Győzött a Mi Hazánk a Kúrián: még Sztojka Attila nyomására sem sikerült betiltani a kállói tüntetést
Miután Kállón megtámadták a Bűnvadászok kisbuszával érkező aktivistákat, a Belügyminisztérium államtitkára, Sztojka Attila nyomására a rendőrség még be is tiltotta a Mi Hazánk kállói tüntetését, de a párt bírósághoz fordult.
A Kúria ítélete szerint a rendőrség törvénytelenül tiltotta be a Mi Hazánk vonulásos demonstrációját, így március 28-án 14 órakor mégis megtarthatjuk a rendpárti tüntetésünket – írta Toroczkai László, aki maga is felszólal a szombati eseményen.
Ráadásul a rendőrség azóta a Mi Hazánk Mozgalom kompromisszumos, statikus tüntetéseit is betiltotta, a kormányzat szerint tehát abszurd módon már a polgármesteri hivatal előtt és a falu szélén sem tüntethetne a párt, de mindezt felülírta a Kúria ítélete, köszönet illeti a keresetet benyújtó dr. Gaudi-Nagy Tamást is.
Március 28-án, szombaton 14 órától tehát Kállón tüntet a Mi Hazánk: a Forrás úttól vonulnak a rendpártiak a Bűnvadászok-busz felvezetésével a polgármesteri hivatal elé. Elég a bűnözésből!
Mi Hazánk Mozgalom
hírek innen, onnan
Keane kiakadt a "magyarszabályra", és bírózott: "Nemzetközileg erre nem kellett figyelnünk"; Vignjevic: "Harakirit követtünk el" - edzői értékelések
Az NB I 29. fordulójának pénteki játéknapján két mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Megszólaltak a gyártók: elárulták, tényleg tönkreteszik-e a hűtőt a hűtőmágnesek
Sokan évek óta díszítik vele a hűtőt, mégis újra meg újra felmerül a kérdés, árthat-e a készüléknek ez a hétköznapi szokás. Most...
Anyósom ecetbe mártotta a rongyot, majd a csap köré tekerte. Nem hiszed el, mi történt
Azóta csak így csinálom.
Kertészek titkos fegyvere: így segít a csalán a paradicsomnak
A paradicsom most, az első melegebb napok után kezdi meg igazán a növekedést, és ebben az időszakban dől el, milyen lesz az egész...
Ne a párkányra tedd: ettől a helytől úgy virágzik majd a szobanövényed, mint még soha
Sokan automatikusan az ablakpárkányra teszik a szobanövényeiket, abban bízva, hogy így jutnak a legtöbb fényhez. A valóság azonban ennél...
Topligák: Megint botlott a Real Madrid, a kiesés réme fenyegeti a West Hamet - eredmények, videók
A Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a vendég Gironával a spanyol bajnokság 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Keane kiakadt a "magyarszabályra", és bírózott: "Nemzetközileg erre nem kellett figyelnünk"; Vignjevic: "Harakirit követtünk el" - értékelések
Az NB I 29. fordulójának pénteki játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így...
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A lázadó Real Madrid csúnyán pórul járt, pedig még váratlan segítséget is kapott
Álvaro Arbeloa csapata két egymást követő vereség után akart javítani.
Autósok, figyelem. Dupla bírságot kaphat, aki megpróbálja átverni a traffipaxot
Mutatjuk, mi derült ki
Valós kockázata van, hogy a libanoni helyzet összeomlaszthatja az iráni tűzszünetet, de ez nem történik meg automatikusan
Izrael az elmúlt hetek legnagyobb támadását indította a Hezbollah ellen az iráni tűzszünet bejelentése után, Netanjahu és a Fehér Ház...
Sport
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
Döbbenetes bejelentést tett az elhunyt magyar olimpiai bajnok gyermeke
A tornász Keleti Ágnes fia olyan dologra készül, amire kevesen számítottak.
Donnarumma könnyek között magyaráz-kodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók
Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.
Ez már a kőkemény krízis Liverpoolban – Slot menesztése aligha oldja meg
Az, hogy Arne Slot az idény végén távozik a Liverpool éléről, szinte borítékolható.
Kerkez egyetlen szóval búcsúzott a liverpooli legendától, aki a nehéz időkben is mellette volt
A nyáron távozó Andy Robertson Kerkez Milos mellett már csak elvétve kapott lehetőséget a mostani idényben.
Szalah után itt az újabb távozó, kilenc év után hagyja el a védő a Liverpoolt
Közel négyszáz tétmeccsen szerepelt eddig a Vörösöknél.
Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával
Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.
Rendelkezett a FIFA, az iráni válogatott nem játszhat a világbajnokság során Mexikóban
Továbbra sincs tisztázva a csapat helyzete.
A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után
Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.
Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja
A szezonban nem először rúgott szenzációs szabadrúgásgólt.
Az olimpiai negyeddöntős olaszok sem jelentettek akadályt, sikerrel zárták a vb-felkészülést női hokisaink
A tornát vasárnap Franciaország ellen kezdi meg a magyar válogatott.
Szoboszlai Dominik helyett másik liverpooli sztárt nézett ki a Real Madrid
A Real Madrid és a Liverpool szenzációs csereüzletre készül.
Bulvár
Politizálni kezdett az óvónő a csoportban - Az apa félrehívta, és megdöbbentő magyarázatot kapott
Dávidnak hamarabb el kellett hoznia a kislányát az óvodából, aztán meghallotta, hogy odabent politikáról beszélgetnek.
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Az e heti felmérés kormányváltó hangulatot jelez.
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A rendelet szerint az épületek megengedett magassága 56 méter.
CNN: bejelentették Michael J. Fox halálát, bár ne tették volna
Bejelentették a tévében, hogy meghalt Michael J. Fox, de ezt a színész is végignézte.
Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
Tartogat még meglepetést a nagyvállalkozó, aki három nappal az országgyűlési választás előtt közölte: Európa és az oroszok között választunk? Interjú.
Furcsa dolgot vettek észre a szavazólapon, sokan már külön készülnek emiatt a választásra
Ahogy közeledik az április 12-i dátum, a magyarországi közéletben tetőfokára hág a feszültség.
Egyre több magyar szerelteti ezt a radiátorára: brutális mértékben csökken tőle a rezsi
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A nemrég lezárult második forduló eredményeként további 484 tár
Nem sokkal az ukrán zászlós művelet után újabb provokációt tervezhetett a budapesti Fidelitas
Március huszadikán, nem sokkal a Tisza Párt március 15-i ünnepségén végrehajtott ukrán hamiszászlós művelet után újabb provokációra készült a budapesti Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete.
Furcsa dolgot szúrtak ki a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncert előtt, sokan csak találgatják az okát
Valami nem stimmel a Hősök terén, a koncert előtt furcsa dolgokat vettek észre.
A választások előtt nyilvánosságra hozta a kormány a költségvetés valódi helyzetét
3420,4 milliárd forintos hiánnyal zártak.
Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
Megjelentek közpénzkölteményei.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


