Ezt olvasta már?


Szijjártó: minden eszközzel fel kell lépni az atomfegyverek terjedése és használata ellen

Minden eszközzel fel kell lépni a nukleáris fegyverek terjedése és használata ellen, ezért minden érintettet felkérünk arra, hogy "ne játsszon geopolitikát a mi kárunkra" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.


hirdetés

A tárcavezető az Atomsorompó Szerződés (NPT) felülvizsgálati konferenciájának vitáján azzal kezdte felszólalását, hogy Ukrajnával szomszédos országot képvisel, amely a február 24-én kezdődött háború miatt súlyos biztonsági, gazdasági és energiaellátási kockázatoknak van kitéve.

"Egy olyan ország képviselőjeként, ahova már 870 ezer menekült érkezett Ukrajnából, felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy minden erejét összpontosítsa az ukrajnai béketeremtésre" - közölte.

"Hiszünk abban, hogy a béke az egyetlen megoldás a háború minden aspektusát illetően" - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra figyelmeztetett, hogy a háború még inkább felerősíti annak fontosságát, hogy elkerüljük az atomfegyverek további terjedését a világban, a harcok miatt ugyanis fokozott a nukleáris eszkaláció, a téves számítások veszélye.

Mint rámutatott, Magyarország érdekeivel súlyosan ellentétes lenne a világ ismételt blokkosodása, fontos fenntartani a Kelet és Nyugat közötti párbeszédet, különösképpen stratégiai kérdésekben. "Megtanultuk a leckét a történelmünkből, bármikor is konfliktus volt Kelet és Nyugat között, annak mi, közép-európaiak mindig a vesztesei voltunk" - fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig sajnálatosnak nevezte, hogy mára megszakadt a párbeszéd az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja között, ezért a további feszültségek kockázatát emlegetve annak folytatására kérte ezen országokat.

"Minden érintettet felkérünk arra, hogy ne játsszon geopolitikát a mi kárunkra" - szögezte le.

A miniszter ezután érintette a nukleáris energia békés felhasználását is, amelynek szerinte a mostani válság tükrében még nagyobb a jelentősége. Szavai szerint ez "költséghatékony, klímabarát, biztonságos és stabil módja az energiatermelésnek", amely "segít mérsékelni hazánk függőségét a globális energiapiac hullámzásaitól".

Hangsúlyozta: biztosítani kell az atomenergiára vonatkozó szankciók elkerülését, minthogy az ilyen intézkedések korlátoznák az államok azon jogát, hogy összeállítsák saját energiamixüket, ami nemzeti hatáskör.

Kiemelte ezzel összefüggésben, hogy a paksi bővítés teljes mértékben összhangban van a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) biztonsági előírásaival.

Rámutatott, hogy el kell köteleződni az NPT és annak előírásai mellett, ehhez politikai akaratra és együttműködésre van szükség, Magyarország pedig készen áll arra, hogy kivegye a részét az ezt célzó közös erőfeszítésekből.

Szijjártó Péter a nap folyamán többek között argentin és bangladesi kollégájával, valamint a NAÜ főigazgatójával is találkozik.

 







0
0

hírek innen, onnan

Ezért a gyógyvízért az ország másik feléből is megéri Békés vármegyébe utazni

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb üdülővárosa egész évben kitűnő úti cél lehet. A Várfürdő gyógyvize évről évre sok...

Súlyosan tévedtünk Varga Viktor megítélésében: még annál is nagyobb bunkó, mint gondoltuk

Megszólalt Varga Viktor egyik szeretője, akivel Zsembera Liliánát csalta.

Így néz ki a francia nők otthona: nagyon nem úgy, ahogy a miénk

Mostantól nem csak öltözködési tippjeiket, de lakberendezési tanácsaikat is megfogadjuk!

Tippötlet a Barca -Bayern BL-derbi elé

Ha van várva várt párharc a Bajnokok ligája 3. játéknapjának kínálatából, akkor az feltétlenül az FC Barcelona és a Bayern München...

Már biztos: mélyebbre ás Harry Potter történetében az új sorozat

A Warner Bros. Television első embere hivatalosan is megerősítette, amit már sejteni lehetett.

Bordatöréssel és disznóporszívózással sokkolták a Kőgazdag Fiatalok a TV2 nézőit

A legnagyobb showt PSG Ogli tolja, aki lányválogatót tartott ibizai bulijára.

Megvizsgáltuk az Algopyrint. Kiderült, miért működik ilyen hatékonyan

Az Algopyrin, ez a jól ismert fájdalomcsillapító, évtizedek óta kíséri mindennapjainkat. De mi teszi különlegessé? A gyógyszerpiacon...

Brutális munkahelyi baleset történt – Gondatlan volt a gépkezelő, meghalt a munkatársa

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy...

Gyilkos galóca dömping az erdőkben

A gombaszezon kezdetével megnövekedtek a gombafogyasztás utáni megbetegedések is, jelenleg a gombamérgezési események száma a...

Megütötték rendesen a GE részvényeit

Harmadik negyedéves jelentését követően mélyrepülésbe kezdett a GE Aerospace árfolyama, a piacnyitás óta már 8 százalékot csökkent.

0

Sport

Sztárteniszező a legyőzőjének: Gratulálok ennek a r*bancnak

A saját edzőjéhez is volt néhány szava a 17 éves szupertehetségnek.

Fiatalon meghalt az ukrán fronton a korábbi profi labdarúgó

Az egykori U20-válogatott játékos az invázió kirobbanása után azonnal fegyvert ragadott.

Beleszálltak a korábbi Barca-ikonba: Igazi bőgőmasina volt

Sergio Busquets kapott komoly kritikát.

Több kulcsember is pihenőt kap, változások a magyar válogatott keretében

Az előzetesen meghirdetett kerethez képest Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga és Klujber Katrin sem lesz ott a magyar női kézilabda-válogatottban a franciák elleni barátságos mérkőzéseken - írja az MKSZ honlapja.

Keddi meccsdömping – folytatódik a Bajnokok Ligája

Október 22., KEDD Futballprogram Bajnokok Ligája, Alapszakasz 3. FordulÓ 18.45: Milan (olasz)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport1) 18.45: Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) (Tv:... Read More... A Keddi meccsdömping – folyt

Rossz válasz: Guardiola száműzte a Manchester City sztárját

A focista elmondta, miért nem kért rögtön bocsánatot az edzőjétől.

Kroos: Ancelottinak és a fiamnak volt a legnehezebb megmondani

Toni Kroos hosszabb interjút adott a spanyol Marcának. A visszavonult német középpályás többek között beszélt a Real Madridól és arról a pillanatról,... Read More... A Kroos: Ancelottinak és a fiamnak volt a legneh

„Visszabeszéltem, mire lefújta az egész edzést” – korábbi játékosa vallott Pep módszereiről

A szélső védő azt is elárulta, fiatal korában lehetetlenségnek tűnt, hogy profi labdarúgó váljon belőle. „Nem voltak megfelelő körülmények Radomislban. Heti kétszer... Read More... A „Visszabeszéltem, mire le

Szoboszlai Dominik: Én végzem a piszkos munkát a csapatban

Az RB Leipzig ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában szerda este a Liverpool. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominik mellett Arne Slot, a csapat menedzsere v

Hihetetlen, mi történt a labdarúgó Bajnokok Ligájában

Két fordulón van túl a labdarúgók új rendszerű Bajnokok Ligája.

A szezon gólját lőtték a BL-ben?

A Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában a keddi játéknap kora esti meccsén az AS Monaco fogadta a pont nélkül álló Crvena zvezda... Read More... A A szezon gólját lőtték a BL-ben? bejegyzés előszö

0

Bulvár

Megszólalt a rendőrség Orbán Viktor testvérének ügyéről, megdöbbentő az igazság

Az Economx érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elárulta, hol tart Orbán Viktor testvérének ügye, mire jutottak a nyomozók.

Kiderült, mi a baj az óraátállítással

A Föld bizonyos országaiban évente kétszer van óraátállítás, de az Amerikai Alvás Akadémia kutatói szerint ideje lenne végre elhagynunk ezt a gyakorlatot, hiszen több kárt csinálunk ezzel, mint hasznot. Állításu

Így lehet leküzdeni az idősek jellegzetes szagát

Néhány hónappal ezelőtti cikkünkben arra a kérdésre próbáltunk választ találni, hogy mi okozza az idősek összetéveszthetetlen illatát, most pedig az úgynevezett "öregemberszag" elleni "védekezésről" lesz szó.

Világszenzáció, Magyarország alatt rejtőzik, a tudósok vették észre

A tudósok szenzációs felfedezést tettek, az új felfedezés pedig sok mindent megmagyarázhat azonnal.

"Öngyilkos megoldás "- Beszólt az Orbán-kormánynak az ország egyik leggazdagabb embere és legismertebb gyárosa

Sinkó Ottó szerint a minimálbér túlzott emelése öngyilkos megoldás lehet, hiszen a bérlemaradás oka részben a gyengébb össznemzeti hatékonyság.  Nem melleseg eléggé lehúzta a kormányfő új találmányát a "ga

Világszenzációnak ígérkezik az új, 60 százalékos energiahatékonyságú napelem

Egy kutatócsoportnak több mint 15 éves munka gyümölcseként sikerült elérnie az eddig elérhetetlennek hitt eredményt, ami kb. megháromszorozza a ma kereskedelmi forgalomban lévő legjobb napelemek hatékonyságát is.

Orbán Viktor: Pánik van

A miniszterelnök szerint a nyugati vezetők pánikban vannak az illegális migráció miatt.

Ez a kabát lesz a legsikkesebb idén. Mutatjuk a legdivatosabb fazonokat.

Ahogy az őszi szelek egyre hűvösebbek, elérkezett az idő, hogy felfrissítsd a ruhatáradat néhány új darabbal. Ezek a kabátok nemcsak a hidegtől védenek, hanem divatos és stílusos megjelenést is biztosítanak!

Figyelem, gond van az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítóval

Kivonja a forgalomból az Algoflex izom+ízület 300 mg retard kemény kapszula egyes gyártási számú tételét a Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).

Közlöny: Orbán Viktor beelőzte a nemzeti konzultációt

A kormányfő pontosan meghatározta, melyik miniszterének mikorra kell kidolgoznia a 21 pontos gazdaságvédelmi akcióterv részleteit.

Repülőteret válthatnak a magyarok?

Itt az alternatíva a magyar utazóközönség számára. A kisebb repülőtér sikerességét idei utasforgalma is tükrözi.

blogmorzsák

A Pepsi hadiflottája - egy üdítő(s) hadsereg

Egy időben a Pepsi rendelkezett a világ hatodik legnagyobb haditengerészetével.

17+5 ajándék ötlet a karácsonyfa alá Kínából - első rész

„Ha még nem döntöttél, hogy mit tegyél a fa alá íme 22 ötlet tőlem.“

0