette volt
A nyáron távozó Andy Robertson Kerkez Milos mellett már csak elvétve kapott lehetőséget a mostani idényben.
Szalah után itt az újabb távozó, kilenc év után hagyja el a védő a Liverpoolt
Közel négyszáz tétmeccsen szerepelt eddig a Vörösöknél.
Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával
Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.
Rendelkezett a FIFA, az iráni válogatott nem játszhat a világbajnokság során Mexikóban
Továbbra sincs tisztázva a csapat helyzete.
A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után
Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.
Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja
A szezonban nem először rúgott szenzációs szabadrúgásgólt.
Az olimpiai negyeddöntős olaszok sem jelentettek akadályt, sikerrel zárták a vb-felkészülést női hokisaink
A tornát vasárnap Franciaország ellen kezdi meg a magyar válogatott.
Szoboszlai Dominik helyett másik liverpooli sztárt nézett ki a Real Madrid
A Real Madrid és a Liverpool szenzációs csereüzletre készül.
Bulvár
Politizálni kezdett az óvónő a csoportban - Az apa félrehívta, és megdöbbentő magyarázatot kapott
Dávidnak hamarabb el kellett hoznia a kislányát az óvodából, aztán meghallotta, hogy odabent politikáról beszélgetnek.
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Az e heti felmérés kormányváltó hangulatot jelez.
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A rendelet szerint az épületek megengedett magassága 56 méter.
Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
Tartogat még meglepetést a nagyvállalkozó, aki három nappal az országgyűlési választás előtt közölte: Európa és az oroszok között választunk? Interjú.
CNN: bejelentették Michael J. Fox halálát, bár ne tették volna
Bejelentették a tévében, hogy meghalt Michael J. Fox, de ezt a színész is végignézte.
Furcsa dolgot vettek észre a szavazólapon, sokan már külön készülnek emiatt a választásra
Ahogy közeledik az április 12-i dátum, a magyarországi közéletben tetőfokára hág a feszültség.
Egyre több magyar szerelteti ezt a radiátorára: brutális mértékben csökken tőle a rezsi
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A nemrég lezárult második forduló eredményeként további 484 tár
Nem sokkal az ukrán zászlós művelet után újabb provokációt tervezhetett a budapesti Fidelitas
Március huszadikán, nem sokkal a Tisza Párt március 15-i ünnepségén végrehajtott ukrán hamiszászlós művelet után újabb provokációra készült a budapesti Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete.
Furcsa dolgot szúrtak ki a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncert előtt, sokan csak találgatják az okát
Valami nem stimmel a Hősök terén, a koncert előtt furcsa dolgokat vettek észre.
A választások előtt nyilvánosságra hozta a kormány a költségvetés valódi helyzetét
3420,4 milliárd forintos hiánnyal zártak.
Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
Megjelentek közpénzkölteményei.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


