Szoboszlai Dominik elárulta a szerbek elleni magyar siker titkát
Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.
hirdetés
A csapatkapitány ugyanakkor a mérkőzés után még nem volt hajlandó kimondani azt, amire az újságírók célozgattak és vártak tőle.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a mérkőzés után a Puskás Arénában a Liverpool klasszisa.
Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:
„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy 100 százalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a Magyarország – Szerbia labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában, 2023. október 14-én.
A magyar válogatott 2-1-re győzött (MTI/Czeglédi Zsolt)
A középpályás külön kiemelte Loic Nego játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.
hírek innen, onnan
Bük ajánlatot tett Sopron vízműrészvényeire, csak ne kelljen átadni a vízművet az államnak
A soproni önkormányzat a vízmű többségi tulajdonosa, és eltökélten át is szeretné adni az államnak a Soproni Vízművet, még akkor is,...
Elismerték az első melegházasságot Nepálban
A történelmi lépést a legfelsőbb bíróság döntése tette lehetővé.
Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is
Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos,...
Putyin betiltotta az LMBT mozgalmat
Szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta Oroszországban a legfelsőbb bíróság a nemzetközi LMBT társadalmi mozgalmat.
Kijött a Fed kedvenc mutatója: esik az amerikai infláció
Az Egyesült Államokban októberben mérséklődött az éves infláció a személyes fogyasztási kiadások (PCE) mérőszáma szerint. Ezt az...
Itt a hét legfontosabb adata - Emelkednek a tőzsdék
Jó hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is pluszban vannak a tőzsdék, valamint Amerikában...
Habos oldal: ilyet az elmúlt 50 évben nem láttak Borsodban
Régiós gyártóközpont lett Bőcs, de nincs megállás, folytatódnak a beruházások.
Észak-Magyarországon a nők kisebb aránya dolgozik, mint Budapesten
A magyar nők munkaerőpiaci jelenléte átlagosnak tekinthető az unióban.
Végképp bezárásra kényszerül a Qualitas Gimnázium
Miután a Fővárosi Kormányhivatal elutasította a Soroksárról elköltöztetett Qualitas Gimnázium működési engedélyének módosítását,...
Ebben is beelőztek a románok
Csütörtöktől hivatalosan elindult Romániában az italcsomagolásra használt műanyagflakonok, üvegpalackok és fémdobozok visszaváltását...
Tévedésből kiderült, hogy a királyi család mely két tagja tett megjegyzést Harry fiára
Ha Vilmos vagy Károly nem reagál, akkor visszafordíthatatlan repedések jelennek meg a királyi család palotáinak a falán.
Megerősítette Ukrajna szövetségese: nem küldenek több fegyvert
Szlovákia már nem küld újabb fegyvereket Ukrajnának, de minden más eszközzel továbbra is támogatni fogja az orosz agresszió ellen...
Sport
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Jön az év eddigi legfontosabb meccse: a kupatavaszért játszik a Fradi
A Csukaricskit idegenben is muszáj lenne legyőzni. Segíthet a tény, hogy a szerb csapat nem otthon fogadja a Fradit.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
Bulvár
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest
A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r
Most közölték a meteorológusok, azonnal látnod kell térképen a veszélyjelzést
Fokozott riasztást adtak a meteorológusok.
Egy hiba zuhanyzáskor, amit mindenki elkövet - A bőrgyógyász szerint nagyon káros a bőrre
Nem mindegy, milyen sorrendben viszed fel a termékeket zuhanyzás során.
Havazás, ónos eső – térképen mutatjuk a csütörtöki veszélyeket
Az Országos Meteorológiai Szolgálat több figyelmeztetést is kiadott, jelezte az ónos eső miatt nem kizárható a piros riasztás sem. A közútkezelő azt kéri, aki teheti, ne üljön autóba.
Milliós bírságot kaphatnak azok az autósok, akik ezt nem tudják
És persze sok büntetőpontot is.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál