Ezt olvasta már?


Voks 24 - Deutsch Tamás: összeállt a Fidesz-KDNP EP-listája

A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el - közölte Deutsch Tamás EP-listavezető, aki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva arról is beszámolt: új jelöltként szerepel a listán mások mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok.


hirdetés

 

Deutsch Tamás értékelése szerint az eddigi legkeményebb európai parlamenti ciklus elé néznek, minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását.

A listavezető úgy fogalmazott: "ehhez, a közös szabadságunkért folytatott küzdelemhez kellett megtalálni a győztes csapatösszeállítást, a régi és új harcosokat", hozzátéve, "ha a listán szereplők felkészültsége alapján a megmérettetés pontozásos sportág lenne", már most nyernének.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP 2024-es európai parlamenti (EP) listája a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor erejét mutatja. A még erősebb és még hatékonyabb magyar nemzeti érdekképviseletet és a magyar szuverenitás megvédését még keményebb harcokban sikerre vivő csapat állt össze - jelentette ki.

Közölte: a Fidesz-KDNP 2024-es EP-listája továbbra is nemzeti lista, amelyen a vajdasági és kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltjei, Vicsek Annamária és Ferenc Viktória is szerepelnek. Hozzátette: mindennek a nyugat-balkáni uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása szempontjából, illetve a tragikus orosz-ukrán háború mielőbbi befejezésével, a béke megteremtésével kapcsolatban még különösebb jelentősége van.

Jelezte: Bocskor Andrea és Deli Andor EP-képviselők továbbra is a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében folytatják munkájukat.

Deutsch Tamás arra is kitért: "Brüsszel méregzöld ideológiai nyomásgyakorlása" ellen Nyugat-Európa-szerte fellázadtak a gazdák, a következő évek egyik legfontosabb kérdése a gazdatársadalom érdekeinek eredményes képviselete lesz. Ezért fontos - folytatta - hogy a magyar gazdák képviselete markánsan megjelenik a listán, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnökének személyében.

Elmondta: Orbán Viktor felkérésére Hidvéghi Balázs az európai parlamenti ciklus végeztével a magyar Országgyűlés tagjaként dolgozik majd, a néhány év megszakítással 2004 óta EP-képviselő Járóka Lívia pedig a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását.

Hozzátette: Trócsányi László már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választásokon, mert a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként a magyar felsőoktatás sikeréért kíván dolgozni, míg Tóth Edina európai parlamenti tanácsadói és képviselői tapasztalatával környezetvédelmi szakemberként folytatja pályafutását.

A listavezető megtisztelőnek nevezte, hogy Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok, paravívó világ- és Európa bajnok is tagja a csapatuknak. Hozzátette: Kósa Ádám jelenlegi EP-képviselő, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának elnökeként az egyik legfontosabb nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget betöltő magyar sportvezetőként dolgozik a jövőben.

A Fidesz-KDNP listavezetője úgy összegzett: véleménye szerint ez a csapat alkalmas arra, hogy aktívan közreműködjön az EP-n belül remélt és várható jobboldali fordulatban.

Jelezte: az EP-lista elfogadásáról a Fidesz országos választmánya az április 15-i ülésén dönt.

Deutsch Tamás értékelése szerint hatalmas tétje van az európai parlamenti választásnak. "Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, Brüsszelben változás kell! Ahhoz, hogy a józan ész végre visszatérhessen az európai intézményekbe, a jobboldali-szuverenista európai erők áttörését kell elérnünk júniusban" - hangsúlyozta.

"Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokraták megértsék: mi nem kérünk a háborúból, nem engedjük be a migránsokat, és nem adjuk oda a gyermekeinket a genderaktivistáknak. Ebben a küzdelemben pedig a magyar polgárok csak a Fidesz-KDNP képviselőire számíthatnak" - hangoztatta.

Kiemelte azt is: júniusban vissza nem térő esélye van az európai jobboldalnak, a szuverenista erőknek az Európai Parlament akár legnagyobb frakciójának a létrehozatalára is. "Mi ennek a széles körű jobboldali- szuverenista együttműködésnek a részesei leszünk" - mondta Deutsch Tamás.

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Semmi sem bizonyítja jobban Meghan Markle nárcisztikus személyiségét, mint hogy magasról tesz a férje rákbeteg családtagjaira

Podcastben elemezték Harry herceg feleségének viselkedését. Egy szakértő szerint rengeteget árt a királyi családnak.

A Liberty csehországi kohója csődöt jelentett, nem csak Dunaújvárosban vannak gondok

Az indiai tulajdonú acélvállalat súlyosan eladósodott Liberty Ostrava kohója csődeljárásba menekült - jelentette a cseh média...

Karácsony Gergely: a bizalmat helyre kell állítani, meg kell ismételni a főpolgármester-választást Budapesten

A főpolgármester péntek délután 6 órára közös demonstrációra invitálta támogatóit.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint az ország mára kiheverte a koronavírus-válságot

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint az amerikai munkaerőpiac a Covid előtti állapothoz közelít, a lassuló bérnövekedés nem...

Íme a recept: így nyomul Kína a „globális dél” országaiban

Az Atlantic Council jelentése szerint Kína üzleti akadémiák álcája alatt exportálja kormányzási modelljét és ideológiáját a...

Itt van Karácsony Gergely bejelentése: a főpolgármester-választás megismétlését kezdeményezi

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, kezdeményezi a...

Tévhitek a streoidos orrpsay-vel kapcsolatban - Semmi köze a teljesítményfokozókhoz

A szteroidos orrspray-k máshogy fejtik ki hatásukat a patikában kaphatóknál, azonban nem kell félni a használatuktól.

Zoboki Gábor tervezte a Richter 17000 négyzetméteres új különleges székházát

Új központi irodaházból irányítják mostantól a Richter Gedeon Nyrt. hazai és mintegy 50 országra kiterjedő tevékenységét. A Richter...

Hat személy fuldoklott a Kis-Dunában Jányoknál

Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok, sérülés nem történt.

Elmarad a nyár egyik legjobban várt fesztiválja: csalódottak a rajongók

A zalai Margófeszt idén elmarad. A szervezők szerint sok-sok tervük volt, de elegendő támogatás hiányában nem tudják hozni az elvárt a...

Karácsony Gergely: Az egyetlen járható út a szavazás megismétlése

Nem tartja megnyugtatónak az újraszámlálás körülményeit a jelenlegi főpolgármester.

Sport

Szörnyű hírt kapott az Eb előtt a kapitány: ismét rákos a felesége

Ronald Koeman neje bízik benne, hogy a holland válogatott férje vezetésével messzire jut az Európa-bajnokságon.

Mourinho elmondta, ki nyeri az Eb-t és kié lesz az Aranylabda

Az Európa-bajnokságnál hazabeszélt Mourinho, az Aranylabdánál pedig a jelenlegi legnagyobb favoritot nevezte meg.

A németek is elámultak a magyar válogatott edzésén látottaktól

Mint kiderült, egy mobiltelefon szenvedte el a legnagyobb sérülést.

Eljött a nagy nap, férjhez ment a Fradi korábbi kézilabdázója - fotókkal

A német átlövőnek és párjának a múlt héten volt az esküvője.

Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának sorsa

Csiszár Henrietta, a magyar női válogatott csapatkapitánya szerződést hosszabbított az Internazionale együttesével – jelezte az MTI. A milánói klub honlapja […] A Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának so

Magyar aranyérem az úszó-Eb-n

A 20 éves Betlehem Dávid felnőtt pályafutása legjobb eredményét érte el.

Jürgen Klopp mégsem megy szabadságra?

Ausztriában meglehetősen vad spekuláció kapott lábra

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

„Sokan lebecsülik őket…” - a svájciak sztárja óva int a magyarok elleni meccstől

Xherdan Shaqiri nehéz meccsre számít a mieink ellen, de bízik saját csapata erősségeiben.

Fotó. Már a Népligetben a Fradi új edzője?

A klub szurkolói oldalán jelent meg a kép, amelynek szereplője nagyon hasonlít Pascal Jansenre.

Fiola Attila könnyes szemmel beszélt sérüléséről: az orvosok azt mondták, lemaradok az Eb-ről

A magyar válogatott és a Fehérvár védője, Fiola Attila a májusi kulcscsonttörése után versenyt futott az idővel, a hat-nyolc hetes rehabilitációt néhány hétre rövidítette le, és bízik benne, hogy a mostani kont

Micsoda hír: sztárcsapathoz igazolt a Ferencváros alapembere

A magyar bajnokság elmúlt idényének legjobb játékosa a világ egyik legjobb női labdarúgócsapatába igazolt.

0

Bulvár

Karácsony Gergely dühösen reagált a szavazatok újraszámolása után

Karácsony Gergely érezhetően dühösen reagált azt követően, hogy bejelentették, az NVB elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.

Dél-Koreában Magyarország volt a téma tévében, nem akármit mutattak be

Ez a riportfilm ment le Magyarországról Dél-koreában a tévében.

Halálos rovar terjed Magyarországon

Már fertőzötteket is regisztráltak.

150 ezer forintos bírságot kockáztatsz, ha ezt nem teszed ki a házadra

Van olyan település, ahol a kötelezettség elmulasztása ennél is magasabb, 500 ezer forintos bírság kiszabásával járhat.

Alig indult el, máris változott az üvegvisszaváltás

Hogy használhassuk az új rendszert, hitelesíttetnünk is kell.

Reggel 5:30-kor hallott csippanást az anyuka: amit a 3 éves fia tett, letaglózta - Videó

Nem az ébresztőóra adta ki a hangot, így a kétgyremekes anyuka azonnal kiugrott az ágyból, hogy utána nézzen, mi történik. Néhány pillanattal később döbbenten vette tudomásul, mit tett a fia.

Gyalázatos csalást gyanít a politikus, a rendőrségen tett feljelentést

Nemcsak Budapesten, Győrben is a szavazatok újraszámlálása jöhet, miután az októberben leköszönő kormánypárti polgármester bejelentette: kezdeményezni fogja a voksok ismételt átszámolását. A város leendő polg

A stressz az alábbi testrészeidben halmozódik fel

Ha az alábbi területeken gyakran észlelsz fájdalmat, és orvosilag nincs bajod, akkor szinte biztos, hogy a stressz áll a háttérben.

Szavak, amelyek demenciára utalnak már évekkel a diagnózis előtt

Kevesebbet beszél, de több elvont főnevet használ, akinél várható az agyi leépülés – derítette ki egy friss szingapúri kutatás.

blogmorzsák

A világ legkisebb országai

Lehetséges felfedezni egy országot mindössze egy nap alatt?

3 alapelv a jobb időbeosztáshoz vállalkozóknak

A hatékony időmenedzsmenten a vállalkozásod sikere múlhat.

Eltűnnek a magazinok?

Az érdekes és új bevételi forrás megmentheti őket?

0