Unger Anna az NVVH elnöke, Tasnády Katalin a nyomozati elnökhelyettes
Dr. Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, dr. Tasnády Katalint pedig a hivatal nyomozati elnökhelyettesének választotta az Országgyűlés. Az NVVH feladata a közpénzekkel gondatlanul bánó bűnösök felelősségre vonása lesz.
Példátlan felhatalmazást és jogköröket adott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak (NVVH) a szervezetet létrehozó jogszabálycsomag: a közvagyon visszaszerzése és védelme érdekében nyomozati és vádképviseleti hatásköröket gyakorolhat, illetve kérheti a rendőrség, az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy egyéb szerv közreműködését. Munkája során joga van belépni a vizsgálathoz kapcsolódó helyiségekbe, irattárakba, raktárakba, szerverszobákba. Átnézhet minden releváns iratot, nyilvántartást, szerződést, elektronikus adatrögzítőt, vizsgálhatja a felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet fizetési számláját és pénzügyi eszközeit – olvasható a Kormány.hu-n megjelent közleményben.
Az NVVH-elnök munkáját négy elnökhelyettes fogja segíteni, akik közül három a jogszabályok szerint ügyész lesz. Függetlenségük és pártatlanságuk biztosítására mindannyian különleges rendőri védelem alatt fognak állni, mentelmi joggal. A hivatal vezetői és teljes személyi állománya kizárólag a jogszabályoknak van alárendelve, más szervtől vagy személytől nem fogadhatnak el utasítást, feladatot.
Az NVVH vezetőinek kiválasztására nyílt pályázatot hirdettek. A jelentkezők közül az elnök és az elnökhelyettesek személyére az Országgyűlés alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága tett javaslatot. A testület meg is hallgatta a versenyben maradt elnökjelölteket, illetve az elnöki posztra a parlamenti frakciók által jelölt személyt. Ezután dr. Unger Anna Róza politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docensét elnökjelöltként, dr. Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét nyomozati elnökhelyettes-jelöltként terjesztette a bizottság a Parlament elé. A közpénzügyi elnökhelyettesi posztra kiírt pályázatot a bizottság a meghallgatások után eredménytelennek nyilvánította, így erre, valamint a vádemelési és a fellebbviteli elnökhelyettesi pozícióra a közeljövőben új pályázatot írnak ki.
A titkos szavazás eredményeként az Országgyűlés Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, dr. Tasnádi Katalint nyomozati elnökhelyettesévé választotta. A leadott 145 érvényes szavazatból Unger Anna megválasztását 137 képviselő támogatta, 7 ellenezte és 1 képviselő tartózkodott. Tasnády Katalin megválasztását 139 képviselő támogatta, 6 ellenezte, tartózkodás nem volt.
A megválasztott elnök és elnökhelyettes 2026. szeptember 1-jétől foglalhatja el hivatalát. Az elnök és az elnökhelyettesek hat évre kaptak mandátumot, és ugyanabba a pozícióba nem választhatók újra.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
szasa
hírek innen, onnan
Videón, ahogy a humanoid robot egy rúgással megszabadul a távirányítótól
Egy humanoid robot tesztelése egészen furcsa fordulatot vett Kínában: a gép váratlanul a mellette guggoló mérnök felé rúgott, majd egy...
A tervezettnél kétszer tovább üzemelhet a Nancy Grace Roman űrtávcső
Az eredeti 10 helyett 22 évre nőtt az űrtávcső várható élettartama.
Márki-Zay Péter: A fideszes módszereket is le kell váltani, nem csak Orbánt
A Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke bejelentette: minden jövőbeli választáson önállóan indulnak majd. A politikus szerint a Fidesz...
Jávorszarvas zavarta meg a vasúti közlekedést, a hatóságoknak kellett közbelépniük
Emilnek nevezték el az állatot.
Alig két nap után iskolát váltanak Harry herceg és Meghan Markle gyermekei
Mindössze két nap után új iskolát keresnek Harry herceg és Meghan Markle gyermekeinek biztonsági aggályok miatt.
Vályi István elárulta, mennyit keres havonta: kiderült, miből vett hajót magának
Vályi István nem tartja magát vagyonos embernek, azt azonban elismeri, hogy jól él. Az autós újságíró és tartalomgyártó az Én és a...
A szállodahajók több mint fele eltűnhetett a Dunáról
Válságban a szállodahajózás, állami segítséget kér a szakma.
A NATO vadászgépei lőttek le egy drónt Litvánia felett
A drón Belarusz felől lépett be az ország légterébe.
Sztrájk után jött a plusz 4 százalék: megállapodtak a székesfehérvári dolgozók
Véget ért hétfő délután a dél-koreai Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári telephelyén múlt csütörtökön indult határozatlan...
„A színészek bejelentették, hogy nem mennek ki meghajolni. Hát jó, gondoltam, akkor én sem” – interjú Vámos Miklóssal
A népszerű író teljesítette ötéves tervét: tíz vékonyabb kötetből álló sorozatának most jön ki az utolsó darabja, az Ennyi. Vámos...
Hatévesen adták el a Shaolin templomba a nincstelen kínai fiút - Ma magyar feleségével nokedlit eszik és a hazai pálinkára esküszik a kungfu bajnok
Egy magyar lány és egy Shaolin templomban nevelkedett kínai harcművész hihetetlen szerelmének története. Közös életüket Angliában...
Bóka János: A gyermekvédelmi jelentés politikai eszköz, a narratíva nem igaz
A Fidesz frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a kormány gyermekvédelmi jelentését. Szerinte a dokumentum...
Sport
Már Szoboszlai Dominik-ügyről írnak Liverpoolban
Újabb mérföldkő lebeg a magyar klasszis előtt.
Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után
A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.
Elismerte a hibát a játékvezetői testület, szabálytalan gól döntött a manchesteri derbin
Érvényteleníteni kellett volna Erling Haaland találatát.
Ha csak Szoboszlain múlik, a Liverpool sosem nyeri meg a BL-t: megérte feltenni mindent egy lapra?
Szoboszlai Dominik bombagólja kellett a fordításhoz az Atlético ellen, de egyetlen sztár nem elég a végső győzelemhez. Megéri a Liverpoolnak mindent a BL-re feltennie?
Egyre biztosabb: Marco Rossi nagy visszatérővel erősíti meg a magyar válogatottat
Jól játszik, sokat játszik, itt a helye.
Fitnesztorna közben csinálta össze magát egy sportoló, így is megnyerte a versenyt
Rengeteg kritika zúdult a szervezőkre, hogy miért nem léptek közbe.
Olajoshordóba lógattak gyerekeket a magyar sportklubnál? Nemzetközi vizsgálat jöhet
Szabados Ármin édesapja nem vár tovább, jövő hét elejéig adott határidőt a Magyar Atlétikai Szövetségnek.
Nehéz döntés előtt Iraola: Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből
Szoboszlai Dominik kimaradhat a Liverpool kezdőjéből a Tottenham ellen...
Tragédia Viníciuséknál, összetört a Real Madrid brazil sztárja
Súlyos motorbaleset, ketten meghaltak.
Komoly veszélyben a történelem legikonikusabb, megdönthetetlennek hitt világcsúcsa
Drámai emlékeket idézett elő a világdöntő a magasugrás abszolút bajnokából.
Lamine Yamal szerint csupán két név jöhet szóba az idei Aranylabda-szavazáson
Másnak esélye sincs a 19 éves támadó szerint.
Bulvár
„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst
Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.
A polgármester megmagyarázta, mit keresett a somogyi falubusz az albán tengerparton
Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.
Sorra érik a pofonok a Fásy családot, most Majka, Sváby András és Hajós András is előálltak a saját kérdéseikkel
Fásyné Gurzó Mária előzetes letartóztatása a Nemzeti Kulturális Alap 80 milliós támogatásának gyanús elszámolása miatt nemcsak büntetőjogi, hanem éles kultúrkritikai vitát is kiváltott a hazai médiaszférába
A férfiak eltakarják az arcukat, a nőknek pedig több szeretőjük is lehet: a tuaregek különös világa
A Szahara kék ruhás vándorai évszázadok óta őrzik különös hagyományaikat. A tuaregek világa tele van meglepő szokásokkal.
Ha ez az e-mail kiszívárog, lehet, hogy másként alakul a választás
A 444 cikke szerint ettől féltek a Tisza Pártban miután Radnai Márk csoportja szembe került Magyar Péterrel.
Somogyi Zoltán: A Fideszben nagyon komoly kétségek vannak, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen mit is akar
A szociológus szerint a Fidesz elnöke nehezen tud visszatérni a magyar politikába, és még a saját pártja sem tudja, hol tart. Azt is mondta, hogy Orbán kijelentésével ellentétben szerinte igenis van félnivalója egyes
Zelcsényi Magyar Péternek: Én vagyok az illető, aki 560 napot dolgozott neked ingyen
Hadházy írt arról, hogy az Tisza volt rendezvényfőnöke csinálta a büfét az atlétikai vb-n.
Hadházy Ákos súlyos részleteket teregetett ki, kínos ügy látott napvilágot a Tisza Párt körül
Az állatorvos a „régi rendszer” módszereit emlegeti.
Elnyelt egy buszt az aszfalt a XV. kerületben, megrázó baleset történt
Vízalámosás okozta a balesetet.
Újabb gesztus a Magyar-kormánynak: hét éve nem látott vendég jön hétfőn Budapestre
Hivatalos látogatásra a magyar fővárosba érkezik Johann Wadephul német külügyminiszter.
Fordított hajmosás - egyre több fodrász ajánlja ezt a szokatlan módszert
Egyszerű csere, amely megmentheti a száraz hajvégeket.
Megrázó vallomásban jelentette be a Tisza politikusa, hogy rákos
Jelencsik József már megkezdte a kezelést.
blogmorzsák
Kazetta, bajusz, Trabant: a csajozás fegyverei
A 80-as években menőséget nem lehetett megvenni, össze kellett vadászni.
Szeptember, egy őrült, stresszes hónap
Sokat tehetünk azért, hogy az átállás ne a stresszről szóljon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


